Új hozzászólás Aktív témák
-
kolopele
nagyúr
válasz
lacafaca #106887 üzenetére
A létbiztonságát mindenki maga ismeri, tavaly 3 hónap fizetett szabit adtam minden embernek a vírus idején, ha most megint be kell majd mindent zárni újfent nem lesz probléma, még az sem ha fél év lenne belőle vagy egy év. Egyébként is, amennyiben ilyen méreteket öltene egy járvány akkor már úgyis mástól kellene félni, még az sem biztos hogy azt a csekély 3 hónapot megélnénk. Amúgy meg aki annyira nem volt képes életében 40-50 éves korára, hogy legalább 3 hónapot lazán kihúzzon, arra nehezen tudnék mit mondani. Persze azért az egyhavi nyaralás bele szokott férni a többségnek, ahol több százezret (milliót) költenek, miközben az üzlet is zárva, de az érdekes módon nem gond.
-
kolopele
nagyúr
Miért? Csak akkor vagyunk emberek, ha bulizunk, piálunk, stb? Annyira nagy probléma, ha maszkot kell feltennünk, be kell tartanunk bizonyos szabályokat? Még az is lehet, ha az emberek képesek lennének arra, hogy legalább egy nyarat otthon maradnának, a vírus is eltűnhetne, de nem, fontosabb a féktelen bulizás, még azt az egy oltást is csak azért adatták be sokan.
[ Szerkesztve ]
-
kolopele
nagyúr
válasz
szabi__memo #106904 üzenetére
Nyilván nem, legyen "csak" két hét a Balatonnál, cirka 500 ezer, ha nem több. Szinte minden szállás már le van foglalva a nyárra. Nincs pénz? Francokat nincs.
-
kolopele
nagyúr
válasz
Cs1csó #106935 üzenetére
Pontosan. A maszkok normális módon való hordása csak előnyt jelenthet mindenki számára, aki meg fullad tőle az vizsgáltassa ki magát nem e asztmás.
Gsx-rr: Arról az emberek tehettek eddig is, hogy miként viselték a maszkot. Nálunk minden másnap felkerült egy új, sosem volt zsebben. Mindent lehet normálisan is csinálni, sajnos te megint másik irányból közelítetted meg a témát, a szokásos "nincs is vírus meg féreg van a maszkban" módon.[ Szerkesztve ]
-
kolopele
nagyúr
válasz
lacafaca #106948 üzenetére
Nálunk már összeszámolni sem tudnám mennyi ment el, ugyanis fő szabály a maszkok esetében, hogy jó minőségű legyen, és naponta legalább cserélni kell. Na most ugye két felnőtt és két gyerek esetében az napi négy, leszámítva amikor az ember éppen nem ment sehova max. a suliba a gyerekekért kocsival.
-
kolopele
nagyúr
válasz
fatal` #106950 üzenetére
Igazából az a leghelyesebb, ha már felvetted egyszer akkor már ki is dobod utána, de ha nem is, azért másnap, vagy harmadnap legalább cseréled. Nyilván így költségesebb, bár azért a sebészeti szájmaszkok ára nem komoly, az FFP3 az ami már drágább. Elég szörnyű volt látni azt a sok kézzel varrt maszkot az embereken, amit jó eséllyel hetekig hordtak, zsebbe rakták, meg ki tudja hova. Az tényleg olyan mintha semmit nem hordtak volna.
[ Szerkesztve ]
-
kolopele
nagyúr
válasz
fatal` #106992 üzenetére
Nem mindegy hogy kifekszed, vagy kifekszel tőle. A most soron következő influenza erősebb lehet mint a legtöbb volt az elmúlt években, mivel tavaly mondhatni elmaradt a sok szabálynak köszönhetően, így ha együtt támad a deltával, nincs az a bio káposztalé ami megvédene.
[ Szerkesztve ]
-
kolopele
nagyúr
válasz
fatal` #106997 üzenetére
Nem véletlen halnak meg világszerte annyian influenzában évente. Tudnak együtt támadni egyébként, mivel a két vírus két külön úton képes megtámadni a szervezetet. Honnan tudom? Nem a netről. Ilyenkor jön pl. Laca, aki minden tudományt nélkülözve csak annyit mondana, hogy ez kizárólag hipochondria.
[ Szerkesztve ]
-
kolopele
nagyúr
válasz
LED333 #107055 üzenetére
Vegyétek már észre, a konteós, minden tudományt nélkülöző fórumtársaknak semmi dolguk nincs, reggel héttől itt hergelnek mindenkit estig, ez az életük. Nem is kellene hozzájuk szólni senkinek, az ilyenek csak akkor veszik észre magukat amikor figyelmen kívül hagyják őket. Tudjátok, ilyen a trollok stílusa, szándékosan provokálnak a neten, mert máshonnan egy szem figyelmet sem kapnak. Amolyan vasárnapi focidrukker stílus, otthon papucsok, meccsen meg a leghangosabbak.
-
kolopele
nagyúr
válasz
Asbee #107070 üzenetére
Ezért mondom, hogy nem kellene velük foglalkozni. Ők a "csodaszerekben" hisznek, más meg a tudományban. Minden konteós fórum úgy szokott kezdődni, hogy a szomszédom mondta, ismerőstől hallottam, stb. Aki annyira sötét, hogy ezek alapján dönt, nincs is mit mondani rájuk.
-
kolopele
nagyúr
válasz
LuckyL #107084 üzenetére
Amennyiben érzékelni akarja az ember mi is a diktatúra, csak meg kell nézni mi van Észak-Koreában, és egyből világos lesz. Kész röhej amikor azt állítják hogy nálunk is az van.
Amúgy nekem kifejezetten tetszett a kijárási tilalom este, éjszaka, csend volt és nyugalom a környéken, sehol a sok részeg a kocsmából hazamenet, ezt bevezetném vírustól függetlenül is[ Szerkesztve ]
-
kolopele
nagyúr
válasz
szabi__memo #107136 üzenetére
Nem látod, mi akik be vagyunk oltva, mind meg fogunk halni rövid időn belül, aki meg eszi a D vitamint meg a prozeázgátlót, káposztalevet iszik, annak semmi baja nem lesz. Mondjuk a káposztalé elől én is elmenekülnék
Azért az már valahol bosszantó, hogy ezen emberek szerint a tudomány a hit, és a vitaminok amik megmentenek (fényevéssel együtt persze).
[ Szerkesztve ]
-
kolopele
nagyúr
válasz
fatal` #107144 üzenetére
Nyilván sikerült neki, mint úgy általában. Mégis mit vártál? Azt írják itt folyamatosan ketten hogy azt sem tudjuk mit bökdösnek belénk. Szomorú, hogy ezeknek az embereknek szavazati joguk is van. Nem vagyok rosszindulatú ember, de valahol mégis azt kívánom, érezzék meg milyen az amikor elkapja őket a vírus. Én láttam amikor a nejem benne volt, mint teljesen egészséges ember, 4 hét, még szerencse hogy kijött végül belőle. Ahogy lehetett máris adatta be az oltást, ahogy én is. Most megint fájogat a porckorongsérvem, csak nem a Moderna......................Ja, lehet csak sokat ültem
[ Szerkesztve ]
-
kolopele
nagyúr
válasz
szabi__memo #107171 üzenetére
Azért lehetnek itt mert a komolyabb covid topicokból kinézik az ilyeneket. Ez itt a laza, őket máshol nem látják szívesen, legalábbis amelyeket nem a konteósok alkotják. Oda nem kell semmiféle tudományos elmélet, a 6 elemis is ott vagdalkozhat meg a közmunkás is. Ennyi és nem több. Ne is erőlködj velük szemben, totálisan értelmetlen. Megmutattam kíváncsiságból a két tudós rokonomnak miket irkálnak, először elolvasni sem akarták, de addig erőlködtem amíg megtették. Rövid ideig bírták, és nem a röhögéstől, inkább el voltak hűlve, hogy tényleg léteznek ennyire sötét emberek, akiknek fogalmuk sincs erről az egészről. El kell fogadni, a legjobb szóba sem állni velük, mert minél nagyobb hülyeségeket olvas tőlük az ember, annál agresszívebbé válik az értelmes is, és olyat reagál amit normális esetben nem tenne.
[ Szerkesztve ]
-
kolopele
nagyúr
válasz
_Atesz #107181 üzenetére
A valóság valóban elég mellbevágó sajnos, a ti tudatlan hülyeségeiteken már egy komoly ember sem hüledezik, hozzá vannak szokva. Nektek konkrétumokat leírni meg egyébként is olyan, mint megkérni egy tyúkot egy sakkpartira, hiszen úgyis csak a D vitamin létezik meg a káposztalé, ezek fogják megállítani majd a 4. hullámot.
[ Szerkesztve ]
-
kolopele
nagyúr
-
kolopele
nagyúr
válasz
Disk4mat #107287 üzenetére
Az ötlet nem rossz. Azon akadtam ki pl., hogy sógornőm videója alá is képes volt beírni egy-két idióta barom, holott ott lényegében senki nem kommentel, mondjuk nem is válaszolna senkinek, mert ugyan mit is tudna mondani ezekre? Tanult vs konteós párbaj, lényegében értelmetlen. Az alternatív orvoslás nem igazi tudomány, az elsősorban placebo (hozzáteszem, a D vitamint viszont elismeri szinte mindenki, csak az sem csodaszer, hanem jó kiegészítője lehet az orvosi terápiáknak).
[ Szerkesztve ]
-
kolopele
nagyúr
válasz
lacafaca #107300 üzenetére
Akkor légy szíves linkeld be te az 50 gyerek halálát az oltás miatt. Én tudom hol élek, szerintem te nem vagy vele tisztában (mondjuk marha meleg lehet nappal a fóliában, az ember nem csoda ha hőgutát kap)
A te hozzászólásaidnak annyi értelme sincs általában, mint a linkeknek amiket be szoktál dobni ilyen-olyan oldalakról.[ Szerkesztve ]
-
kolopele
nagyúr
válasz
_Atesz #107299 üzenetére
Vakcinafan oldalra semmi szükség, mert aki oltatja magát az nem fan, hanem hisz a valódi tudományban. Amúgy meg konteós oldal is van nem kevés, üsd be pl. hogy Gődény
Még nyitni sem kellene újat, csak ott bólogatni egymásnak, elég sok ember ismer ott olyan embert, akinek a szomszédjának a szomszédja meghalt oltás után
Gődény nem hiteles, oké, de annak amerikai változata már igen. Érdekes.[ Szerkesztve ]
-
kolopele
nagyúr
válasz
syberia #107306 üzenetére
Yeadon korábban a Pfizer légúti fertőzésekkel foglalkozó szakértője és alelnöke volt, és ez "bizonyos" oldalak fordításában már úgy jelent meg, hogy Yeadon a Pfizer kutatási vezetője. 2020 - ban még nagyon fontosnak tartotta a vakcinát, még a konteós kommentelőkkel is szembeszállt, majd hirtelen pálfordulást vett, amit a kollégái is meghökkenve figyeltek.
Végezetül aztán bocsánatot kért, és visszavonult.
_Atesz: Nem kellett lejáratni, lejáratta saját magát. Én is ismerek olyan orvost nálunk a kórházban, aki reggel egy fél decivel indít, majd rendel. Te rábíznád magad?[ Szerkesztve ]
-
kolopele
nagyúr
válasz
lacafaca #107309 üzenetére
Kinek segítesz itt? Talán egy-két ember aki komolyan veszi ezeket az alternatív marhaságokat. Én nem vagyok arrogáns, csak a nagy fokú butaság fel tud dühíteni, akár az életben. Pénzt kapok ezért? Vicces vagy nem kicsit. Azzal meg teljesen tisztában vagyok, hogy semmi nem lesz már olyan mint régen, de ez valahol nem is baj. Jobb is lenne egy nyugisabb környezet, este csend, az utcákon nem lennének részegek, szilveszterkor nincs petárda, össznépi ivászat, stb.. Én nem bánnám. Az oltásokra meg nem buzdítok senkit, mindenki a saját életéért a felelős, ahogy a gyerekeiért is. Én megteszem amit a leghelyesebbnek látok, aztán majd kiderül ki döntött jól.
[ Szerkesztve ]
-
kolopele
nagyúr
válasz
LuckyL #107313 üzenetére
Azt már régen leírtam, hogy nagy eséllyel olyan lesz mint az influenza, csak fertőzőbb és veszélyesebb, így akár évente is lehet hogy majd oltani kell. Velünk fog élni, ez szinte már biztos, pont mint az influenza.
lacafaca: Próbállak megfejteni, csak nem vagy hogy is mondjam "egyértelmű". Oltásellenes vagy, kizárólag az egészséges életmódban látod a megoldást, ami sajnos nem biztos hogy elég. Én sportoltam, csukló és porckoron problémám lett, sosem ittam vagy cigiztem, húst, zsírt is csak mértékkel, de ez nem elég, mert van egy olyan, hogy genetika.[ Szerkesztve ]
-
kolopele
nagyúr
válasz
lacafaca #107322 üzenetére
Világos. Mondjuk semmilyen tudományos ismerettel nem rendelkezel, ezt láttam eddig is, meg azért sejtettem, hogy amolyan "parasztgyerek" lehetsz, állandóan a káposztát, szőlőt, fóliasátrat emlegették veled kapcsolatosan. Igazából ezzel semmi gond nincs is, csak olyan területre tévedtél, ahová nem biztos hogy kellett volna, még ha ezzel nem is értesz nyilván egyet. Mondjuk én meg műszaki ember vagyok, nem vagyok virológus, csak éppen mint azt már írtam, vannak akiktől tudok kérdezni. Amennyiben te is, és ők mást mondanak, akkor így jártunk
[ Szerkesztve ]
-
kolopele
nagyúr
válasz
lacafaca #107334 üzenetére
Én is voltam vegán pár évig, de nem jött be annyira, hogy az is maradjak. Azonkívül mi lenne akkor, ha mindenki ki akarna költözni a természetbe a városokból, és vissza akarnák hozni a nomád vagy a félnomád életet? Ma ez már nem működik. Hogyan működne mondjuk a digitális oktatás, ami az élet része lett? Te hogyan írnál reggeltől estig az aprón? Ez már nem az a világ, még ha sok mindent másként is kellene csinálnunk. Önmagadat csapod be ezzel csak.
Új hozzászólás Aktív témák
Információk, statisztikák:
● koronavirus.gov.hu
● vakcinainfo.gov.hu
● vakcina kisokos
● minden fontos információ a vakcinákról
● dunántúli kórházi oltópontok
● EU vaccine tracker oldal
● pandemia.hu - megyei statisztikával
● gisanddata.maps.arcgis.com
● worldometers.info
● ncov2019.live
● atlo.team
● google mobility reports
● euro momo
● covid-19 projections
Egyéb hasznos tanácsok:
● bevásárlólista házi karanténhoz
● karanténnal kapcsolatos tudnivalók
● AZ oltás időpont módosítás
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen