-
Érkezik a kínai Windows táblageneráció
A Microsoft és az Intel közös sajtóeseményen tette le voksát Kína mellett. Megjelennek új márkák, az olcsó gépek között is felbukkannak a Windows alapú gépek.
Tech 57
-
Két izgalmas előadással indult el hazánkban a Fény Nemzetközi Éve
Egész évben lesznek érdekes programok, felépül az ELI szegedi központja, és egy szonda elszáguld a Plútó mellett.
Tech 1
-
Akerson: az Apple nem tudja, mibe mászik bele
A General Motors lehet az új Palm. Az elnök-vezérigazgató pontosan olyan nyilatkozatot tett, mint a Palm-vezér néhány évvel ezelőtt.
Tech 131
-
Galaktikus ütközést kapott el a Hubble
A spirálgalaxis túl közel merészkedett szomszédjához. Dráma lett a vége.
Tech 34
-
Szuperszámítógép LEGO-ból és Rapsberry Pi-ből
Egy hatéves srác felelt a design kialakításáért. Hatvannégy egység felhasználásával bárki nekiállhat izmozni.
Tech 33
-
A Microsoft az első, aki ISO szabvány szerint működteti a felhőt
A Brit Szabványügyi Intézet minősítése alapján a redmondi vállalat megfelel az ISO 27018-as kritériumoknak. Jöhetnek az üzleti előfizetők.
Tech 43
-
Magyarok és britek együtt küzdenek a biotechnológia fejlődéséért
A Brit Nagykövetségen egész napos rendezvényt tart, amelyet élőben közvetítenek a Ustreamen.
Tech 2
-
Walesi fotonika - cégek
Kétrészes sorozatunkban elsőként három céget mutatunk be, melyekre büszkék a walesiek. Van köztük üveggyáros, lézerrel dolgozó és optikai kábelt készítő is.
Tech 5
-
2015 a fény éve
Idén sokat beszélünk majd a lézertechnológiáról, az üveggyártásról, a napelemekről, és általában a fényről.
Tech 3
-
Világsiker lehet a magyar fejlesztés: még beszállhatsz!
Maga az ötlet nagyon egyszerű, de talán épp emiatt lehet nyerő. Ám a technológiai és a marketingkihívásoknak meg kell felelni.
Tech 14
-
Autonóm-e a Vodafone Instant 3G?
Múlt heti cikkünk komoly vitát robbantott ki a fórumban, mi pedig nem hagytuk annyiban a kérdést, újból megkerestük a Vodafone szakértőit. Őszintén válaszoltak.
Tech 18
-
Munkaeszköznek kiváló az okosszemüveg
A DHL pilot programjában egy holland raktárban próbálták ki, mennyit javít a teljesítményen a viselhető technológia.
Tech 15
-
A tökéletes esküvő receptje: ezüst-jodid
Egy brit vállalkozás 41 millióért vállalja, hogy elhárítja a természeti akadályokat a házasságkötés elől.
Tech 24
-
Nyakunkon az önvezető járművek
Most még nagy a barátság Google és Uber között, de hamarosan minden megváltozhat. Mindkét cég dolgozik a technológián.
Tech 85
-
A Nap belsejében zajló reakciókat akarják létrehozni a Földön
A Wendelstein 7-X az európai fúziós kutatások egyik alappillére, melyből a magyar kutatók és mérnökök intelligens videomegfigyelő rendszerrel veszik ki a részüket.
Tech 11
-
Sakk, de csak 1K
Helykihasználás mesterfokon, azokból az időkből, amikor még minden bájt számított.
Tech 19
Percről percre
ma Két évvel a Xiaomi első itthon is piacra került táblagépe után itt a folytatás, korrekt fejlődéssel és árral.
ma Kivették a harmadik szenzort, mondván hogy elég lesz kettő is. A főkamerát felturbózták, minden más pedig kábé olyan, mint tavaly.
ph Az LG 21:9 képarányú, 34 hüvelyes kijelzőjét teszteltük.
Állásajánlatok
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
Cég: Devops Team Kft.
Város: Budapest
A TCL az Amazon okostévé rendszere felé nyitna
ph Fire TV platformmal ellátott készülékkel lép színre a vállalat.
Fülhallgató, óra és GaN töltő - bemutatkoztak a CMF by Nothing első termékei
ma A Nothing alatt működő CMF a dizájnra és a megfizethetőségre fókuszál. Illetve egyelőre Indiára.
Görbülő monitorral célozta meg a gamereket az AOC
ph Az AOC CQ27G2S/BK QHD felbontású, 165 Hz-es ívelt VA panelt kapott.
Merész pletyka: Switch-re tart a Red Dead Redemption 2?
gp A brazil korhatár-besorolás oldalán felbukkant a játék egy újabb kiadása.
Csúcskategóriás fotósként azonosítja magát a Xiaomi 13T
ma Megérkezett Európába a Xiaomi 13T és 13T Pro, mellé befutott a Band 8 és egy új óra is. Gyors bemutató és hazai árak.
Egy újabb játékos lép frontra az óriástévés harcmezőn
ph A Toshiba eredeti tévégyártó részlege rukkol elő egy gigantikus televízióval.
Mozgásban a SYNDUALITY: Echo of Ada
gp A halasztás bejelentése után kaptunk némi gameplay részletet is a játékból.