Greg Gianforte, Montana kormányzója aláírta a korábbi tervezetet, így a TikTok hivatalosan is be van tiltva ebben az amerikai államban. A működés tiltásától azt remélik, hogy megvédik a lakosokat a vélt kínai hírszerzőtevékenységtől. Ez az első amerikai állam, amely betiltja a TikTokot.
Hirdetés
A tiltás mindenre és mindenkire kiterjed: a Google és az Apple alkalmazásboltjában sem lehet fent az app. Január 1-től érvényes a tilalom, de büntetést nem szabnak ki azokra a magánszemélyekre, akik mégis használják.
Várhatóan sok visszhangja lesz még a döntésnek, a TikTok korábban többször jelezte, törvényt sért az intézkedés, és megvédik a felhasználóik jogait. A több mint 150 millió amerikai felhasználóval rendelkező TikTok az egész USA-ban egyre nagyobb nyomás alatt van, a kínai kormány befolyásától tartva az app teljes betiltása van kilátásban az utóbbi hónapokban. Pedig az amerikai 13-17 éveseknek már 67 százaléka használja, ebből 16 százalék szinte állandóan nyomkodja.
A TikTok vezérigazgatója márciusban kongresszusi meghallgatáson lett faggatva arról, hogy a kínai kormány hozzáfér-e a felhasználóadatokhoz, továbbá tudja-e befolyásolni az amerikaiakat az appon keresztül. Az ügy alapvetően nem haladt tovább, a TikTok tagadja, hogy megosztanának bármit a kínai kormánnyal.
Montana azonban minden törvényszegésért napi 10 ezer dollárra bünteti majd a TikTokot, az alapbírságon felül. Az Apple-t és a Google-t szintén, ha megszegik a tiltást.
Civil jogi szervezetek szerint a törvény alkotmányellenes. Helyi felhasználók már most pert indítottak a törvény blokkolása érdekében. A TikTok pedig dolgozik a Project Texason: önálló félként tárolnák az amerikai adatokat az Oracle amerikai szerverein.