Új hozzászólás Aktív témák
-
Kékes525
félisten
válasz
Jablocskov #69543 üzenetére
Minden vírusfertőzés esetében lehetséges újrafertőződés. Nem ez a lényeg, hanem az egyszer fertőzöttekhez viszonyított újrafertőzöttségi arány. Ahhoz, hogy komoly gondot okozzon legalább el kell érnie a 10%-ot. Ettől azonban még nagyon, de nagyon messze járunk. Ez most legalább 8 millió újrafertőzöttet jelentene.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Rive
veterán
válasz
Jablocskov #69543 üzenetére
Mint egyedi esetek ezek nem túl jelentősek. A dolog két irányból fontos ugyanakkor:
- olyan mutációk felderítése, amik ellen a korábban kialakult védelem nem működik, illetve:
- ha tömeges, de általában kevés tünettel járó újrafertőződés (amit a jelenlegi, komoly tünetekre koncentráló felderítés nem igazán észlel) része a betegség 'standard' lefolyásánakA jelenleg dokumentált esetek főleg az első szempontra koncentrálnak, és ez annyiban rendben is van, hogy ilyenek felbukkanása hónapokkal visszavetné illetve megkérdőjelezné a vakcinafejlesztéseket.
A második szempont a többi emberi koronavírus viselkedésén alapul és főleg a nyájimmun-várakozásokat döfné hátba: ha a vírus így viselkedik, akkor az átfertőzöttség növelésével nem lehet megvédeni a veszélyeztetett csoportokat.
Jelenleg egyik szempontból sincs semmi átfogóan bizonyítva, se pro, se kontra.
Ennek megfelelően a további 'mégse egészen úgy van' felsülések elkerülése végett kifejezett óvatosság javasolt. Az a tavaszi ügy a maszkokkal nem tett jót a tudomány szavahihetőségének.
[ Szerkesztve ]
/// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!
Új hozzászólás Aktív témák
Információk, statisztikák:
● koronavirus.gov.hu
● vakcinainfo.gov.hu
● vakcina kisokos
● minden fontos információ a vakcinákról
● dunántúli kórházi oltópontok
● EU vaccine tracker oldal
● pandemia.hu - megyei statisztikával
● gisanddata.maps.arcgis.com
● worldometers.info
● ncov2019.live
● atlo.team
● google mobility reports
● euro momo
● covid-19 projections
Egyéb hasznos tanácsok:
● bevásárlólista házi karanténhoz
● karanténnal kapcsolatos tudnivalók
● AZ oltás időpont módosítás
- Hivatalosan is beazonosította az egyes CPU-k stabilitási gondját az Intel
- Háztartási gépek
- Formula-1
- Egérpad topik
- BestBuy topik
- Sub-ZeRo: Euro Truck Simulator 2 & American Truck Simulator 1 (esetleg 2 majd, ha lesz) :)
- Autós topik
- iPhone topik
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Projektor topic
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen