-
IT café
Hasznos információk, fogalommagyarázat
Új hozzászólás Aktív témák
-
DonJoee
tag
Amúgy hosszas mérlegelés és egy éjszakai, 90 km/óránál történt kecsketámadás után (ami elvitte az autóm jobb elejét) úgy döntöttem, hogy 21-re lapot húzva, eső után vegyvédelmi köpönyegbe bújva most már csak megveszem azt az istenverte kamerát a kocsiba. (Bár az is lehet, hogy albínó őz vagy ősz szakállú, vegetáriánus ír matróz volt (zöld ürülék mindenütt a kerékdob helyén). Ezt kamerafelvétel nélkül ugye sajnos nem tudom megállapítani. Saját szemmel meg kb. 0.4 másodpercig láttam a lényt, utána az autó maradékának biztonságos megfékezésével voltam elfoglalva.)
Némi szűrés és a kívánalmak meg a kínálat egybevetése után elsőre nekem is a Yi jött ki, mint potenciális jelölt. Aztán láttam, hogy beépített GPS nincs benne, illetve wifin keresztül, telefonról tud valami GPS-overlay-szerűséget, amit talán el sem ment a filmecskékkel együtt.
Utána találtam rá én is a VIOFO A119s V2-re. Ez eléggé jónak tűnik, most már éjjelre is jobb optikával, sok szolgáltatással, aminek legalább a felét használni is fogom, meg opcionális GPS-modullal. (Meg is vettem a LightInTheBox.com-on, EU raktárból, $10 dolláros kuponnal együtt a GPS-modulos verziót, valami 27500 forint lesz, mire ideér.)
Valahol túrok hozzá polárszűrőt meg fixre bekötöm a kocsiba és kész is.
Ja, nem... kell még memóriakártya. Az élettartam miatt én is valami MLC-rendszerűt keresek. Találtam ugyan SLC-t is, de olcsón már nem adják őket és max. 16 GB-osat láttam.
Úgyhogy maradok a Kingston Industrial szériánál, az MLC-chipes, -40-től +85 Celsiusig működőképes és van belőle 64 GB-os is.
Az a kérdés, hogy ha 1080p-ben, 60 fps-el használom, akkor kell-e nekem 64 GB-os, vagy egy 32 GB-oson is lesz 2 órányi hely? Láttam olyan infót, mely alapján az A119s a fenti beállításokkal 20 Mbps bitrátával rögzít. Ez úgy 150 MB/perc lehet, ami úgy 3,6 óra egy 32 GB-os kártyán, vagy kicsivel több, mint 7 óra egy 64 GB-oson.
Most azt számolgatom, hogy simán az újraírás miatti "kifáradást" nézve, meddig lesz jó nekem egy MLC-s kártya? Ha jól tudom, akkor az SLC-t 100000x, az MLC-t 3000x, a piacot uraló TLC-s kártyákat meg 1000x lehet újraírni, mielőtt elfáradnak.
Szóval a 32 GB-os esetében 3000 x 3.6 óra az = 10800 óra, mielőtt az első írási hibaüzenetek felbukkannak. Ez, mondjuk folyamatosan napi 2 óra működéssel számolva testvérek közt is 5400 nap, ami majdnem 15 év. Ha parking módban hagyom, akkor 10800 / 24 = 450 nap, ami 1 év és 2 hónap. Viszont parking módban nem állandóan rögzít, és ha rögzít, akkor is valami timelapse-ot állít be az ember, ami nem eszik annyit.
Háááát, szerintem 3-5 évente csak kibírok 6-8 ezer forintot egy 32 gigás MLC kártyáért.De szóljatok, ha valamit benéztem...
"Vigyázzon, fegyverem van! Most otthon van, de van!" - Leslie Nielsen
Új hozzászólás Aktív témák
- ubyegon2: Airfryer XL XXL forrólevegős sütő gyakorlati tanácsok, ötletek, receptek
- Azonnali fáradt gőzös kérdések órája
- Szinte bankkkártya méretű a LattePanda x86-os SBC-je
- Azonnali mobilos kérdések órája
- Mesterséges intelligencia topik
- Gaming notebook topik
- Vezetékes FÜLhallgatók
- World of Tanks - MMO
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- További aktív témák...
- Gigabyte GA-H81M-DS2 rev:2.1 LGA 1150 alaplap
- IPhone SE2 2020 64GB megkímélt akku 86%
- Asus P8H67 LGA 1155 alaplap
- Bomba ár! Fujitsu LifeBook E754 - i7-4712MQ I 8GB I 128SSD I 15,6" I HDMI I Cam I W10 I Garancia!
- Bomba ár! Fujitsu LifeBook E754 - i5-4GEN I 8GB I 128SSD I 15,6" FHD I HDMI I Cam I W10 I Garancia!
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest