-
Új koncepciójú távirányító szabadalmát kapta meg az Apple
Az univerzális eszköz érintőképernyővel működik, és áttekinthetően, egyszerűen jeleníti meg a vezérlési lehetőségeket.
Tech 39
-
Egy elképesztő 3D-s vidámpark hódíthatja meg a világot
Szinte mindent élvezeteset ki lehet próbálni a Live Parkban, amit a technológia nyújtani képes, ráadásul hatalmas méretekben.
Tech 9
-
Az Apple iPadre költöztetné a tankönyveket
A vállalat új oktatási platformja leegyszerűsíti a digitális tananyagok készítését. Minden az iBooksba kerül.
Tech 54
-
Megkezdi az átlátszó LCD-k gyártását a Samsung
Az idén jelentős bővítést tervező vállalat szerint az új kijelzőtípus gyökeresen átalakítja az információmegjelenítést.
Tech 52
-
Már gyártják az iPad 3-at
Lapértesülések szerint nemcsak nagyobb felbontású kijelző, de négymagos processzor és LTE-vezérlő is lesz az új modellben.
Tech 23
-
Szakít egymással a Monster és a Beats
Fülhallgatókat mindkét cég készít majd a jövőben is, csak éppen egymás konkurenseiként.
Tech 19
-
Steve Jobs életéről képregény készült
A 32 oldalas kiadvány végigköveti az Apple egykori vezetőjének egész életét.
Tech 18
-
Kinect és Windows 8 vezérli a legmenőbb gördeszkát
Egy új projekt bizonyítja, hogy a Microsoft konzoljához való mozgásérzékelő felhasználási lehetőségei határtalanok.
Tech 8
-
Gyártásra kész a 6000 forintos PC
A csupasz gépet kifejlesztő alapítvány a hobbiprogramozást szeretné divatba hozni, de cégek, intézmények is érdeklődnek.
Tech 155
-
Most már tényleg jönnek az Intel-mobilok
A Lenovo és a Motorola jelentette be, hogy még az idén piacra dobja az amerikai chipgyártó Medfield platformját használó készülékeket.
Tech 13
-
Bemutatták a százdolláros tabletet
Közel egyéves csúszással elkészült a XO 3.0 működő prototípusa. A gépet kurblival és napelemmel is lehet majd tölteni.
Tech 10
-
Olcsóbb adattárolás lazacok DNS-ével
Tajvani és német kutatók rájöttek, hogyan lehet a lazacok DNS-ét adattárolásra használni.
Tech 8
-
A Microsoft vércukormérő kontaktlencsét fejleszt
A kontaktlencsén látható kiterjesztett valóság még messze van, de kis lépéseket már tettünk ebbe az irányba.
Tech 19
-
Interaktív hologramot készítettek a Microsoft kutatói
A Vermeernél egy ismert optikai trükköt használnak fel arra, hogy egy ígéretes, majdan sokféleképp felhasználható technológia alapjait megteremtsék.
Tech 14
-
Nagyon látványos, de nem valódi a kvantum lebegtetős autóverseny
A technológia létezik, de még nem elég kifinomult ahhoz, hogy efféle versenypályát lehessen építeni a használatával.
Tech 23
-
Okostelefonos alkalmazással rukkolt elő a Ford
A MyFord Mobile alkalmazás segítségével az Egyesült Államokban könnyedén kereshetünk töltőállomásokat.
Tech 12
-
Papírból termel áramot az új bioelem
Még nem realitás a sci-fik hulladékreaktora, de a Sony ígéretes és környezetbarát fejlesztése egy ventilátort meg tud hajtani.
Tech 27
-
Nagyon ijesztő a Steve Jobs-játékfigura
Az 1:6-os méretarányú bábú jobban hasonlít az elhunyt vezetőre, mint a róla mintázott magyar szobor.
Tech 40
-
Önmagukat gyógyítják a jövő áramkörei
Éveken használható akkumulátorokat és hosszabb élettartamú műholdakat vizionálnak az eljárást kidolgozó amerikai kutatók.
Tech 31
-
Most sem ébresztett az iPhone
Az egyes felhasználóknál visszatérő probléma oka még mindig a régi iOS rendszer.
Tech 52
-
Technológiával a pofátlanul parkolók ellen
Végtelenül gusztustalan magatartás a mozgássérültek számára fenntartott parkolók elfoglalása, ezt próbálják egy új módszerrel megelőzni.
Tech 33
Percről percre
ph Ez alkalommal monitorok, házak és dokkolók dominálnak, de desktop PC-ket és pár komponenst is bemutatunk.
ma Megint egy elektromos meghajtású bicikli, aminél nincs arányban az emberi áttétel és az elektromotor teljesítménye és hozza a kategóriában ismert tulajdonságokat.
ph Az USB 3.2 Gen 2x2-re tervezett XS2000 első leszármazottja nem gyorsabb, hanem lassabb lett – és ezt a vevők kérték!
Állásajánlatok
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
Aktív zajszűrés és gyorstöltés tízezer alatt
ma Persze Kínában, de a Redmi Buds 5 ára jó eséllyel errefelé sem emelkedik majd csillagászati magasságokba.
Ha valaki OnePlus Buds Pro 2 Lite-ot szeretne...
ma Már elérhető, de Buds Pro 2R néven keresse a gyártó hivatalos webshopjában.
Kulisszák mögötti videón az Alan Wake II
gp A legújabb videóban a zenék és a hangok kerülnek a középpontba.
Atomic Heart - Teaser trailert kapott a következő DLC
gp Mérges ludak és a Limbo vár minket a második kiegészítőben.
Csak fullHD-ban fut PC-n a Metal Gear Solid: Master Collection Vol. 1
gp Úgy tűnik, hogy a Konami egy szimpla emulátor képességeit sem képes hozni a gyűjteményes kiadással.
Elég komoly kis noteszgép bukkant fel a Microsoft Surface portfóliójában
ph A VPU-val felturbózott újdonság akár professzionális RTX GPU-val is elérhető lesz, de a megjelenítője vagy a felszereltsége sem nevezhető gyengének.
A Team Group elegáns R-DIMM RAM kiteket dob piacra Xeonokhoz
ph A cég friss Intel HEDT platformjához való konstrukciója túlhajtással a 6000-től 6800 MT/s-ig terjedő sebességtartományt fedi le.