Hirdetés
-
IT café
Kérdezés előtt olvasd el az összefoglalót, de minimum a "Gyakran feltett kérdések" bekezdést!
A topik célja, hogy segítsen eligazodni a hálózati adattárak piacán. Mivel a NAS-sal kapcsolatos igények rendkívül sokfélék lehetnek, a lehetséges megoldások között is igen komoly eltérés lehet árban, teljesítményben, kényelemben és rugalmasságban egyaránt.
Az összefoglalóban összegyűjtöttük a legfontosabb alapinformációkat, és az egyes lehetőségek rövid bemutatásával igyekszünk segíteni, milyen irányba induljon el a leendő NAS-tulajdonos.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Multibit
nagyúr
válasz devil-k #7699 üzenetére
Hardver tekintetében nagyjából egál a két NAS. Fogalmam sincs milyen rendszer van a Netgear-en, de a Syno nagyon jól konfigurálható, felhasználóbarát oprendszerrel bír. Gyárilag is van rajta torrent kliens, de Te magad is telepíthetsz rá másikat.
Nem otthon helyezném el, hanem egy másik helyen
Ez így egy kicsit ködös megfogalmazás. Lokál hálózaton belül lesz, vagy interneten keresztül kell majd elérned? A végére hagyott igényed miatt nem mindegy: Illetve szeretném elérni multimédia lejátszóval is, otthonról a másik helyet.
Feltételezve, hogy neten éred el a NAS-t, felvetődik néhány kérdés:
- Nálad mekkora a garantált letöltési sebesség?
- A NAS helyén mekkora a garantált feltöltési sebesség?
- Mekkora bitrátás filmeket akarsz lejátszani így?[ Szerkesztve ]
-
devil-k
nagyúr
Sziasztok!
Két NAS között vacillálok. Aki ért a témához, segítene nekem?
2. Synology DiskStation DS213j
Cél, amire szeretném:
Nem otthon helyezném el, hanem egy másik helyen, ahol menne a letöltés rá. Nem tudom, hogy itt van-e torrent kliens vagy hogy működik? Fontos, hogy megbízható legyen, el tudjam érni bárhonnan és teljes körűen tudjam irányítani úgy, hogy nem szükséges elmennem a másik címre.
Illetve szeretném elérni multimédia lejátszóval is, otthonról a másik helyet
[ Szerkesztve ]
- mozi bolondéria -
-
datomi
tag
Zyxel NSA325-öm van, pöpecül működik minden, ami nekem kell, viszont van egy apróság, ami zavar
Gyári firm-mel, egy időben max. 10 torrent futtatható.
Van rá megoldás, hogy ez több is lehessen?Xiaomi Mi 10 Lite 5G / Samsung Tab S5e
-
Rick4
félisten
Inkabb az a gond, ha a mas alternativat teljesen hulyesegnek tartunk...
Egyetértek, én is azt vallom, mindenki vegye azt a szintet, amire szüksége van, mint ahogy azt már eddig jópárszor olvashattad is a hozzászólásaimban, bátran ajánlom a WD Cloud-ot annak, akinek csak annyira van szüksége/ lehetősége amit ez teljesen lefed.
49" monitor, nas, nvme ssd ház eladó: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/rick4/keres.php?usrid=87025
-
Rick4
félisten
Én még mindig nem vagyok meggyőződve, hogy a linux alapokon nyugvó dolgokra lehet-e egyáltalán bármiféle jogvédettséget kinyilvánítani, egy kört érdemes lenne futni ezzel. Mondjuk onnantól, hogy a szoftver szabadon letölthető, nincs eula, meg ilyenek, gondolhatod, mi ezzel a szitu, ez nem lehetne itt a feltüntetett lincenc-ekkel, ha nem lenne valóban letölthető: [link], de mióta tudom, hogy a ledes izzónak sokkal gyengébb a fénye mint egy kompakt fénycsőnek, ezen se lepődök meg. . Amúgy megy egy freenas meg hasonlók is nagyon korrekten ellátják céges környezetben a feladatukat.
49" monitor, nas, nvme ssd ház eladó: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/rick4/keres.php?usrid=87025
-
nagyúr
gépet nem akarok összerakni erre a célra, ha ide akarsz kilyukadni, ezért keresek rá célhardvert, csak nem ismerem a kínálatot. linuxszal eljátszom.
Tudod, mit jelent az, hogy nemezis? Az érintett, erősebb fél kinyilatkoztatása a méltó büntetés mértékét illetően. Az érintett fél jelen esetben egy szadista állat... én.
-
nagyúr
üdv,
javaslatokat/ötleteket várnék a következőhöz:ami kellene:
4 férőhely, tudjon kezelni 4tb-s vinyókat;
raid5;
ext4;
samba;
transmission;
valami dropbox-szerű sync cucc;
valami dlna-szerver;
és valami androidos remote kliens;Tudod, mit jelent az, hogy nemezis? Az érintett, erősebb fél kinyilatkoztatása a méltó büntetés mértékét illetően. Az érintett fél jelen esetben egy szadista állat... én.
-
Alex91
félisten
válasz Multibit #7686 üzenetére
he My Cloud EX4 is a four-bay version of WD's popular My Cloud "personal cloud" NAS. The hardware platform is based on a 2 GHz Marvell "Kirkwood" 88F8262 processor with 512 MB of RAM. Dual Gigabit Ethernet and power ports provide redundant LAN and power connections and dual USB 3.0 ports allow for attached backup and storage expansion.
Dicsõséges nagyurak, hát Hogy vagytok? Viszket-e ugy egy kicsit a Nyakatok? Uj divatu nyakravaló Készül most Számotokra... nem cifra, de Jó szoros.
-
nauro
aktív tag
Néztétek? Új jelentkező a piacon
WD My Cloud EX4[ Szerkesztve ]
-
ohje2
csendes tag
Helo
WD My Cloud alapból rendelkezik titkosító programmal? Valahogy megoldható?
Köszi
-
CactuS
Arcképgyáros
Igen, csak a következő ugrás mondjuk a 213+ árban már nagy különbséget ad. Alapvetően, ha a file + printer megosztás zökkenőmentesen megy, én már boldog ember leszek.
Have you ever noticed that anybody driving slower than you is an idiot, and anyone going faster than you is a maniac? George Carlin
-
Patice
nagyúr
-
CactuS
Arcképgyáros
Az így moddolt Synology-s NAS viszont, ha jól sejtem csak otthoni környezetben használható. Ha jól tippelek, akkor egy céget egy esetleges ellenőrzés során hasonlóan büntetnének ezért, mint egy nem legálisan használt operációs rendszerért. Vagy valamit elnéztem? (Még mindig nem döntött az ügyvezető, hogy belefér-e a keretünkbe a 213j. Mondjuk lehet nem is kéne gondolkoznom a kézi barkácsoláson, nálunk az elsődleges cél az 5 gép + mobil eszközök kiszolgálása, filemegosztás + cloud, CMS, meg idővel a kamera support. Torrent nem futna rajta)
Have you ever noticed that anybody driving slower than you is an idiot, and anyone going faster than you is a maniac? George Carlin
-
Alex91
félisten
Sok fele szempont es igeny van. Van amire a te megoldasod a jobb, van amire meg mas. Szerintem nem baj, ha felveted ezt lehetoseget is. (Anno a 30k koruli araval a HP Microserver sok szempontbol nagyon jo vetel volt, es legtobben otthoni NAS-ra hasznaljak.) Aztan meg majd dont az ember, hogy mit valaszt.
Inkabb az a gond, ha a mas alternativat teljesen hulyesegnek tartunk...Dicsõséges nagyurak, hát Hogy vagytok? Viszket-e ugy egy kicsit a Nyakatok? Uj divatu nyakravaló Készül most Számotokra... nem cifra, de Jó szoros.
-
FireLord
aktív tag
Sziasztok,
NAS vásárláson gondolkodom. Egy 2 lemezes box elég is lenne nekem. Ahogy nézegettem edigitalnal ugyanannyiba kerül a DNS320 és az NSA320 is. Melyiket ajánlanátok?
-
Rick4
félisten
Gyerekek, egyben válaszolok.
Konkrét termékről volt szó, egy DS213J-ről. Nem WD Cloud-ról, nem másról. A bolti ára, meg az általam vázolt verzió között sajnálatos, de pontosan azok a számok vannak, amiket leírtam. Aki akarta, olvashatta, leírtam, ha WD Cloud-ot akarsz venni, mert az neked elég, vedd meg, korrekt ár érte. Csak épp a kolléga nem WD Cloud-ot akar venni.. Ha valaki azzal jön, hogy többet fogyaszt, ott az érv, arról kell beszélni, nem mást belekeverni, jöhetnek visszafelé a számok, miért is rossz ahogy én számoltam...Várom őket. Ha más arról beszél, hogy minek a sokszoros teljesítmény, arra is ott a válasz: Ki az a hülye, aki nem a 2x erősebb gépet veszi fele pénzért? Leírtam az alternatívát, erre is lehet okosat mondani, de mondom, ne a WD Cloud-dal gyertek, hiszen arra leírtam, korrekt választás annak, aki megelégszik a teljesítményével. A válaszok ezekre már régen le lettek írva, csak folyamatosan olvasni kellene a topicot. Az ugye nem gond, hogy van egy véleményem, ami a saját tapasztalataimon alapul, és más döntését is ezzel segítem elő? Ugye azt sejtitek, hogy sokan azt se tudják, létezik ilyen lehetőség, egy dolog elhallgatni ezt mások elől, és egy másik, amikor ezt leírom ahol épp kérdeznek.Ja, és önigazolás? Addig az, amíg a számok engem támasztanak alá, viszont ha csak dobálóznék a számokkal, meg bekiabálnék dolgokat, amik amúgy 3 perc alatt megcáfolhatóak, na onnan jönne ki hülyén. Szóval nem veszem magamra.
Amúgy nincs harag, szerintem a számok helytállóak, akinek elég vegyen WD Cloud-ot, aki többet akar, az meg döntse el, hogy miben lát perspektívát. Én leírtam, nekem miért jó az, ami mellett döntöttem, ha valaki megmagyarázza, miért is csináltam rosszul, azt megköszönöm.
49" monitor, nas, nvme ssd ház eladó: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/rick4/keres.php?usrid=87025
-
BullZeye
veterán
Jah, vagy számoljuk úgy, hogy a mezei felhasználó, aki adatot tárol a NAS-on, és torrenteket szeretne rátölteni. Ő megveszi a WD MY Cloud 3TB verziót mondjuk 20%al olcsóbban WD-től tanulói kedvezménnyel, potom 43-44 ezer forintért és ingyen kihozzák 3 nap alatt.
Beüzemeli, és örül, és van android támogatás, van mac/windows, ftp, ssh, és minden ami egy mezei usernek kell. Ez a drágaság fogyaszt 6-12 wattot, átlag 9 wattot, és szabadon megy torrent 24/7-ben.
Vagy megveszi az általad leírt gépet. 18k+10k+3k+33k (3tb vinyó) = 64 ezer.
Ez a gép fog átlag fogyasztani kb 35 wattot neki, és a WD My Cloud-hoz képest fizetsz évente +18.396Ft-ot. (nálunk 60ft mindenféle kiegészítő díjjal az áram)Aki NAS-t vesz annak általában van egy asztali, vagy laptop a háztartásban, mert csak úgy telefonhoz, tablethez ritkán vesznek ilyen célhardver-t. Azért pl megnézem, hogy te pl a gépeden mikor játszol (mert én speciel a konzol 720p butított beállításait utálom, így amit lehet PCn játszom) akármivel is.
Btw napelemet nem kapsz sehol 30k-ért aminek van annyi hatásfoka, hogy tönkre menetele előtt visszahozza az árát, ledes izzóknak még nincs akkora fényereje, hogy megérje lecserélni őket, marad a mezei energiatakarékos.
Te építettél egy "szerver"-t mert ahhoz kevés, Nashoz meg sok, és boldogan használod, de mire is? Torrenten kívül te mire használod még My Cloudon van apache, így web-server-t lehet rá tenni, miben jobb a te szeród, mint a My Cloud? Gyorsabb? természetesen, hisz ezért fogyaszt 3x annyit, de ki is használod?
Eladó Yuka 1000 robotfűnyíró + sweeper!
-
kabar
senior tag
válasz Intelligencs #7670 üzenetére
Akkor neked sem volt fontos az áramfogyasztás . Nekünk is van DS213+ is, de a hibernációjával egy éve szenvedünk. Nem is lesz vége ennek soha. Amúgy egy jó kis gép lenne...
[ Szerkesztve ]
"Der erste Trunk aus dem Becher der Naturwissenschaft macht atheistisch; aber auf dem Grund des Bechers wartet Gott.“
-
stickermajom
addikt
De otthonra minek a sokszoros teljesítmény, ha az ember egyszerűen csak pl. torrentezni akar rajta és, hogy media centerként szolgáljon? Ez elmegy 800Mhz-n és 512 RAM-mal is.
Értem én, hogy nagyon jó dolog a microserver, de nagyon kevesen vannak akik még szerelgetni akarnak, aztán még telepítgetni mindent. Vesznek egy egyszerű NAS-t, bedugják, működik. Ha úgy tetszik ők kifizetik a kényelmet, ez neked miért fáj?[ Szerkesztve ]
-
őstag
"Amúgy meg tudom én, hogy kell az önigazolás, jót választottál, meg minden, meghallgatom az érveidet"
Bocs, hogy közbeszólok, de én pontosan ezt érzem, csak éppen a Te minden egyes szavadból... Iszonyatosan kampányolsz az otthoni kis PC + ráhekkelt Syno szoft mellett. Értem én, hogy sokkal olcsóbb ugyanaz a vas, vagy ugyanazért a pénzért sokkal erősebb vasat kapsz. És szívesen el is olvasom, amit írsz, mert érdekel, csak nekem kicsit hittérítő jellegű, ahogy mondod. Pontosan azt a fajta önigazolást érzem ki belőle, amit BullZeye-nak vetsz - szerintem indokolatlanul - a szemére. Ez ugyanis nem a microserver topik. Ez a NAS topik.
Bocs, nem akarlak megsérteni, de én így érzem!
Engem például nem annyira érdekel a pénz. Ez nem azt jelenti, hogy nekem korlátlanul van, vagy eszetlenül szórni akarnám, csak épp szeretek mindenből jó minőségűt venni. Ha akarnék, valószínűleg még ilyen kis NAS helyettesítő PC-t is tudnék építeni, de nem akarok. Vettem egy DS213+-t, aminek az árából i7-es gépet is lehetne összerakni. Nem baj, nekem NAS kellett, én nem akarok hekkelni. Ezzel nem. Nekem bőven elég a DS213+ teljesítménye, aranyáron, a maga kis nevetséges 512M RAM-jával.
Raktam össze i7-es gépet szervernek, pont azt installáltam tegnap éjszaka, de az szerverterembe megy. Oda kell a kakaó. No de otthonra? Ugyan már! Oda az kell, hogy torrentezzen, lejátssza a filmjeimet, eltárolja a digitális képeimet, és tök csöndben legyen. Ennyi.
[ Szerkesztve ]
The Amiga, Born a Champion
-
Elemental
addikt
"négy hónapja számolgatok, meg ezen gondolkodom, eltöltöttem már pár órát vele."
Mi meg már lassan annyi ideje olvasgatjuk, hogy te mindenkit a saját maga által összerakott szerver irányába terelgetsz. És ha az illető mégis inkább maradna a nasnál, akkor szinte hülyének nézed. (bocs,ha félreértelek, de nekem ez jön le)
Ez a Milyen nas-t vegyek részleg. Megvan az oka, hogy valaki nast venne. Persze, lehet, hogy valaki áttér abba az irányba, amit te képviselsz, és ez nem is baj, de én pl olvastam már itt, hogy valakinek volt konkrét elképzelése, és egy megelégedett nas tulaj lett volna, te meg szinte hülyének nézted, hogy ezen az áron már 10x annyi rammal meg 5 hd tárhellyel meg mittudomén összerakhatna egy saját szervert.
Az én okom, amiért nast vettem: nem akarok szerelgetni, nekem nem hobbim az elektronika. Nem akarok telepíteni semmilyen progit, azt akartam, hogy bekapcsolom, és működik. Az esztétika nem fontos, de azért nem árt, ha jól mutat, bár mindenkinek más tetszik, tudom. Van rá pénzem, hogy megvegyem.
Ds212j mellett döntöttem, és kielégíti minden igényemet, amit a nas-tól vártam.Remélem nem bántalak meg a leírtakkal, nem az volt a célom, csak vázoltam a saját nézőpontomat.
-
Rick4
félisten
válasz BullZeye #7664 üzenetére
Persze, de odaírtam, akár egy w7 alá virtualbox-ban mehet a synology szoft, nekem már úgy van, szóval nem mindig van olyan, hogy a nas eszi az áramot, más meg nem, van, mikor nem kell azzal számolnom, hogy fogyaszt, bár mégis működik... De akkor szaladjunk már végig ezen, ha neked ennyire szúrja a szemed. Két lehetőség létezik:
Neked van egy géped, meg egy nas-od, nekem meg csak egy gépem, ahol vboxban megy a nas. Lehet ez egy G645T-s procis gép is, 30W-os fogyasztással, paneltáppal, ha erre megyek rá, de van, mikor ez ide kevés, viszont az adataimnál szereplő gépem is 40W-ot eszik, szóval ezalá nem nagy kunszt lemenni. akkor végülis ki fizet több villanyszámlát? Egy gép vagy két gép?Amúgy a fogyasztáskülönbség egy ilyen E-350-es gép, meg egy 212j között legyen 20W óránként, (38W és 18W) az napi fél kW, vagyis 23ft, évi 8000Ft. Ez nekem mennyire aránylik ahhoz, hogy 62-ért veszel egy 213j nas-t, vagy 32-ért veszel egy brazos-os gépet? Itt van akkor a második lehetőség konkrétumokkal:
Gigabyte E350-es lap 18K, LCpower ház 10K, az apróból egy 2GB-os ram 3K, össz 31 ezres... A különbség hardveresen simán dupla-tripla, viszont ez pénzben épp a fordítottja, a kisgép ára vételkor 30 ezres, az évi pluszban elhasznál áram pedig 175.2Kwh, ez 42 Ft-jával kemény 7358ft. Számolod, ugye? Hogy ugyanott tarts pénzben, el kell telnie 4 évnek, de ekkor még csak ugyanott leszel, 8 év múlva meg 30 ezer bukóban.
Csak itt kimaradt egy pont, hogy mihez kezdesz a 30 ezressel, erről sosem ejtettél szót, hát legyen... Azt nem keverem bele, hogy kamatoztatod a pénzt, viszont azt igen, hogy 30 ezresből az egész lakásban lecserélheted az energiatakarékos izzókat ledesre, innentől meg lazán pluszos leszel, az izzókon többet hozol havonta, mint a nas fogyasztáskülönbsége, (havi 14.4 KWh=605Ft ) szóval erről ennyit....... És akkor még a vaterán eladhatod az energiatakarékos izzókat, mondjam még? A baj ezzel tényleg az, hogy totál életszerű. Ha most azzal jössz, hogy de neked már ledes izzók vannak mindenhol, akkor megkérdem, veszel-e napelemet a megmaradt 30-asból?
Nos, én úgy vagyok, nekem ez így jobb, leírtam a véleményemet, más majd dönt, meg amúgyis azt csinál, amit akar. Amúgy meg tudom én, hogy kell az önigazolás, jót választottál, meg minden, meghallgatom az érveidet, de ne feledd, én négy hónapja számolgatok, meg ezen gondolkodom, eltöltöttem már pár órát vele.49" monitor, nas, nvme ssd ház eladó: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/rick4/keres.php?usrid=87025
-
batagy
őstag
válasz BullZeye #7666 üzenetére
Hmmm, olyan sok lenne? Évi 15k már valóban számít !
Az elmű kalkulátor szerint ha 50W-tal számolok, az havonta 36kWh, ami havi 1546 Ft. Ez évi 18552 Ft, de ez ugye a teljes 50W. Nem is gondoltam, hogy ilyen drágára jön ki.... -
batagy
őstag
No igen, a HW erőforrással egyetértek, nem kérdés. Jelenleg Asrock E350M1/USB3 van, 4 GB RAM-mal, Alpehföhl Ötzi hűtővel, szóval ez már megvan nálam. (Per pillanat az alaplap hibás, az USB portok nem működnek, már szervízben van 1 hónapja, és most az edig*tal válaszára javítására várok, de nem is ez most a lényeg.)
A kérdés inkább az, hogy kihasználjuk-e a proci és a ram előnyeit arra a célra amire én használom. Mert ha az 512 MB is elég, akkor nincs nagy gond, viszont cserébe sokkal kisebb méretű az eszköz. Amire használom, torrent, Samba szerver és Squeezebox szerver, más nem is kell rá. Mondjuk igaz ami igaz, a Squeezebox server sajnos sok ramot eszik, mert perl alapú , talán az veszi el a legtöbb memóriát. Ezen célokra elég vajon 512 MB és a Ds213j sebessége, ahhoz hogy normális gyorsaságú legyen a használat?
A fogyasztást nem tartom annyira indokolt oknak, a brazos se eszik nagyon sokat, kb 40W max 50W körül van.
SZERK. még egy indok eredetileg a MiniITX mellett az volt, hogy linuxozzak, de igazából már kiéltem rajta magamat, otthonra inkább valami egyszerűt szeretnék ami megy és kész.
[ Szerkesztve ]
-
Rick4
félisten
Pedig jobban járnál, ha maradnál egy mini itx-nél, és feltennél egy ugyanilyen synology rendszert rá, akár egy w7 alá virtualboxban is. Ugyanannyi pénzért kapsz egy nas-t, amiben a harvder fele erősségű, mint egy gigabyte e-350-es mini itx lap, a pénzből abba még veszel egy 4GB-os ram modult, ami szintén nagyon messze van az 512MB-hoz képest... Szóval hidd el, 40-ből jóval komolyabb cuccot raksz össze.
49" monitor, nas, nvme ssd ház eladó: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/rick4/keres.php?usrid=87025
-
batagy
őstag
Szuper!
Nagyon ígéretes a cucc! Én korábban MiniITX vonalon indultam el, de ez jobb megoldásnak tűnik most már. Régen mindig attól féltem, hogy a NAS-okba beépített venti a kis méreténél fogva zajos, asszem ez volt a legfőbb oka, hogy nem ezirányban indultam el. De ebben a NAS-ban 9.2 cm-es venti van, amit feltételezésem szerint már tényleg meg lehet halkra csinálni.
[ Szerkesztve ]
-
batagy
őstag
Sziasztok!
Még lenne 2 kérdésem a DS213j-hez (de ez általános Synology kérdés):
- van az oprendszerhez root jog? Pl. ha a Squeezebox server konfigjában magam akarok módosítani, akkor hozzáférek a fájlrendszerhez írás joggal?
- A bele teendő vinyó kiválasztásánál a hivatalos kompatibilitási listát figyelembe kell venni, vagy azért elfogad más szabványos vinyót is?Kösz!
-
Gsx-rr
veterán
Hi!
Serviio csak Synology-n fut?
-
BullZeye
veterán
válasz stickermajom #7655 üzenetére
Nem most jöttem a falvédőről, és nem is olyan fából faragtak aki hagyja magát, de azért stresszeltem pár napot, de úgy néz ki victory is mine!.
Eladó Yuka 1000 robotfűnyíró + sweeper!
-
Rick4
félisten
válasz stickermajom #7652 üzenetére
Ja, de attól még rossz ómen, tudod hogy van ez. Ha nem is tényszerű, de az ember kedvét mindenképp elveszi.
49" monitor, nas, nvme ssd ház eladó: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/rick4/keres.php?usrid=87025
-
BullZeye
veterán
Csak épp az a probléma, hogy 2.5" vinyókat nem arra tervezték, hogy napi 24 órában menjen, vagy hogy ki-be kapcsoljon, így jóval nagyobb az esélye annak, hogy megpusztul, mint egy normális WD rednek. (mondom ezt úgy,hogy 5 órás WD my cloudomban a red vinyó meghalt oh the irony )
Eladó Yuka 1000 robotfűnyíró + sweeper!
-
batagy
őstag
Jó, értem, de én mégis Scythe Quiet Driveban szeretném berakni a 2.5"-est. Megvan nekem az SQD, most is így használom, csak jelenleg egy MiniITX gépen fut a NAS.
Az a kérdés az hogy van-e a 3.5"-ös vinyó mögött 1-2 cm hely, mert ha van, akkor már szerintem meg lehet oldani.
-
batagy
őstag
Sziasztok!
Egy hirtelen agymenésből ötlet kérdés:
Mondjuk Synology DS213j NAS esetén ha nem 3,5"-es vinyót, senem 2,5"-es vinyót natívan, hanem 2,5"-es vinyód de Scythe Quiet Drive 2.5"-ösben raknám bele, akkor belemenne?
A képeket azt láttam, hogy alapból úgy van kialakítva a NAS, hogy a vinyó csatlakozója eleve rámegy a NAS-éra, szóval nincs kábelezés vagy hely közöttük. De ha Scythe Quiet Driveot használnám, akkor azon is pont ugyanoda esik a csavarozás,. A gond az hogy az SQD-n nincs olyan SATA kimenet. Vagyis van, de nem pont oda esik és hely is kellene neki. Ha kicsivel hátrébb lehetne mozgatni a vinyót, akkor össze lehetne már kábelezni. De ekkor meg a vinyó rögzítő csavar helye nem fog odaesni...
Vélemény ehhez?
[ Szerkesztve ]
-
őstag
válasz Jackie_Chan #7640 üzenetére
A Synology tutira tudja ezt a telefonos mókát. Cloud station csomagot kell letölteni a NAS-ra, meg az androidos alkalmazást a piacról a telefonra. Fényképezel/videót veszel fel, és ahogy létrejön a fájl (elkészül a fénykép, vagy leállítod a videófelvételt), azonnal szinkronizálódik a fájl (=felmásolódik) a NAS-ra.
Szaszabond: CAT5e vagy CAT6 kábel kell a gigabithez. A médialejátszóknak hiába van gigabites portja, általában a processzoruk nem tudja kihajtani ezt a sebességet, de nem is kell, bőven elégséges az a 2-300 mbit, amit tudnak a normális, akadásmentes filmlejátszáshoz. Gigabit ahhoz kell otthonra, hogy például a NAS-ra letöltött fájlokat ne tartson egy örökkévalóságig rámásolni a számítógépre.
A routerre kötött USB merevlemez képes lehet a NAS-t helyettesíteni, például ha torrentezésre akarod használni. De nem lesz olyan gyors, és ráadásul általában eléggé drága routert kell venni ahhoz, hogy egyáltalán értelmes sebességgel működni tudjon. További információkért a témában a "milyen routert vegyek" c. topikot ajánlom.
[ Szerkesztve ]
The Amiga, Born a Champion
-
Szaszabond
aktív tag
Esetleg erre tud e valaki válaszolni? [link] Még nem vettem meg a NAS-t csak gondolkodom, viszont vásárlás előtt szeretném rendbe rakni a hálózatot.
A Routeren USB-be dugott winyó mennyire produkálhat rosszabb teljesítményt mint egy NAS? Remélem ha direktbe UTP-vel dugok be egy NAS-t akkor az tudja produkálni a Gigabitet, mert a teszt szerint az USB portra dugott winyó nagyon gyengén muzsikál sajnos.
-
Multibit
nagyúr
válasz Jackie_Chan #7640 üzenetére
Első körben azt javaslom, hogy ne NASH-t vegyél, hanem NAS-t
A két - általad kinézett - NAS közül az egyik egylemezes (Synology DS112+), a másik kétlemezes (ZyXEL NSA325). Tehát még azt sem döntötted el, hogy szükséged van-e két vinyóra a NAS-ban, vagy sem. Általánosságban igaz, hogy oprendszerüket tekintve a Synology sokkal okosabb, mint a ZyXEL, ennek köszönhetően drágább is. Ha visszaolvasol ebben a fórumban, láthatod, hogy sokan megelégedéssel használják telefonnal is a Syno-t. Azt nem tudom, hogy a ZyXEL is képes-e mókolás nélkül együttműködni ezekkel az okostepsikkel (erre majd valamelyik ZyXEL tulajdonos válaszol).[ Szerkesztve ]
-
Jackie_Chan
senior tag
Hi!
Előre is elnézést kérek mindenkitől,de abszolút kezdő vagyok NASH téren!
Vásárolni szeretnék Otthoni felhasználásra egyet,de azt sem tudom mit is kellene tudnia egy NASH-nak!
Leginkább filmet,zenét,fényképet tárolnék rajta meg pár fontos dokumentumot!Az sem lenne hátrány ha a telefonokkal(iphone4S, Samu S4) készitett képeket rögtön rá lehetne küldeni róla bárhonnan!
Szóval a kérdésem"Milyen NASH-t vegyek?"
Előre is köszönöm a segitőkész hsz-eket!Eddig 2-t néztem ki:
ZyXEL NSA325
Synology DS112+[ Szerkesztve ]
"Az nem hozhat változást aki nem tűnik ki a tömegből!" "Sic Parvis Magna" "Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani." "Két dolog határoz meg téged: A türelmed amikor nincs semmid, és a viselkedésed mikor megvan mindened."
-
Celtis
veterán
válasz Csaszi87 #7618 üzenetére
Nem. Sajnos egyáltalán nem érted mit jelent a NAS.
A TV-d a NAS_on keresztül nem felismeri azt az átkozott USB-s vinyót, hanem igénybe veszi a NAS (vagy adott esetben a router) által nyújtott DLNA szolgáltatást a hálózaton keresztül. A HDD csak a háttértár a NAS (router) részére. -
Csaszi87
tag
Még olyan kérdésem lenne, hogy másolom át a cuccaimat a belső vinyóról a külsőre, és van 1 csomó olvashatatlan fájl amit nem tudok átmásolni Feltettem a HD Sentinelt és azt írja hogy a halálán van a vinyóm.. Kondíció1% Egy töredezettség mentesítés megoldaná a gondjaim vagy mit javasoltok?
-
Alex91
félisten
válasz Csaszi87 #7629 üzenetére
En azt ajanlom neked, hogy a HDD-d kosd a PC-re, azt egy pendrive-ot vegyel, amin atviszed a filmet a TV-re, olcsobb lesz...
Dicsõséges nagyurak, hát Hogy vagytok? Viszket-e ugy egy kicsit a Nyakatok? Uj divatu nyakravaló Készül most Számotokra... nem cifra, de Jó szoros.
-
Dragon27
senior tag
Most látom ezt a 2 lemezest Synology DiskStation DS214se az árazás szerintem a teljesítményhez képest magas (de nem vészes) ...
nekem USB Station 2 van de CPU 800 MHz 128 MB DDR2 kicsit már kevésnek érzem Főleg amikor seedbe fogok valamit ami 10GB felet van , Station 2 másolgatás PC-re vagy fordítva ,... De lehet a merevlemez sebessége korlátoz max 20MB/s
+ erre nem tudok alkalmazásokat telepíteni nincs lehetőség ... csomagkezelő központ kilőve ...Csak otthoni használatra : PC 2 ,3D TV 2darab állatába 5-20GB videóméret MKV , 1 műholdvevő , 2 Androidos telefon , mini PC Androidos .. Persze idővel jönnek a többi őrületek ... újabb eszközök
Érdemes DS214se gondolkozni mert ez a 800 MHz ,256 MB DDR3 nem kevés ?
-
Möhe
addikt
Qnap TS-220 teszt
Nekem Syno 213j van. Teljesen meg vagyok vele elégedve.
A 213air felárát meg döntsd el magad hogy amit az nyújt ,neked megéri-e.
A 213 meg le lett váltva,helyette van a 214.,aminek megint nem kicsi a felára.
Mérlegelj. Nagyon jó,és egyszerű a Syno szoftvere. Itt kapsz egy kis betekintést hozzá.
Részemről a Syno-nak 1 szavazat -
Csaszi87
tag
válasz stickermajom #7620 üzenetére
Na hát akkor meg főleg fogalmam sincs, hogy felismerné-e Mivel nem smart tv, nem tudom számít e ez
-
Warek
tag
Sziasztok
NAS vásárlás előtt állok. 2 Gyártóban gondolkodom a QNAP és a Synology. 2 lemezes változatot szeretnék.
Qnap TS-220 a Synology DS213 DS213j DS213air család közül melyiket ajánlanátok ? -
Csaszi87
tag
Értem már a logikádat. A routert inkább hanyagolnám mert pl. semmi garancia nincs rá, hogy azon keresztül még a tv fel tudná ismerni a vinyót.
Ez a Zyxel NSA-310 végül is tetszik, nem is szó szerint gondoltam, hogy bele teszem a vinyót, csak hozzá kötöm és azon keresztül mehet a tv-re (ha felismeri a tv még úgy is). Ez tart vissza csak. Ezen a NAS-on 2 usb van ugye? Mert kéne 1 a vinyónak, meg 1 a tv-nek.
Vagy még arra gondoltam, hogy veszek 5 méter usb kábelt és csak azt kell átdugni ha tv-re akarom kötni és csá Legolcsóbb megoldás. -
Möhe
addikt
NAS-hoz pedig a Red a jó.
Viszont elműködik mással is,nem kell úgy beállítani a RED-et , hogy csak azt lehet bele rakni. Kifejezetten arra az igényekre van tervezve,de megy mással is....
Nálam is egy segate barracuda van benne, és egy samu f2-t szándékozom a 2-es lemeznek a meglévő médialejátszóból áttenni. -
Celtis
veterán
válasz Csaszi87 #7611 üzenetére
Na még egyszer utoljára.
- A DLNA képes routerre rá tudod dugni az USB-s külső HDD-t, hogy a PC és a TV is lássa. (A DLNA a TV miatt kell) A router és a külső HDD egy lassú gyengécske NAS-t alkot.
- 20e körül tudsz venni egy Zyxel NSA-310et (ezt is leírtam már) De ebbe nem tudod beépíteni a külső vinyót. Azt így ebben a formában semmibe nem tudod beépíteni. Max ha szétszeded amit vettél és kiszereled belőle a HDD-t. Az már beépíthető pl. az említett Zyxel NAS-ba is. -
Csaszi87
tag
Igen, csak idáig én azt sem tudtam, hogy létezik ilyen Nas féleség Mert ugye a külső vinyóm akarom rákötni számítógépre és tv-re egyszerre az iránt érdeklődtem itt először és akkor ajánlották ezt. Szóval sajnos ha már vételkor ezt tudom akkor biztos Nast veszek, de így megszívtam...
Most ha vennék ilyen DLNA-s rutert akkor mivel lennék előbb?
Vagy 20 ezer körül van vinyó nélküli Nas ami jó lenne nekem? Vagy egyikbe se tudnám beépíteni a vinyóm?
Bocsi ha hülyeségeket kérdezek, de annyira nem vagyok szaki a témában Na de azért totál amatőr se szerencsére.
És köszi a segítséged! -
hzcs
senior tag
Helló!
Olvasgattam a fórumot, de szeretném, ha ajánlanátok nekem egy NAS-t.
Előzmények: volt egy Raidsonic Icy Box 4220b két lemezes satás nasom, de nem a gyári szoftverrel, mert a torrentet csak letöltötte, seedelni nem seedelte, valamint kellett rá upnp médiaszerver a tévé miatt. Ezért egy openwrt alapú fw került rá (a gyári is linuxos volt), ebben volt transmission, és mediatomb (igaz a mediatomb konfigját át kellett írni, hogy a tévé felismerje), viszont eladtam, mert lassúnak találtam, és a webes felülete sem mindig jött be. Egy lemezzel használtam, a raidet nem használtam sosem. Ezért egy egylemezes NAS-t keresek, ami legalább tudja ezeket:
- torrentezés (legalább olyan funkciókkal, mint a transmission)
- dlna médiaszerver (amit kezel a samsung ue37c5000
- kezelje a 2 TB WD green-t
- ha kábellel kötöm össze, akkor lehetőleg másoljon 10-15 megával másodpercenként (olvasás és írás is), de ha gyorsabb, annak örülök
- ez nem biztos hogy alap, de rákérdezek: van-e olyan, hogy a benne lévő hdd-t 2-3 részre bontom, mondjuk egyiken a nagyon fontos cuccok lesznek, a másikon meg a "nem baj ha elveszik" kategória, és ha rádugok egy usb-s mobil hdd-t, akkor lehetőleg egy gombnyomással a "nagyon fontos" partícióról átmásol mindent, esetleg szinkronizál az usb-re kötött hdd-vel
- hang nem nagyon számít, viszont lehetőleg alacsony legyen a fogyasztása
- ha nincs használatban, kapcsolja le a hdd-tLehetőleg max 30 körül legyen hdd nélkül (mert a 2tb wd-t tenném bele).
Köszönöm!
-
Celtis
veterán
válasz Csaszi87 #7608 üzenetére
- Megpróbálhatod eladni, visszakérni a pénzt, stb.
- Venni egy DLNA képes routert. Pl. TP-LINK 1043ND, de ennek a teljesítménye jóval gyengébb lesz, mint egy NASé
- Veszel egy NAS-t, kibelezed a frissen vett külső HDD-t és a benne lakó HDD-t berakod a NAS-ba.Utóbbi sem túl gazdaságos, és nem is optimális, mert ha minden igaz egy WD Green 2TB van a dobozban, NAS-hoz pedig a Red a jó.
Máskor próbálj előbb kérdezni. Az ráadásul ingyen van.
-
Csaszi87
tag
Nem baj, engem minden lehetőség érdekel
Úgy gondoltam természetesen, hogy a külső vinyóm lenne a NAS-é. Ha megoldható. -
Multibit
nagyúr
válasz stickermajom #7602 üzenetére
-
Celtis
veterán
válasz stickermajom #7602 üzenetére
A Zyxel NSA-310 20e Ft. A különbözet a My Book Essential és a My Cloud között 13e Ft.
Az előbbinek sem értelme sem előnye.
Új hozzászólás Aktív témák
- Apple iPad 10, Silver, 64Gb, Wifi, makulátlan, garanciális + pencil
- Apple iPad Air 6 ( M2) , Space Gray , 13'' Retina, 256Gb, Wifi, Makulátlan, 2027.06-ig garanciális
- Bomba ár! Dell Latitude 3500 - i5-8GEN I 8GB I 256GB SSD I HDMI I 15,6" FHD I Cam I W11 I Garancia
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad T460s - i7-6GEN I 12GB I 256GB SSD I 14" FHD I Cam I W10 I Garancia!
- Iphone 12 Pro max 256Gb (sok tartozék!)
Állásajánlatok
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest