Hirdetés

Leépítésekbe kezd Zuckerberg és a Meta

Leállították a Metánál a toborzást, átszervezésekre, elbocsátásokra figyelmeztetnek.

A Bloomberg a múlt hét végén állt elő egy jelentéssel, amelyből kiderült, hogy a Meta a toborzás leállításáról döntött, ezen felül pedig a bizonytalan gazdasági helyzetre hivatkozva átszervezésekre és elbocsátásokra készül.

Hirdetés

A jelentés szerint Mark Zuckerberg mindezt már közölte is a dolgozókkal, így tehát a Meta sem kivétel, az elhúzódó recesszióra és a reklámpiaci bevételcsökkenésre készülve ez az óriás is úgy reagál, mint a legtöbb tech cég.


[+]

Zuckerberg a dolgozóknak elmondta: azt remélte, mostanra jobban stabilizálódik a gazdaság, de úgy tűnik nem ez a helyzet, ezért konzervatív tervezésre lesz szükségük.

A Meta első embere szót ejtett arról is, hogy a legtöbb csapat költségvetését csökkentik, és maguknak kell megoldaniuk a létszámváltozásokból eredő helyzetek kezelését is.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Meta

Azóta történt

Előzmények