Hirdetés

Az oroszok tényleg megcsinálták?

Egy frissen nyilvánosságra került titkosszolgálati jelentés szerint valóban beavatkoztak a tavalyi amerikai elnökválasztásba, és mindez feltehetően orosz állami megrendelésre zajlott.

Tavaly óta kisebb-nagyobb fellángolásokkal tart az a vita, hogy Oroszország felhasználta-e a kibertérben adódó eszközöket arra, hogy a 2016-os amerikai elnökválasztás kimenetelét befolyásolják. Az USA biztonsági szolgálatainak vezetői ezt már rég tényként kezelik, Moszkva pedig folyamatosan és következetesen tagad. A viták során a szkeptikusabb biztonsági szakértők abban értettek egyet, hogy ha történtek is ilyen akciók, ennek megerősítését, nyilvános bizonyítékait sosem fogjuk megismerni.

E dialógusban hozott most első ránézésre igen fontos előrelépést, hogy az oknyomozással foglalkozó The Intercept megszerezte a vezető amerikai nemzetbiztonsági szolgálat, az NSA (National Security Agency) egy május elején készült jelentését, amelyben a készítők biztosra veszik az orosz beavatkozást. Mégpedig két fő területen: szerintük az orosz katonai hírszerzés által támogatott/felbérelt hackerek legalább egy olyan vállalat rendszerébe behatoltak, amelyik egy, a választáskor alkalmazott szoftvert készít, illetve több mint száz esetben tapasztalható orosz adathalász támadás a választást felügyelő megbízottak ellen, és láthatóak kísérletek a választói adatbázis módosítására.

Hirdetés

Az Intercept munkatársai azt írják, hogy a dokumentumot anonim módon kapták meg, és ők független szakértőkkel ellenőrizték a valódiságát. Ugyanakkor egy belsős forrásra hivatkozva felhívják arra is a figyelmet,hogy egyetlen elemzés még nem szilárd bizonyíték, további eredmények és összevetések szükségesek ahhoz, hogy véglegesen bizonyítottnak lehessen tekinteni a megállapításait.

Mindezt a szkepticizmust támasztja alá, hogy a jelentés leíró jellegű, nem térnek ki arra, hogy a feltételezett akcióknak volt-e hatásuk a választás végeredményére, és azt sem tudják, hogy a támadások milyen mértékűek voltak összességében. Abban viszont biztosak, hogy a kampány mögött az orosz titkosszolgálat, a GRU (Гла́вное разве́дывательное управле́ние) állt.

NSA
[+]

Az Intercept a publikálás előtt kapcsolatba lépett az amerikai nemzetbiztonsági hivatalokkal. Ők azt kérték, hogy ne hozzák nyilvánosságra. Ezt a portál elutasította, viszont elfogadtak néhány kérést, hogy kitöröljenek bizonyos adatokat, mivel úgy ítélték meg, hogy azok közzététele nem szolgálja a közérdeket, viszont nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Ha a jelentést és a szakmai elemzéseket nézzük, eget verő újdonságra nem találunk – újdonságnak az számít, hogy egyes beavatkozásokra van bizonyíték; amennyiben helytállóak a jelentés információi. Az látható, hogy célzott – egyébként klasszikus, a kiberbűnözésből jól ismert módon végrehajtott – adathalász támadások irányultak a választási rendszer résztvevői ellen, ám arra adatok híján nem térnek ki, hogy mindezek mennyire voltak hatékonyak, és egyáltalán: volt-e eredményük.

Az nyilvánvaló, hogy súlyos biztonsági incidensekről van szó, de ezek hatása már túllép az IT körén, a jelentés készítői nem is tagadják bizonytalanságukat e kérdéseket illetően. Biztosat nem lehet mondani, de úgy tűnik, hogy ezek a támadások közvetlenül nem tudták befolyásolni a választás menetét – ugyanakkor arra is nagy az esély, hogy háttérmunkával, hamis információkkal igenis képesek voltak legalábbis bizonytalanságot kelteni a decentralizált amerikai választási folyamatban, és talán regionális szinten ennél közvetlenebb hamisításokat is végrehajthattak.

Lapértesülések szerint az FBI friss bejelentése - mely szerint letartóztattak egy nőt, akit NSA-dokumentumok kiszivárogtatásával vádolnak - arra utalhat, hogy a 25 éves Reality Leigh Winner adta át az Interceptnek a dokumentumot.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények