-
A katonákat is érdeklik az okosszemüvegek
Az amerikai Pentagon, a Microsoft és egy speciális fejlesztésű eszköz viszonyáról csak meg nem erősített információk láttak napvilágot, de könnyen lehet, hogy erős versenytársat kap a Google Glass.
Tech 5
-
Elektromos autóba ülteti dolgozóit az SAP
Minden ötödik cégautóra jogosult elektromos autót fog vezetni az SAP szoftvergyártónál. A vállalati flotta átállását 2020-ra tervezi a cég, mely 5000 e-autó beszerzését jelenti addigra világszerte. Jelenleg 170 ilyen járművet hajtanak a szoftvercég dolgozói.
Tech 18
-
Magyar tudósok is csatlakoznak az uniós grafénkutatási programhoz
A hazai kutatók már eddig is kiemelkedő eredményeket értek el e területen, és egy sikeres pályázat következtében a jövőben még több lehetőségük lesz arra, hogy a „csodaanyag” felhasználási területeit vizsgálják.
Tech 14
-
Fél napra meghalt a Microsoft felhőjének egy része
Mivel a szolgáltatást igen sok üzleti ügyfél használja, a napközbeni leállás sok helyen okozott komolyabb fennakadásokat.
Tech 20
-
Dell roadshow a jövő héten Budapesten
Az ingyenes rendezvény, a Dell Solutions Tour 2014 jelmondata: innovatív technológiák és IT megoldások testközelből.
Tech 10
-
Már tesztelik az eCall segélyhívó rendszert
A 2017 októberétől kötelező automatikus közúti segélyhívó rendszer egyik fontos követelménye, hogy a baleset helyszínétől és a jármű származási országától függetlenül képes legyen a riasztások továbbítására az EU egész területén.
Tech 20
-
(Frissítve) Eladó a világ első integrált áramköre
Az árverést ma tartják New Yorkban, és az aukciót szervező cég több millió dolláros bevételre számít. A Jack Kilby által tervezett, kézzel készült, fél gemkapocsnyi méretű germániumlapkán egy csupán néhány tranzisztort és ellenállást tartalmazó áramkör található.
Tech 53
-
Egy hónap múlva nyit a retrószámítógépes találkozó Ajkán
2014. július 18. és 20. között ismét összegyűlnek a retrószámítógépek megszállottjai az immár hagyományos összejövetelre.
Tech 7
-
Végre: jöhetnek az élesebb műholdképek a Google Térképbe is
Eddig nemzetbiztonsági okokból korlátozták az interneten megjelenített képek felbontását, ám ezek után nem lesz ilyen akadály.
Tech 35
-
A Ustream adja a neten a parlamenti üléseket
A tavaszi ülésszaktól a Ustream platformján keresztül teszi bárki számára elérhetővé üléseit a magyar országgyűlés.
Tech 25
-
Magyar informatikai fejlesztés mutatkozott be Szingapúrban
A Noreg kártyamenedzsment megoldása februárban lépett ki a nemzetközi piacra, és a beszámoló szerint a helyi rendszerintegrátor és disztribútor cégek érdeklődését felkeltette a technológia.
Tech 2
-
Intel: kukába a kábelekkel!
A cég úgy látja, hogy a következő, 2015-ben kijövő platformjukra építve 2016-ban már megjelenthetnek az olyan PC-konfigurációk, amelyeknél már nem lesznek kábelek.
Tech 23
Percről percre
ma Megint egy elektromos meghajtású bicikli, aminél nincs arányban az emberi áttétel és az elektromotor teljesítménye és hozza a kategóriában ismert tulajdonságokat.
ph Az USB 3.2 Gen 2x2-re tervezett XS2000 első leszármazottja nem gyorsabb, hanem lassabb lett – és ezt a vevők kérték!
ma Az új Venu a stílust és az okostudást helyezi az előtérbe a sport helyett – túlságosan is.
Állásajánlatok
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
Elég komoly kis noteszgép bukkant fel a Microsoft Surface portfóliójában
ph A VPU-val felturbózott újdonság akár professzionális RTX GPU-val is elérhető lesz, de a megjelenítője vagy a felszereltsége sem nevezhető gyengének.
A Team Group elegáns R-DIMM RAM kiteket dob piacra Xeonokhoz
ph A cég friss Intel HEDT platformjához való konstrukciója túlhajtással a 6000-től 6800 MT/s-ig terjedő sebességtartományt fedi le.
Európai árat is kapott a Tecno Phantom V Flip
ma Méghozzá rendkívül kedvezőt. De...
Egyre közelebb a Kioxia és a Western Digital egyesülése?
ph A friss hírek szerint már az anyagi háttérről tárgyalnak a felek.
Két szerényebb Redmi Note 13 közül is választhatunk
ma A 13 Pro+ mellett bemutatkozott az alapmodell és a sima Redmi Note 13 Pro is.
The Company of Heroes Collection - Jövő hónapban jön Switch-re
gp Októberben a hibrid konzolon is belevethetjük magunkat a harcokba.
Felmerült a TSMC 2 nm-es node-jának csúszása
ph A tajvani bérgyártó azonban tagadja a híreszteléseket.