Hirdetés
- Feháborodott az Apple, a Meta az iPhone-felhasználók üzeneteit akarja olvasgatni
- A luxusmárkáknak kell a bitcoin, az USA jegybankjának nem
- Letiltja az USA a politikusokat a telefonhívásokról és szöveges üzenetekről
- Nagy áttörés jön a napelemek piacán, nem kell annyi hely a paneleknek
- Belenyúlt az USA az Epic Games igazgatótanácsába, nyomoz az NVIDIA
Új hozzászólás Aktív témák
-
Kékes525
félisten
válasz arnyekxxx #392 üzenetére
A hibáidat ne próbáld a másikra vetíteni, az érvelésemet próbáld helyette cáfolni. Azt látom hogy az nem megy, mert az érvelésed csapdájába estél. Egyik oldalon elfogadod a kutatók állásait, ha az a te érvelésedet támasztja alá, ha nem, akkor elutasítod azokat.
Miért fogadod el azt, hogy a hőmérséklet emelkedésében az emberi közreműködés is szerepet játszik? Ennek megállapítása nem egyszerűen hőmérséklet mérése, mint ahogy azt próbálod elhitetni, mert elméletileg sok más tényező is okozhatja, mint amit a földtörténeti korokban is történt. Erre csak abból az elméletből lehet következtetni, ami kimondja azt is, hogy ezt szinte kizárólag az emberi beavatkozás hozta létre. Ezt viszont elutasítod. Ez az érvelésed hibája.
Ha erre válaszolsz, akkor legalább ilyen alapossággal próbáld azt cáfolni és ne semmit mondó minősítésekkel.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
arnyekxxx
veterán
válasz Kékes525 #391 üzenetére
Ott kezdődhet a félreértés, nem ismered a tagadás szó jelentését (sem) viszont imádsz szalmabábot készíteni majd ezt pofozni.
Ez így együtt megnehezíti az értelmes beszélgetés kialakítását, ahhoz meg nem leszek partner, hogy eljátsszuk te vagy a fogyatékos én meg a gyógypedagógus aki megpróbálja neked szavanként elmagyarázni a mondanóját kis színes ábrákat felmutatva, hátha végre felfogod.
-
Kékes525
félisten
válasz arnyekxxx #390 üzenetére
"Nem tagadom, hogy az ember tevékenységének van hozzá köze"
Ehhez azért több kellett, mint pusztán csak hőmérséklet mérés. Elméletileg változhatott spontán, vagy egészen más okokból is a hőmérséklet.
Másrészt.
"úgynevezett hőmérővel egész pontosan tudják mérni a hőmérsékletet"
Biztos? A hőmérőt nem azok a kutatók találták föl, akiket valaki pénzelt? Úgy gondolod, hogy a kutatást támogató nem várt el tőlük semmit?
Mit is akarsz a linkel bizonyítanod? Kérdezem azért, mert egyszer elfogadod a kutatók állításait, egyszer pedig nem. Másrészt a fenti gondolatmenetedhez sehogyan sem illik a link.
Logikai csapdába estél, amit nem én, hanem Te magad állítottál magadnak. Egyik oldalról elfogadod a kutatók véleményét, eredményét, ha úgy gondolod, hogy a te álláspontodat támasztják alá, míg a másik oldalról tagadod.
Ha a kutatók olyan tudományos eredményt produkálnak, amit a kutatást támogató elvár tőlük, akkor ezt tedd meg minden esetben és ne szelektálj kedved, érdeked szerint.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
arnyekxxx
veterán
válasz Kékes525 #389 üzenetére
Ha következetes lennél, akkor ezt sem lenne szabad elhinned.
Az elmúlt 100 év hőmérséklete azért nem igazán hit kérdése, egy ideje már úgynevezett hőmérővel egész pontosan tudják mérni a hőmérsékletet és annak változását
Közel sem erről van szó.
akkor itt hazudnak
http://www.met.hu/eghajlat/fold_eghajlata/mult_forrasai/
-
Kékes525
félisten
válasz arnyekxxx #388 üzenetére
"Nem tagadom, hogy van felmelegedésNem tagadom, hogy az ember tevékenységének van hozzá köze"
Most ezzel cáfoltad magad. Ezt miből tudod? Miért hiszed el? Ezeket nem azok a kutatók eredményeiből tudod, akik pénzért, megrendelésre megrendelőnek megfelelő eredményeket produkáltak? Ha következetes lennél, akkor ezt sem lenne szabad elhinned.
"Azzal van bajom, hogy ezt a 100éves változást sokmillióéves időtáv többezeréves szakaszainak elméleti értékeivel akarja valaki bizonyítani"
Közel sem erről van szó. Ezt csak a hiányos tudásod alapján állítod, hiszed.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
arnyekxxx
veterán
válasz arnyekxxx #385 üzenetére
Még egyszer megpróbálom nagyon egyszerűen összefoglalni:
Nem tagadom, hogy van felmelegedés
Nem tagadom, hogy az ember tevékenységének van hozzá köze
Azzal van bajom, hogy ezt a 100éves változást sokmillióéves időtáv többezeréves szakaszainak elméleti értékeivel akarja valaki bizonyítaniMondok egy példát. Megérkezik 1820-ban a Kékes naprendszer 525 bolygójáról egy tudóscsapat, leszállnak a Szaharában, körbenéznek, leszállnak a Hortobágyon, körbenéznek, leszállnak az Antarktiszon, körbenéznek, leszállnak Peruban és körbenéznek majd felirják a jegyzetfüzetbe: "Ezen a bolygón valaha volt értelmesnek tűnő létforma de már kihalt."
-
Kékes525
félisten
válasz sad_Vamp #384 üzenetére
Csak arról ne feledkezz meg, ha már erről az irányról beszélgetünk, hogy kezdetben kinek lettek volna nagyságrendekkel nagyobb érdeke az, hogy ezeket a "környezetvédő" kutatókat elhallgattassák? Hisz kezdetben egyáltalán nem voltak környezetvédő technológiák, gazdaságok, azaz semmilyen befolyásuk sem volt a környezetvédőknek. Sikerült? Miért nem? És itt jönnek az alternatív valósághívők összeesküvés elméletei. A tudomány sehol sem lenne, ha a pénznek ilyen erős befolyása lenne a kutatás irányára. A demokráciákban a kutatás szabad.
(#385) arnyekxxx: Most és előbb is cáfoltam.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
arnyekxxx
veterán
válasz Kékes525 #381 üzenetére
ha nem fogod fel hát nem fogod fel, pedig még a szádba is rágta a kollega.
Ezt bármikor bármire ellehetne mondani.
Nam. Ha kikutatják, hogy az uránakármi x tömegben robban és tényleg robban akkor az egy tény. De Ha levezeti a matematikus, hogy 2 kavics mellé még 2 kavicsot téve 4db kavicsunk lesz és ezt empirikusan leellenőrizve 4 kavicsot számolunk az is teljesen elfogadható.
De az, hogy évmilliókra visszanézve többezeréves távlatokban vett minták elméleti analizálgatásával akarjuk megfellebbezhetetlen ultimate örökérvényű igazságként kijelenteni, hogy soha nem volt olyan hőmérsékletváltozás mint most és ez kizárólag az ember tevékenységének az eredménye az minimum necces.
[ Szerkesztve ]
-
sad_Vamp
őstag
válasz Kékes525 #383 üzenetére
az van, hogy ahol sok pénzről, vagy politikáról és sokpénzről van szó.... ott valószínüleg van előre megadott eredmény. Ha már csak a olaj vs. zsír, vaj vs margarin ügyben évről évre változik a helyzet (amit igazából nem hiszek el, hogy ennyire fluktuálna, egy étel vagy egészséges vagy nem szerintem)... akkor egy komolyabb dologban szerinted tényleg pártatlan kutatásokat láthatunk??? (ugyen ez van a klímánál is X drb mondja hogy változás van, Y meg hogy nem miattunk)
[ Szerkesztve ]
“When the flaws of the system are exposed, it is usually the irritant who gets cast out.”
-
Kékes525
félisten
válasz sad_Vamp #382 üzenetére
Ennyi éppen elég. A kutatásokban az esetek döntő többségében nincs megrendelés, legalábbis abban az értelemben, hogy mi legyen a végeredmény. Aki ilyet állít annak fogalma sincs a kutatások támogatásáról. Másrészt ez rendkívül demagóg duma. Ezt bármikor bármire ellehetne mondani. Ha ez igaz lenne, akkor soha semmilyen kutatásban nem szabadna bíznunk, mindent el kellene utasítani. Minden kutatás igaz voltát tagadnunk kellene.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
sad_Vamp
őstag
válasz Kékes525 #381 üzenetére
Igazából szerintem az ominózus kommentjében csak annyit írt, hogy mindig az jön ki az ilyen kutatásokból (bármi is legyen) ami a megrendelőnek MEGFELEL, hisz ő adja a pénzt, az ő igazát kell alátámasztani.
[ Szerkesztve ]
“When the flaws of the system are exposed, it is usually the irritant who gets cast out.”
-
Kékes525
félisten
válasz arnyekxxx #380 üzenetére
Köszönöm, hogy igazolod az állításom. Ahelyett, hogy a kérdéses hozzászólásomban felsorolt érvekre reagálnál, elakadtál az első mondaton, holott utána sorakoztak az érvek, amire viszont nem reagálsz.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
-
Kékes525
félisten
válasz Aliszalámi #375 üzenetére
Te és a tények. Még a szó jelentésével sem vagy tisztában.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Tikakukac
titán
válasz Aliszalámi #369 üzenetére
Nem ezt mondanák, se nem mondják. Tudom, mert anyám szocmunkás, megnyugtatlak, itt a probléma nem a jogvédőkkel van vagy lenne.
A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.
-
Kékes525
félisten
válasz Aliszalámi #373 üzenetére
Örülök, hogy tetszett. Ezek a szerző véleményei.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Aliszalámi
tag
válasz Kékes525 #372 üzenetére
"Már az Index, a HVG és a blog.hu arculati színei iránt is undort érzek.""
"Kommunista stílusú kultúrpolitika. Sokszínűségből szabad választás megteremtése és elősegítése helyett Kerényi Imre és Szőcs Géza ízlést diktál és népet nevel. Ami népszerű, az szerintük "kultúrmocsok", tehát üldözendő és büntetendő. Alföldi Róbert nem oké, Csurka István oké. Saját értékrendjük (Wass Albert, Horthy Miklós, Osztrák-Magyar Monarchia autómatrica, jó ebédhez szól a Székely Himnusz, díszmagyar, operett)"kösz rég nevettem ilyen jót
-
Kékes525
félisten
válasz #40553216 #371 üzenetére
Gyere át a politikai topikba és ott megbeszélhetjük. Ha nem teszed, akkor azt érteni fogom. Addig is, hogy csemegézhess: Fidesz bűnlajtsrom!
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
#40553216
törölt tag
válasz Kékes525 #370 üzenetére
Ó, B+! Úgy tolod, mintha 2010-ben lett volna a világ teremtése és teljesen tiszta lappal, egyenlő feltételekkel indult volna minden ország és az országokon belül minden gazdasági szereplő, csak ez a köcsög Fidesz kormány szarta el az egészet.
„Ja, ha aktivizálnák magukat, akkor még nyereségesebbek lennének és bankadót újból be lehetne vezetni.”
Az megvan, hogy az itteni bankok anyabankjaiknál jóval nagyobb nyereséghányaddal dolgoztak? Így volt miből fizetni azt a bankadót. És a nyereségnek csak egy része származott a nyugatiakhoz képest rettenetesen magas hitelkamatokból, másik része ilyenekből:
Óriási veszteség Simor András öröksége
Egy bank alaptevékenysége amúgy a betétgyűjtés és a hitelkihelyezés. Ez utóbbi feladatukat már több évvel a Fidesz-kormány megérkezte előtt leállították.De lehetőség szerint az adót is igyekeztek elkerülni. Még a dolgozóknak az éves nyereség után kifizetett jutalom után is. Nyilván a dolgozóknak jó volt. De pl. ahol én dolgoztam (’99-ig), ott az akkor is már a br. 200e Ft-ot kereső alkalmazottak kb. másfél éves bruttó fizut kaptak nettóban jutalomként úgy, hogy ezután egy fillér adót nem fizettek. A bankvezérnél ez a jutalom 60000000 Ft/év volt azalatt a négy év alatt, amíg ott dolgoztam. A fizuja is volt vagy 2 milla havonta. Úgyhogy ne nagyon sajnáld szegény bankokat.
-
Kékes525
félisten
válasz #40553216 #368 üzenetére
A gazdasági környezet megteremtése az a kormány és a kormánypárti képviselők feladata.
"Talán a bankok aktivizálhatnák magukat. Ez lenne a dolguk."
A fő választ lásd fentebb. Mellékválasz: Ja, ha aktivizálnák magukat, akkor még nyereségesebbek lennének és bankadót újból be lehetne vezetni.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Aliszalámi
tag
válasz Tikakukac #363 üzenetére
Sajnos ezt nem lehet megoldani, mert egyből jönnének a jogvédők, hogy a város mindenkié. És a mindenki alatt azt értik, hogy joguk van összehányi-hugyozni-szarni budapest belvárosának tetemes részét azoknak akiknek erre van kulturális és társadalmi igényük. Államterror! Diktatúra! Lenne itt olyan sivákolás. És közebn elmagyaráznák, hogy a 15 éve alkoholistából inkább java programozót kéne faragni, mert abból nagy a hiány. A 3 milliárd térfigyelő kamerát is úgy kellett kiboxolni.
-
#40553216
törölt tag
válasz Kékes525 #367 üzenetére
De milyen konkrét, viszonylag rövid időn belül hatásos eszközt jelent a 2/3, Nem úgy nagy általánosságban?
„kizárólag csak az EU-s pénzek…”
És ezen is mit változtathatna a 2/3? Megspékelve a k.va nagyra növelt adósságszolgálattal és más nyalánkságokkal.„amikor kiestek az EU-s pénzek, jelentősen lassult a GDP növekedés.”
Talán a bankok aktivizálhatnák magukat. Ez lenne a dolguk. -
Kékes525
félisten
válasz #40553216 #366 üzenetére
Németország is ratifikálta 2016-ban a klímaegyezményt, meglátjuk, hogy hogyan fogja betartani.
"2/3-nak mi köze a gazdaság rendberakásához?"
Sokkal nagyobb támogatást ad. Nemcsak a politikai, de a gazdasági törvénykezéshez is kell, szükséges a politikai támogatottság.
"Ezt melyik párt vagy szervezet kampányszövege alapján állítod?"
Mert fenntartható a magyar gazdaság? Nem, mert kizárólag csak az EU-s pénzek, a multi cégek GDP növelése és az unióban dolgozó több száz ezer magyar valuta átigazolása tart fenn. Ha ezek közül már egy is kiesik, azt keményen megérzi a gazdaság. Ezt már 2015-2016-ban láttuk, amikor kiestek az EU-s pénzek, jelentősen lassult a GDP növekedés.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
#40553216
törölt tag
válasz Kékes525 #365 üzenetére
Akkor újra felteszem, mert láthatólag elkerülte a figyelmedet.
(#353) Kékes525
„Ezt közölted Orbánnal is? 1998-2002 között a hivatalos kormányprogram volt a polgári Magyarország építése, egy kicsi még 2010-2014 között is, amiből azóta politikai termék lett.”
És ez mennyiben fenntarthatatlanabb, mint a 2002-2010 közötti őrület?2/3-nak mi köze a gazdaság rendberakásához?
„vagy legalábbis elindítsa egy fenntartható fejlődés útján, de nem tette.”
Ezt melyik párt vagy szervezet kampányszövege alapján állítod? -
Kékes525
félisten
válasz fordfairlane #364 üzenetére
Mondod ezt annak, akinek legnagyobb érve "bezzeg viszont a másik oldal". Ne feledd, most már elég régóta nem az a másik oldal, akire állandóan mutogattok, van hatalmon, legalább 5 évig 2/3-al.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
fordfairlane
veterán
válasz Aliszalámi #361 üzenetére
Kevés ahhoz az intellektusa, hogy képes legyen érdemi vitát folytatni. Mint láthatod, csupán "fideszezésre" futja neki. Akárcsak a politika topikban.
x gon' give it to ya
-
Tikakukac
titán
válasz Aliszalámi #361 üzenetére
Mondjuk jussak el úgy egyetemre, hogy a 3 milliárd térfigyelővel telerakott utcán ne kelljen a lábamat figyelni nonstop az emberi húgytenger és fekália kerülgetése miatt. Ez már sokat jelentene, mert kiáll a nyakam mindig.
A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.
-
Kékes525
félisten
válasz Aliszalámi #361 üzenetére
Nézd meg az értelmező szótárba. A névelők definícióját nem akarod? Azt hittem tudsz magyarul, látom nem.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz Aliszalámi #359 üzenetére
Azt állítod, hogy a gazdaságban egészségügyben, oktatásban, nyugdíjrendszerben minden rendben van?
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz Aliszalámi #356 üzenetére
Megint az egyik hülyeségével próbálod magyarázni, indokolni a másik hülyeségét. Azt ne feledd el, hogy Fidesznek 2x vol 2/3-a, azaz minden lehetősége és ideje is meglett volna arra, hogy rendbe tegye az országot (gazdaság, egészségügy, oktatás, nyugdíj, stb.) vagy legalábbis elindítsa egy fenntartható fejlődés útján, de nem tette.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
#40553216
törölt tag
válasz Kékes525 #350 üzenetére
Érdekes, hogy megnézted, de nem láttad és még csak hasonló tartalmú cikke(ke)t sem olvastál, ezek szerint.
Van ilyen cukiság is.
A német környezetvédelem- 15. rész
„Az atomenergiáról való átállás nehézségét bizonyítja az is, hogy a Hessen tartományban lévő Biblis településen üzemelő reaktort (lásd képet, forrás: Die Welt) ugyan leállították, de az erőmű tulajdonosa, az RWE, Németország egyik legnagyobb energia-termelő vállalata jogi aggályokat vélt felfedezni, és a lipcsei székhelyű Német Szövetségi Közigazgatási Legfelsőbb Bírósághoz fordult.
A lipcsei bíróság (a képen épülete madár-távlatból) helyben hagyta a Kassel (Hessen) székhelyű Közigazgatási Bíróság 2013. februári döntését: a bíróság megállapítása szerint az atomerőművet jogszerűtlenül állították le, így Hessen tartománynak megközelítőleg 1 milliárd euró kártérítést kell fizetnie az RWE részére-melyet természetesen az adófizetők pénzéből kell megfizetni. Az átmenetileg leállított A-blokk és véglegesen leállított B-blokk nem jogszerűen lett leállítva, írja határozatában a bíróság. A határozat általános, tehát a még működő 7 másik erőmű leállításának tervezett ütemét is átírhatja a döntés. Ennek nyomán közel 15 milliárd euró fizetési kártérítési kötelezettsége lehet a német kormánynak.”
Ezt a 15 milliárd €-t hasonlítsd – mondjuk – ahhoz, hogy „Egy, a németországi villamosenergia-árak várható alakulását bemutató tanulmány számításai szerint az elkövetkezendő években a német piacon az árak nagymértékben növekedni fognak. Ennek eredményeképpen Németországban rendszerszinten 2020-ig 37 milliárd euró (11 100 milliárd forint) többletkiadás jelentkezik. Ebből a német háztartásoknak 11 (3300 milliárd forint), az ország iparának pedig 26 milliárd euró (7800 milliárd forint) többletkiadása fog keletkezni.”
Azaz az amúgy is bazi magas német áramárak még nőni fognak a 37 milliárd € és talán még pár milliárdnyi, atomerőmű bezárás miatt megítélt € miatt. Zsír.(#351) MCGaiwer
(#353) Kékes525
„Ezt közölted Orbánnal is? 1998-2002 között a hivatalos kormányprogram volt a polgári Magyarország építése, egy kicsi még 2010-2014 között is, amiből azóta politikai termék lett.”
És ez mennyiben fenntarthatatlanabb, mint a 2002-2010 közötti őrület?2/3-nak mi köze a gazdaság rendberakásához?
„vagy legalábbis elindítsa egy fenntartható fejlődés útján, de nem tette.”
Ezt melyik párt vagy szervezet kampányszövege alapján állítod?[ Szerkesztve ]
-
Aliszalámi
tag
-
Kékes525
félisten
válasz Aliszalámi #354 üzenetére
"Milyen szép is lenne, hogyha a mindenkori gazdaságpolitikát az optimizmus meg a jólelkűség határozná meg "
"azt viszont tudom, hogy a "közalkalmazottak a társadalmi mobilitás alapja" című rémtörténetet én nem kérem vissza." Ha kifejtenéd.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Aliszalámi
tag
válasz Kékes525 #353 üzenetére
Milyen szép is lenne, hogyha a mindenkori gazdaságpolitikát az optimizmus meg a jólelkűség határozná meg .
Azt nem tudom, hogy a polgári magyarország brand-et hová kell tenni, azt viszont tudom, hogy a "közalkalmazottak a társadalmi mobilitás alapja" című rémtörténetet én nem kérem vissza. -
Kékes525
félisten
válasz Aliszalámi #352 üzenetére
"Kivéve, amikor szegényt gyűlöl és a gazdagokat támogatja "
Ezért írtam "nagyban hasonlít" és nem azt, hogy pontosan olyan.
"Tetszettek volna fenntartható piacgazdaságot építeni (meg úgy egyébként piacgazdaságot)."
Ezt közölted Orbánnal is? 1998-2002 között a hivatalos kormányprogram volt a polgári Magyarország építése, egy kicsi még 2010-2014 között is, amiből azóta politikai termék lett.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz Aliszalámi #346 üzenetére
"Hát igen, ne vagyok olyan felsőbbrendű, mint te."
Nem. Az igazi tudás nem az, hogy sok mindent értünk, hanem az, ha tudjuk, hogy sok mindenhez nem értünk. Szókratész után szabadon. Szókratész "Egyvalamit tudok biztosan, azt hogy nem tudok semmit."
"Köznapi értelemben az elmélet mind a tézist mind a hipotézist fedi. "
Lásd a fentiek. Ezért nem kellene vitatkoznod olyanban, amihez nem értesz.
(#349) tomtyi: Akkor is a gazdaság feltételeit, a gazdaság keret rendszerét, azt a tért, ahol a gazdaság szereplői mozognak a politika alakítja ki.
Amúgy megnéztem, ezért kérdeztem.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
proci985
MODERÁTOR
Advanced strategiak:
- statisztika felreertese
- non-intuitiv adatgyujtesi modszerek megkerdojelezese
- modellek felreertese(bonusz: mivel jellemzoen ezek kepzestol fuggoen BSC diplomamunka elott elo se kerulnek, adott esetben meg csak masteren megfelelo melysegben, ezert egyertelmuen a viz lesz a hibas, ha a kacsa nem tud uszni)
(#346) Aliszalámi: tenyleg ne eroltesd, beagyazott kifejezeseket meg kutatok is csak _nagyon_ indokolt esetben definialnak ujra jelentes tekintetben.
[ Szerkesztve ]
Don't dream it, be it. // Lagom amount.
-
-
Aliszalámi
tag
válasz Kékes525 #345 üzenetére
Hát igen, ne vagyok olyan felsőbbrendű, mint te. Köznapi értelemben az elmélet mind a tézist mind a hipotézist fedi. Egyébként meg nem tudom miért parasztkodtatok azzal, hogy a tudomány leír, mert ez a tudományos módszertan szerint bizony így van. Ti meg belekeveritek a kicsinyes politikai becsípődéseiteket.
-
Kékes525
félisten
válasz Aliszalámi #343 üzenetére
"vannak elméletek amelyeket nem bizonyítottunk,"
Nincs olyan elmélet. Az a hipotézis.
"A hipotézis egy kísérleti elmélet, ami még nem lett ellenőrizve. A tudós többnyire kitalál egy hipotézist és kipróbálja helytállóságát a meglévő adatok segítségével. Ha a hipotézis kiállta a próbát, elméletté vállik."
Ne erőltesd magad, így is pontosan tudjuk, hogy abszolút nem tudod, hogy mit beszélsz.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
dabadab
titán
válasz Aliszalámi #343 üzenetére
"azért vannak elméletek amelyeket nem bizonyítottunk, sőt egyenesen axióma ként tekintünk rájuk."
Jó, oké, mondd inkább azt, hogy fogalmad sincs, hogy mi az a tudomány, az rövidebb és őszintébb.
DRM is theft
-
Aliszalámi
tag
Az elmélet tág halmaz, mert azért vannak elméletek amelyeket nem bizonyítottunk, sőt egyenesen axióma ként tekintünk rájuk. Csak az a baj a globális felmelegedés elméletével, hogy az axiómát akarják bizonyítani, hogy az márpedig van, nem pedig fordítva, a globális felmelegedés elméleti következményeit a gyakorlatban vizsgálja.
Mintha Einstein a relativitáselméletre támaszkodva mondott volna valamit a kvantummechanikáról, és akkor azt fogadjuk el, mert úgy van, meg mert Einstein mondta. Csakhogy tévedett!A tudomány pedig leír, nem ítélkezik. Felteheti azt, hogy a CO2 üvegházhatású gáz. Oké ezt tudjuk vizsgálni, és ki tudjuk értékelni. De azt, nem hogy állíccsukmeg, meg jajj milesz itt. Főleg, hogy ugyan ezek a klímarettegők 50 évvel ezelőtt még globális lehűlés miatt aggódtak, és hasonló erőltetett 'bizonyítékokat kreáltak a létezésére.
-
Kékes525
félisten
válasz #40553216 #341 üzenetére
"„A gazdasági döntés is politika.”A kommunizmusban. Mindenhol máshol fordítva van"
Te hol élsz? A holdon?
Nem a politikusok hozzák a gazdasági döntéseket? Jobb esetben meghallgatják a szakértőket. Nálunk sokszor még azt sem. Habár ha belegondolok a Fidesz politikája nagyban hasonlít a kommunizmuséra."Németország az elbaszott energiapolitikája miatt nem képes betartani a párizsi vállalásait"
Ezt honnén veszed?
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
#40553216
törölt tag
válasz Kékes525 #340 üzenetére
„A gazdasági döntés is politika.”
A kommunizmusban. Mindenhol máshol fordítva van.Ott az idézet, amire vonatkozik. Tedd össze!
A téma külön érdekessége, hogy míg a csak ócsárolt Trump felmondta ugyan az egyezséget, azt az államok egyenként ettől még betartják majd, ugyanakkor a végtelen zöldség élharcosának tartott Németország az elbaszott energiapolitikája miatt nem képes betartani a párizsi vállalásait.
-
Kékes525
félisten
válasz #40553216 #339 üzenetére
"Ez nem politika, ez tisztán gazdasági döntés."
Dehogynem. A gazdasági döntés is politika.
"Akkor döntsd el, zöld akarsz lenni vagy sjw!"
Látom már érdemben nem tudsz válaszolni. Nem vagyok zöld, legalábbis szélsőséges zöld semmikép.
"De ezzel a mondatoddal bizonyítod, hogy te viszont azt felejted el, hogy éppen a fejlettebb technológiai szint miatt a most feljönni akarók nem kell, hogy a 200 évvel ezelőtti módszereket újra kezdjék."
Milyen mondatommal miért is felejtem el, hogy "éppen a fejlettebb technológiai szint miatt a most feljönni akarók nem kell, hogy a 200 évvel ezelőtti módszereket újra kezdjék"
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
#40553216
törölt tag
válasz Kékes525 #338 üzenetére
Ez nem politika, ez tisztán gazdasági döntés. A politika ezután jön, hogy megmagyarázza, mi miért és hogyan történt, történik, és kinek mit miért és hogyan kell csinálnia.
„Trump csak azt felejtette el, hogy Amerika már életszínvonalban sokkal előrébb jár, mint a kritizált országok”
Akkor döntsd el, zöld akarsz lenni vagy sjw! A kettő együtt nem megy, ahogy ez a mondandódon is látszik.De ezzel a mondatoddal bizonyítod, hogy te viszont azt felejted el, hogy éppen a fejlettebb technológiai szint miatt a most feljönni akarók nem kell, hogy a 200 évvel ezelőtti módszereket újra kezdjék.
-
Kékes525
félisten
válasz #40553216 #337 üzenetére
"Ez a „fejlett nyugatot kivéve” egy kicsit önhitt és képmutató nyugatias szemlélet, nem? Mert mintha ez a fejlett nyugat szervezte volna ki az egész termelést azokba az országokba, amelyeket most vádol. Pedig éppen azért szervezte ki oda, hogy otthon tiszta maradhasson a környezet, de erre ne kellejen óriási pénzeket kifizetni."
Ez a politika. Másrészt nem minden politikus vádolja őket.
Továbbá a mainstream politikát elutasító Trumpnak volt baja azzal, hogy Kínának és Indiának túl sokat engedtek meg a párizsi klímaegyezményben, Amerikának pedig kevesebbet. Trump csak azt felejtette el, hogy Amerika már életszínvonalban sokkal előrébb jár, mint a kritizált országok, amit többek között éppen annak is köszönhet, hogy sokáig környezetszennyező technológiát használt. Tehát a mainsteam politikát elutasító alternatív valósághívők is így gondolkoznak, ha úgy vélik, hogy ez az érdeküket szolgálja. Mint mondtam ez politika.[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
#40553216
törölt tag
válasz Aliszalámi #316 üzenetére
Ez a „fejlett nyugatot kivéve” egy kicsit önhitt és képmutató nyugatias szemlélet, nem? Mert mintha ez a fejlett nyugat szervezte volna ki az egész termelést azokba az országokba, amelyeket most vádol. Pedig éppen azért szervezte ki oda, hogy otthon tiszta maradhasson a környezet, de erre ne kellejen óriási pénzeket kifizetni.
(#318) Gabás
Jaja. Ez nagyon cuki. 2011 után pedig az idióta német döntés miatt nekik nemhogy nem csökkent, de új lignit és feketeszén erőművek beállítása miatt rohadtul nőtt is a CO2 (meg egyéb finomságok) kibocsátása. Vannak jó weboldalak.
Németország eheti áramtermelése forrásonként.
Electricity production in Germany in week 25 2017
Balra lehet all sources opciót választani, meg évet, hónapot, hetet váltani. Legyen mondjuk az idei 4. hét.
Electricity production in Germany in week 4 2017
Ez már önmagában is érdekes (alig fújt a szél és persze a Nap is alig sütött), de sokkal érdekesebb, ha a telepített kapacitásokkal vetjük össze.
Net installed electricity generation capacity in Germany
200 GW-nyi telepített termelőkapacitás ~46%-a (északi-tengeri parti és vízben álló) szélerőmű illetve napelemes, a nukleáris meg ~5%. Ehhez képest az adott héten a termelésből a 46%-nyi szél és a Nap 4.3%-kal, az 5%-nyi atom 10%-kal vette ki a részét. A fosszilisek pedig abszolút értékben nagyjából stabilan adják az enerdzsit, meg persze a szén-dioxidot, nitrogén-dioxidot, metánt, kormot, bármit.
De utóbbi grafikonon látszik az is, amit (#320) Aliszalámi írt: a túlcsorduló zöld energia. Amivel egy másik probléma is előjön, jelesül az, hogy ilyen esetekben a németek „elegánsan” lengyel és cseh szomszédaihoz tolja át ezt a felesleget. Ez ott több problémát is okoz: ennek a két országnak csak emiatt a német kedvesség miatt kell rohadt sokat költeni hálózatfejlesztésre, de ez betesz a szintén zöld lengyel szélerőművi áramnak is. Mivel ugyan nekik is a tengerparton vannak ezek az eszközök, csakhogy ott jóval kisebb sebességgel és kevesebb ideig fúj a szél, tehát fajlagosan drágábban állítanak elő vele áramot. Így a németek nem más országok hagyományos, hanem a zöld energia termelésének tesznek keresztbe. Aranyos, nem?
Tegnap míg arról beszélgettek az MTV Los Angeles-i tudósítójával, hogy milyen rohadt meleg van most arra (Phoenixben pl. 50°C is), az ember mondta, hogy közvetlenül nem sokat éreznek ebből, mert mindenhol légkondi van, utcán meg keveset vannak. De az áramszolgáltató kérte, du. 2 és este 9 között inkább kevesebbet használják a légkondikat, mert lerohad a hálózat. Mindezt ott, ahol tavaly vagy két éve örvendeztek, hogy a napi árammennyiséget sikerült már tök zölden, nagyrészt naperőművekkel előállítani. De nyilván az is úgy működik, mint a fenti német példán, így a hálózatnak külön bazi sokba kerülő fejlesztések nélkül az sem tesz jót.Van ilyen is:
Live CO2 emissions of electricity consumption
Országra kattintva bejönnek a hozzá tartozó adatok. Mi, hülyék, akik napelem és szélerőmű helyett inkább atomerőművet építünk, fele annyi szén-dioxiddal előállított (hazai+export) áramot használunk, mint a csodazöld németek.[ Szerkesztve ]
-
Kékes525
félisten
Végre! Üdítő néhány értelmes hozzászólás olvasni a trollok után.
(#330) Aliszalámi: "A tudomány csak leír. Ennyi."
Ritkán olvasni ekkora hülyeséget. Leírni csak azt lehet, amit megfigyelek. hacsak nem az információ hagyományos rögzítésre, az írásra gondolsz. Akkor viszont nagyon elmés hozzászólás volt. Tehát leírni a megfigyelt dolgokat lehet. Felteszek egy egyszerű kérdést. Akkor az elméletek előrejelzései akkor micsodák? Einstein általános relativitás elmélete előrejelezte a gravitációs hullámokat, de megfigyelni nagyon hosszú ideig nem tudta senki.
(#331) dabadab: "Akkor ezek szerint a teóriák gyártása, azok ellenőrzése és elméletté előléptetése már valaki más feladata?"
Bocs, a teória helyett itt a hipotézis a megfelelő szó. Teória az magyarul elmélet.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
válasz proci985 #333 üzenetére
Szerintem egyszerű a helyzet.
Az éppen lájkolt alternatív ténynek a következő tulajdonságokkal kell bírnia:
1. Radikálisan térjen el a mainstream gondolkodástól.
2. Legyen végtelenül egyszerű a magyarázata.
3. Érezd magad tőle rendkívül intelligensnek.Használati utasítás:
1. Mindent az adott "tény" segítségével értelmezz és magyarázz.
2. Téríts, avasd be a tudatlanokat az "igazságba".
3. Lenézően sajnáld le vagy bélyegezd meg azokat, akik "nem értik".A sikert megkönnyítő opcionális segédeszközök:
1. érvelési hibák
2. ősellenségkép + gyűlöletbeszéd
3. paranoiás skizofréniaThinkpad P16 eladó: 16(24) mag(szál), 96 GB RAM! | Make Asia Great Again!
-
proci985
MODERÁTOR
komolyra forditva tudomanyos teruleten nem mukodik a "nekem van igazam mert en uvoltok a leghangosabban" taktika. a vallas meg jellemzoen a nem cafolhato kriteriumon bukik el (ld Russel teaskannaja).
onnantol kezdve, hogy par ember a kutatasi metodika alapjaival sincs tisztaban, nincs mirol beszelni. lehetne hozni pl Oatest, Wohlint es Creswellt ha csak IT teruletet nezzuk altalanossagban, de megint csak kutatasi eredmenyekbol levezetheto, hogy felesleges, ld pl itt (pdf!).
Don't dream it, be it. // Lagom amount.
-
A tudomány az új vallás. Régen még a kezdetekkor csak egy szent könyv létezett, az enciklopédia. Azóta viszont sok víz lefolyt a dunán, s kijelenthető, hogy a youtube illetve a facebook az új bibliák egyetlen hiteles kiadó forrása. De persze vigyázni kell, nem szabad minden elhinni ami ott van. Meg ugye vannak a tősgyökeres eretnekek, pl a Wikipediások. Meg nagyon elszálltak is, pl az új jehovisták a Chemtrailhívők.
Thinkpad P16 eladó: 16(24) mag(szál), 96 GB RAM! | Make Asia Great Again!
-
dabadab
titán
válasz Aliszalámi #330 üzenetére
"A tudomány csak leír"
Ezt honnan szedted? Akkor ezek szerint a teóriák gyártása, azok ellenőrzése és elméletté előléptetése már valaki más feladata?
"Pedig ők is közismert hülyék. Ilyenkor mi van?"
Ők is ugyanúgy mennek az ignore listára. Hülyékkel nem lehet alátámasztani semmit, se pro, se kontra.
DRM is theft
-
Aliszalámi
tag
-
Kékes525
félisten
válasz MCGaiwer #327 üzenetére
"hogy arra se vetted a fáradtságot, hogy utánna nézz, honnan és hogyan jött a 97%"
Sajnos nem tudok minden hülyeségedre reagálni.
"kérdés nélkül benyelted azt is.."
Mit? Mondjad öcsi. A hülyeségedet? Látod cáfolgatom. De azt ugye tudod, hogy épp most ismerted el, hogy eddig trollkodtál? Leesett?
(#328) Tikakukac: Most tökéletes az avatárod.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Tikakukac
titán
Jézus milyen magasságokba emelkedett a topik
A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.
-
Kékes525
félisten
válasz MCGaiwer #324 üzenetére
"75 kutatónak ez a véleménye, "
Nem 75,3542536346-nak? Honnan tudod ilyen pontosan?
"meg azoké, akik erre kapják a pénzt. "
Ja, mert a politikusoknak jól jön egy kis felmelegedési duma.
Na menj aludni és talán holnap már tudsz akár még ennél is sokkal nagyobb hülyeséget írni. Hajrá! Ne add fel, menni fog.[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
dabadab
titán
válasz Aliszalámi #319 üzenetére
"Jujj tényleg. Nehogy már kérdezzünk."
Kérdezzenek nyugodtan, csak senki ne várja el, hogy ha olyan témát kérdez, amihez jól láthatóan lövése sincsen, akkor a téma legnagyobb koponyái fognak neki válaszolni.
Meg azt is fogadjuk el, hogy ha valaki lusta arra, hogy leírja a kérdéseit, hanem berak egy tízperces videót, amin közismert hülyék beszélnek, akkor azt nem fog komoly érvnek de még csak valós kérdésnek sem tűnni.
Az annak fog tűnni, ami: egy fogalmatlan hülyegyerek vagdalkozódásának."Kezdjük ott, hogy a tudománynak ne dolga ítéletet hozni."
Hogymi?... Szóval tudományos kérdésekben tudósok ne döntsenek?... Akkor mégis ki? Antalvali meg egyéb félkegyelműek?
[ Szerkesztve ]
DRM is theft
-
MCGaiwer
addikt
válasz Kékes525 #321 üzenetére
75 kutatónak ez a véleménye, meg azoké, akik erre kapják a pénzt. Érdekes, hogy itt előbb megvan a következtetés, majd ahoz keresnek "bizonyítékokat", pedig normális esetben ez pont fordítva lenne. Már ha tudományról beszélünk, és nem vallásról.
Amazon.co.uk, £50 értékű Gift Card cserélhető/eladó
-
Kékes525
félisten
válasz Aliszalámi #322 üzenetére
"Kezdjük ott, hogy a tudománynak ne dolga ítéletet hozni."
A tudományban? Hát akkor kinek a politikusoknak, vagy a papoknak? Érted is azt amit írsz?
Különben senki nem mondta hogy 100%. A kutatók ezt 95%-os valószínűséggel mondják ki. Az általam linkeltből hallhatod.[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Aliszalámi
tag
válasz Kékes525 #321 üzenetére
Ki az a "ti"?
Senki sem állított olyat egyébként amiket így legmesszebbmenőleg tudni vélnek egyesek erről a témáról, ez már csak a CNN-es fakenews hozadéka. Kezdjük ott, hogy a tudománynak ne dolga ítéletet hozni. Persze fogalmazhat meg véleményt egy tudós, csak akkor az már nem tudomány, hanem politika. -
Kékes525
félisten
válasz Aliszalámi #319 üzenetére
"Semmi értelme ennek az elitizmusnak a természettudományban . Amit állítasz azt illik is bizonyítani."
Az nem elitizmus, ha a hozzáértő, erre kiképzett kutatók bizonyítékait fogadjuk el. Másrészt mi bizonyítottuk, pontosabban felmutattuk a kutatók bizonyítékait, de ti, azonkívül, hogy mindenféle kifogásokkal trollkodtok, nem bizonyítottatok semmi, nem mutattatok fel bizonyítékokat. Bocs, youtube videókat azt igen.Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Aliszalámi
tag
A mindenki alatt elsősorban Indiát és Kínát az emissziós dobogósokat értem.
"a megújuló áramtermelés legjobban például Kínában fejlődik mostanában."Majd meglátjuk, hogy mennyire lesz fenntartható Németországban pl túltolták, felváltva mennek a nem megújuló erőművek, és amikor túlcsordul a zöld energia, és fizetni kell, hogy azt valaki felhasználja, mert ezek a zsenik bizniszt csináltak belőle, hogy mindenkinek megérje inverterrel a hálózatra táplálni az egyébként az enélkül élettartama alatt nem megtérülő napelemet. A tengeri szélfarmok ugyan ezzel a problémával küzdenek. Emellett még az atomtechnológia fölött is ügyesen pálcát törtek az okos német zöldek. Miközben az elképzelt nagy léptékű innovációs fejlődés is várat magára. Nem nagyon jönnek a szuper hatásfokú napelemek, a hihetetlen kapacitású aksik.
Persze minden más politikai érvet elfogadok, csak ne próbáljuk meg tudományos fenntarthatósággal eladni.Az, meg hogy az oroszoknak érdekük, hogy ne legyen párizsi egyezmény nem igazán látom át, hogy miért lenne is tulajdonképpen jó ez nekik.
Mintha a kőolaj és a földgáz ne lenne jó semmi másra, csak elpöfékelni.[ Szerkesztve ]
-
Aliszalámi
tag
Jujj tényleg. Nehogy már kérdezzünk. Fogadjuk el amit tudni kell. Érted. Meg nehogymáegy szakmunkás. Mit tudhat az?!
Semmi értelme ennek az elitizmusnak a természettudományban . Amit állítasz azt illik is bizonyítani. A politikai motivációkat, a véleményszabadságot elfogadom. Csak ne adjuk ezt el tudományos köntösben, mikor semmi köze hozzá.Azt se felejtjük el, hogy Einstein nem életében lett a legmagasabb fokú zsenialitás szimbóluma, vagy hogy Einstein is tévedett ("isten nem vet kockát").
-
Gabás
addikt
válasz Aliszalámi #316 üzenetére
"mindenki köp a globális felmelegedésre" – már akkor is tévedés lenne, ha nem az EU-ban, a legnagyobb célokat vállaló régióban élnénk: a megújuló áramtermelés legjobban például Kínában fejlődik mostanában.
"mondvacsinált indokkal" – nem mondvacsinált, de a választók egy része elhitte, hogy az (most hagyjuk, hogy miért)
a hekkelésnél talán pontosabb lett volna „a saját érdekek rákényszerítése” (de a konkrét hackelési ügyekben sem a szavazatok számának az elcsalása a kérdéses)
-
Kékes525
félisten
"Mi lesz a következő? "Kovács Béla szakmunkás kérdéseket tesz fel az általános relativításelmélettel, arra válaszoljatok, tudóskáim!" Vagy mi?"
Ez már nagyjából megtörtént. Filmen. "I. Q. – A szerelem relatív"
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Aliszalámi
tag
Nagy kár, hogy ebben a nagy egyetértésben mindenki köp a globális felmelegedésre, a 'fejlett nyugatot' kivéve, most pedig csak annyi történt, hogy az USA a saját gazdaságát nem fogja magát mondvacsinált indokkal szívatni.
Egyébként kicsinyes ez az egész meghekkelés sztori. A kis különbséggel eldőlt államokat kivétel nélkül újraszámoltatták Klingonék. Aztán találtak is eltérést. A javukra. Haha.
-
-
Gabás
addikt
válasz Aliszalámi #313 üzenetére
A fenti vita azt mutatja, hogy egy ország meghekkelt pártja képes a saját céljaira kisajátítani és meghamisítani egy olyan ügyet, amiben a világ szinte minden országa nagy nehezen egyetértésre jutott.
Az, hogy Trump üzletembersége végül kinek jó, kiderül a kormányásából, de már eléggé lehet látni, hogy elsősorban magának, és nem a kampányígéretei teljesítése mozgatja.
MCGaiwer: ez a műholdas ügy szépen megmutatja, hogy hogyan is lehet a saját kis céljainkra felhasználni egy korlátozott, kontextusból kiragadott adatkészletet (magyarán Cruz hazudott egy szépet, avagy nem bontotta ki az igazság minden részletét)
-
Aliszalámi
tag
A fenti vita jól mutatja, hogy itt nem tények és tudományos eredmények a mérvadóak, hanem a politikai beállítottság. Attól, hogy axiómaként tekintenek egyes emberek a globális felmelegedésre, hogy az bizony van, attól még axióma marad. És mint tudjuk, egy tudománynak azért illene minél kevesebb axiómára épülnie.
Sosem állította semmilyen tudományos megmondóember, hogy a CO2 emisszió drasztikus csökkentésével majd biztosan megszűnik a jégsapkák olvadása, és egyes égövek sivatagódása. Csak azt, hogy a vannak üvegház hatású gázok, amelyek valamilyen mértékben biztosan hozzájárulnak a föld átlaghőmérsékletének alakulásához. (egyébként ez nem a föld problémája, mint látható a fenti térképen jó pár hőmérsékletet és CO2 koncentráció mellett a föld és az élővilága köszönte szépen jól megvolt, ez az emberiség problémája)Ez egyébként teljesen mindegy a tárgyalt klímaegyezmény szempontjából.
Trump meg üzletember, kemény váltás a megélhetési széplelkű Obamával szemben, szóval neki aztán tényleg tökmindegy, hogy miben egyezkedik a nemzetközi közösség, ő személyesen nem fogja az USA-t a farok rosszabbik végére rakni csak azért, mert egyes széplelkű nézetek szerint akkor majd nagyon nagy baj lesz, hogyha az USA nem hajt fejet Kínának és Indiának egy magasztosabb cél érdekében, különösen akkor nem, amikor ezek az országok épp készülnek átvenni a föld gazdasági-társadalmi nagyhatalma címet. Mi lesz akkor, hogyha, nem a fogyasztói társadalom, és a liberális értékek lesznek a fő csapásvonalon, hanem valami egészen más?! Volt szerencsénk 50 évig itt egy más kulturális-gazdasági-társadalmi berendezkedést kipróbálni, annyira nem csináltunk vele jó cserét.
Lehet, hogy Hillary még ideig óráig tudta volna halogatni ezeket az ellentmondásos dolgokat, egy Trump előbb utóbb úgyis hatalomra került volna.[ Szerkesztve ]
-
MCGaiwer
addikt
válasz proci985 #311 üzenetére
Ez egy hosszú videóból kivágott és újra feltöltött videó. Miért lényeges, mennyi viewja van? Ha vki akarja, megkeresheti a teljes eredetit is. Arra írtam, akit a videóban kérdeznek. Egyébként a műholdak által mért aktuális adatok sem tudnák meggyőzni, és innen ez már nem tudomány, hanem vallás. De azért ügyesen van az elsőnek álcázva.
Amazon.co.uk, £50 értékű Gift Card cserélhető/eladó
-
proci985
MODERÁTOR
válasz arnyekxxx #293 üzenetére
trollkodas helyett inkabb nezd meg a vonatkozo cikkek metodika reszet.
(#302) MCGaiwer : nincs meg 300 viewje se ennek a videonak. ezzel most azt akarod bizonyitani, hogy csak olyan velemenyt veszel figyelembe, ami alatamasztja amit hiszel?
(#307) MCGaiwer: az "az idiota" ugye nem a forumtarsra vonatkozott?
[ Szerkesztve ]
Don't dream it, be it. // Lagom amount.
-
MCGaiwer
addikt
Mit idézni? Ő csak kérdéseket tesz fel, azokra válaszoljatok... Az az idióta se tudott, ezért menekült a tekintélyre való hivatkozás mögé. Steyn meg elmondja, hogy állt össze a 97%. Meg tudjátok cáfolni? Vagy 75, vállogatott mintából származó tudós már a teljes tudós társadalom 97%at jelenti nálatok? Érdekes stat órát végeztetek
[ Szerkesztve ]
Amazon.co.uk, £50 értékű Gift Card cserélhető/eladó
-
Bird
addikt
Beérett a popcorn faktor 100+-ra.
.:A konzolozás körülbelül olyan, mint a Canon / Nikon: amelyiket előbb veszed a kezedbe, azt szokod meg.:.
-
Kékes525
félisten
válasz MCGaiwer #302 üzenetére
A youtube-n ennek az ellenkezőjére is lehet ezer+1 egyet találni. Oda szinte bárki, bármit, szakmai ellenőrzés nélkül feltehet. Mivel te ilyenekből tanulsz, ezekből szerzed az információidat, ezért írsz ilyeneket.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
dabadab
titán
válasz MCGaiwer #302 üzenetére
Ha valami komolyan vehető tudományos érvet akarok, akkor mindenképpen egy olyan youtube videó (semmiképpen sem leírt szöveg!) fog meggyőzni, amin olyan komoly tudományos alakok osztják az észt, mint egy politikus (jogászvégzettséggel) és egy újságíró, aki utoljára 16 évesen járt iskolába
[ Szerkesztve ]
DRM is theft
Új hozzászólás Aktív témák
- Anime filmek és sorozatok
- Olasz webshop szivárogtat Honor Magic7 árakat
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- World of Tanks - MMO
- Elite: Dangerous
- Mikrotik routerek
- Asszociációs játék. :)
- Gyúrósok ide!
- 2024 - Már fut a Steam téli vására (PC)
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest