Új hozzászólás Aktív témák

  • föccer

    nagyúr

    válasz ati3x #4263 üzenetére

    Fiastyúk bizony. :K

    Tegnap este, a beigli okozta sokktól elélten kimentünk unokaöcsémmel az ég alá. Vittem a 150-600-ast, mi bajom lehet alapon. Alapvetően csak észlelésre meg csillagkép mutogatásra mentünk, nem is volt cél a fényképezés, de ha már ott vagyok, akkor miért ne nyomjam meg a gombot. :D

    Amikor mentünk lefele, akkor pokoli szar légkör volt. Tele ködpárával, amilyen között voltam olyan sűrűk is, hogy komolyan vissza kellett lassítanom majdnem guruló tempóra, mert 10 méter volt a látótávolság, a nyugodtság sem tűnt jónak, 4-5re lőttem be a kocsiból. Végül találtunk egy közepesen szar helyet, ahová csak 1 erősebb spot fény világított pá 150-200 méterről, de legalább nyoma sem volt a ködnek, tűrhető volt az átlátszóság. A nyugodtság is meglepően szépen javult, zeniten felment ~6ig, amire elindultunk visszafelé még feljebb is. Persze határfényesség a béka picsája alatt volt, de mindegy. Az objektíven keresztül azért jó volt, a fiastyúk kifejezetten látványos, sőt, még az orion ködöt is ki lehetett halványan venni, ha ügyesen észlelt az ember. Kár, hogy nem vittem a notit, hogy rendesen be tudjam állítani a technikát, de így is jó volt. Élmény volt. :)

    üdv, föccer

    Építésztechnikus. Építőmérnök.

Új hozzászólás Aktív témák