-
IT café
A PlayStation-t a Sony 1994-ben mutatta be, és hatalmas sikert aratott a géppel, több mint 100 millió gépet adtak el. A fő ficsőr az a CD-k használata volt. Akkoriban a fő adathordozó a ROM-kazetta volt, amibe a Nintendo 64-nek bele is tört a foga. Sok modellfrissítésen esett át, az első gépeknek az FMV videókkal voltak bajai. Képkockakihagyással, és akadozva való lejátszása az olvasóegység kopása miatt. (amit később orvosoltak SCPH-5500-tól felfele). Emellett túlmelegedési bajai is voltak.amit később orvosoltak (SCPH-5500-tól felfele).
Új hozzászólás Aktív témák
-
horkovy24
senior tag
válasz KaitouP #4763 üzenetére
Ezzel nem vitatkozok. Egyèrtelmű hogy azèrt adták ki a fejlesztèst kisebb csapatnak mert nem akartak tökölni ők vele de a lóvè kellett. Viszont mint írtam nálam bejött valakinèl meg nem. Szerintem ezt a P.T Demo-s dolgot meg inkább ne is emlegessük hisz igen kaptál egy demo-t de a vègleges játèkról fogalmad sincs milyen is lett volna. Ahogy mondjuk nekem sincs de ne felejtsük el hogy főleg a mostani konzolgenerációknál nèmelyik játèknak nagyobb volt a füstje mint a lángja. Erről ennyit vèlemènyem szerint.
Az igazi bajnokok a célt látják maguk előtt, nem pedig az akadályokat! ;)
-
Új hozzászólás Aktív témák
● Tilos a warez!
- Fejhallgatós találkozó
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Spórolós topik
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- Xbox Series X|S
- 3D nyomtatás
- Autós topik
- Milyen házat vegyek?
- További aktív témák...
- XBOX ONE X 1TB, makulátlan szép állapotban, 6 hó teljeskörű és 1 év SW garanciával Bp-i üzletből!!
- Nintendo Switch OLED 19.0.1. Dual-Boot Cfw okositott + 256GB MicroSD + Atmosphere 1.8.0, 3 hó gari!
- Új, bontatlan dobozos XBOX Series X gép 2 év gyári Microsoft garanciával
- Beszámítás! VALVE Steam Deck OLED 512GB SSD játékkonzol garanciával hibátlan működéssel
- PlayStation 2 Slim + kontroller + HDMI adapter + játékok
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest