-
IT café
~ Kamaszkorunk legszebb focicsapatai ~
Új hozzászólás Aktív témák
-
#16514048
törölt tag
válasz Cartevo #88909 üzenetére
Persze, hogy nem fair, nem csak velük szemben, hanem velem, veled, irodában dolgozókkal, fizikai munkásokkal, stb szemben sem. Hisz mindannyian legalább ugyanannyira keményen dolgozunk, mint a focisták, akkor nekünk is járna az a pénz, nem?
Na erre mondtam még az előbb, hogy az élet semelyik területén sem működnek így a dolgok. Van néhány sportág, amire van érdeklődés, ezért jól fizet. Foci, F1, de úgy tudom, hogy az NFL-ben és NBA-ben is hasonló összegeket kapnak. Úszásra, asztaliteniszre, lovaspólóra, stb kevesebben kíváncsiak, szerintem pont az nem lenne fair, ha ezek a sportolók ugyanannyit kapnának, mint azok, akiket a fél világ követ és akik köré olyan üzletágak nőttek, amik több millió embernek adnak munkát.
Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy anyagilag mennyire éri meg azt a sportot űzni, amelyiket választja, ez a saját felelőssége, ha nem tud belőle megélni, akkor vállaljon mellé "normális" munkát. De ez így működik a művészetben, meg mindenhol máshol is, amire nincs kereslet, abból nem lehet megélni, teljesen mindegy mennyire vagy jó benne.
Ez ugyanolyan, mint amikor Sickratman a facebookon koldult, mert nem tudta eltartani a családját ujjbábozásból. Lehet, hogy azt magas szinten űzi ( ), de nehogy már annyi pénzt kapjon érte, mint egy hollywoodi filmszínész, csak azért, mert mindketten művészek és keményen dolgoznak.
Hú, de OFF lett ez... Bocsánat, hogy ilyenekkel szemetelem a topikot.
[ Szerkesztve ]
-
szami777
addikt
válasz Cartevo #90442 üzenetére
Ha jól rémlik, amikor a Barca legutóbb négyet kapott a Bayern-től, az azt követő napon a Madrid ment Dortmunda, és ők is kaptak egy négyest, pedig az előző napi eredmény után ők se vették félvállról
Viccet félretéve Ancelotti le fogja simázni ma Wengert sajnos.
De egy picit azért reménykedek, hogy szoros csata lesz.[ Szerkesztve ]
“So do all who live to see such times but that is not for them to decide. All we have to decide is what to do with the time that is given us.” ///// Old nick ->xsanyi77
-
Richard!
addikt
válasz Cartevo #90448 üzenetére
Egy Barcelona kaliberű csapat, mindig a győzelemért játszik, teljesen mindegy, hogy ki az ellenfél. Csak a győzelem elfogadható. Mindig, minden körülmények között. De írhattam volna ezt a példát a Bayern München-nel, a reál madriddal stb....
Ma kezdődik életed hátralevő része!
-
addikt
válasz Cartevo #90565 üzenetére
Igen, így már vannak olyan jók, mint tavaly, de nem jobbak...
Még a saját bajnokságukat sem vezetik, pedig eddig sima volt mindig. Nem a PSG lett itt a nagy sztár, hanem a Barca lett szar.
Nem mondom, hogy nincs esélyük megnyerni a BL-t, de hogy nincs több, mint az elmúlt években, az biztos. Talán csak annyival, hogy a 3 legesélyesebb közül az egyik kihullt..
De azért a döntőbe várni a PSG-t, meg nagy esélyesként kijelenteni, az azért vicces, és ilyeneket olvasok mostanában.
[ Szerkesztve ]
-
-
Assimilator
őstag
válasz Cartevo #90710 üzenetére
Szerintem sem. Egy Bayern vagy Atleti izekre szedne.
Leverkusen is jobban tette volna ha inkabb az EL-re koncentralt volna.
Minden evben tovabbjutnak a csoportbol, aztan az elso ellenfel szenne alazza oket.
Na nem mintha a Munchenen meg a Dortmundon kivul lenne mas ertelmes csapat a Bundesligaban. -
-
Cartevo
őstag
válasz Cartevo #90907 üzenetére
Ezért használta itt László Csaba a "harakiri-futball" kifejezést. Nagy balekság volt az 2004 augusztusában, hogy hazai 1-0 után sikerült 2 góllal kikapni Prágában. Így elmaradt a BL-ősz, aminek következtében 3 évre másodosztályba került az FTC, elvesztve örökös élvonalbeli tagságát, ahelyett, hogy fel(jebb)zárkózott volna az európai elithez. Ennyit számított Gera nyári eladása, tehát ez nem edzőkérdés, hanem elnökkérdés volt.
-
addikt
válasz Cartevo #90916 üzenetére
Azt a múltkor írtam, hogy azért nem voltak jók az elején, mert nem volt aki fusson, csak miután megtalálták a helyét mindenkinek a kezdőben, pl Mikinek, aki ősz elején nem játszott.
Mivel Ibra sem az a futóember, Mata is csak akkor tud érvényesülni, ha van akit tud futtatni az indításaival, mivel ő sem fut.
[ Szerkesztve ]
-
Cartevo
őstag
válasz Cartevo #90945 üzenetére
Ez a fáradság kérdése sem 1szerű téma, mert 1 hajtós meccsen mindenki összeszed apróbb sérüléseket (zúzódások, ficamok, görcsök, stb), amelyek fáradékonyabbá teszik a szervezetet. 1986-ban a 0-6 előtt alaposan bemelegítettünk, amit látva az orosz edző nem kérte ezt csapatától, mert megállapította, hogy túl meleg van. El is fáradtunk, majd bekaptuk a kiejtő, 6. gólt (pár éve meghívta ide az MLSZ vendégségbe, akkor mesélte).
-
BenHans
addikt
válasz Cartevo #90998 üzenetére
Remélem nem sok örömük lesz az EL-ben. A Rosztov könnyűnek tűnhet de fázós lesz odakinn.
De mindegy, előbb utóbb minden elénk kerülőt verni kell a végső győzelemért.Szegény Southampton. Sajnálom őket.
---
Spanyolok: Még mindig azon csodálkozom, hogy ilyen kínkeservesen tudta csak legyőzni a Villarreal-t a Real.🧡 "...gialla come er sole, rossa come er core mio..." "La forza del branco è il lupo la forza del lupo è il branco" "L’emozione di poter sedere sulla nostra panchina è indescrivibile, tutti sanno cosa sia la Roma per me" (Daniele De Rossi) Isten hozott otthon, kapitány!
-
Enzolord
addikt
válasz Cartevo #90998 üzenetére
Ugyan már.. miért konyulna le? Megnyertük? Meg!! Az elmúlt bő 2hétben 3 tétmeccsen többet játszottunk? Igen.. ez hátrány? Nem kicsit! Simán meglehet a tróger tripla!!! Ennyi!
Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít, a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és akkor a vereség is meg van bocsátva. Ilyen egyszerű!”
-
Assimilator
őstag
válasz Cartevo #91044 üzenetére
"Átlövést szoktak még emlegetni ilyenkor megoldásként, de az mellékes komolytalanság ezen a szinten. Élcsapatok ilyenkor a széleken próbálnak a betonvédelem mögé kerülni"
Sajnos ez igy van, de en ezt soha nem ertettem. Az atloves hatekonyabb es latvanyosabb lehet, mint 10. alkalommal is nekimenni ugyanannak a betonfalnak. De azert csinaljak.
-
MPowerPH
félisten
válasz Cartevo #91435 üzenetére
BVB szepen bedaralta oket.
Es lett PSG gol is, ahogy szamitottam is ra. Tehat a Barcanak meg kell 3 gol. A vegere vagy kitamadnak, es kapnak meg egyet kontrabol, vagy becsulettel vegigtoljak, es meltosaggal bucsuznak. Nem latom annak az eselyet, hogy itt 3 golt lonek, es nem kapnak melle egyet sem.
[ Szerkesztve ]
Don't Tread On Me
-
venember83
nagyúr
válasz Cartevo #91787 üzenetére
Nekem fejből ment egy híján az összes. De az az egy... Amúgy meg persze, eleve net előtt vagyunk. Nyilván fejből lenne az igazi, de nem pöcsméregetés a cél, csak egyszerűen a játék.
Ringman: Torricellin kívül igen, jó. Utóbbi kapcsán csak azért nem nyilatkozok, mert fogalmam sincs, hogy ő van-e a képen vagy valaki más.
[ Szerkesztve ]
-
szami777
addikt
válasz Cartevo #91861 üzenetére
Pontosabban a partjelző. Az nehogy már a bíró hibája legyen, hogy hátulról nem látja a lest. Iyenkor mindenki a birót szidja, de sosem értem, miért.
[ Szerkesztve ]
“So do all who live to see such times but that is not for them to decide. All we have to decide is what to do with the time that is given us.” ///// Old nick ->xsanyi77
-
Tibiajax
nagyúr
válasz Cartevo #91877 üzenetére
nem tudom.. azért, ez még egyáltalán nem biztos. a Juve, kibaszott jó csapat. kbszottul utálom őket, de kurva jók.stabilak. venember mindig vágja a fejemhez a bl-döntőt, hogy megvolt azzal a sok éve vágyott barca-juve meccsem, de az egy ki-ki meccs volt, tök semleges helyszínen, egyszeri. csodaszépen nyertek a katalánok oké, de ez most két meccs lesz, egy a torinói fekete-fehér pokolban, és egy a nou campban. bármi lehet.
7600 GS rohadt jók lesznek a barca-juve clash-ek, meglátjátok. és most nem csak a bírói döntésekre gondolok, bár tény, nem lesznek unalmas 90percek olyan értelemben sem
lényeg, h a kicsik egymást kapták, Ian gondoskodott róluk, és ez nagyon szép volt. ha nagyokat kapnak, szépen esnek ki úgyis menetrendszerűen, kb esélytelenül. így viszont számukra is nagy kaland maradhat még a BL
és én ennek örülök. mert rendkívül jó meccseknek nézünk elébe.
a négy nagy meg hadd üsse egymást már most.
ráadásul álmaim párosításaival[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Hálózati / IP kamera
- Nők, nőügyek (18+)
- A Princeton újraértelmezte az ultrakompakt hordozható SSD fogalmát
- Sub-ZeRo: Euro Truck Simulator 2 & American Truck Simulator 1 (esetleg 2 majd, ha lesz) :)
- BestBuy topik
- Politika
- Szimpatikusnak tűnik a T Phone új generációja
- Star Trek Online -=MMORPG=-
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- További aktív témák...
- Dji mini 4 pro FMC RC-2 tàv garanciás
- Giant Stance 29 kerékpár (L-es méret)
- Új Bontatlan Ducati Elektromos Roller PRO-II PLUS Irányjelzők - Számla & Garancia
- Eladó 0km-es új elektromos roller (iScooter i9)
- Eladó új, bontatlan Braun All-in-one Trimmer 5 többfunkciós trimmelő + Gillette Fusion5 ProGlide
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen