A Wall Street Journal jól értesült forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy Donald Trump elnöki tanácsadót csinálhat Elon Muskból, amennyiben megnyeri a novemberi elnökválasztást az USA-ban.
A WSJ szerint a két fél arról egyeztetett, hogy Musk befolyást kapna a gazdaság és a határvédelem terén is. A WSJ szerint Musk arról is informálta Trumpot, hogy van egy aktív befolyásoló kampánya, amivel a nagy amerikai cégvezetőket győzné meg, hogy ne támogassák Joe Bident. Adatalapú projektről is beszélnek, amivel a választási csalásokat előznék meg.
Hivatalosan egyik fél sem reagált a jelentésekre, csupán Trump kampányszóvivője mondott el annyit, hogy kizárólag Trump dönt majd arról, hogy egy-egy személy milyen szerepet játszik az elnöksége során.
Márciusban Musk már találkozott Trumppal egyébként, akkor azt mondta, hogy egyik elnökjelöltnek sem ad pénzt, inkább a befolyásos szövetségesek támogatását nyerné meg, és így segítene Trumpnak győzni – mondja a WSJ.
Musk az utóbbi években nem titkolta, hogy a republikánus pártot támogatja, és rendszeresen belefolyik politikai kérdésekbe, kifejti a véleményét (de idén már mexikói és ausztrál vezető politikusokat is illetett nagyon súlyos vádakkal). A nagy lapok szerint Musk kritizálja Biden politikáját a bevándorlás, EV-k, adók terén, és azt mondja, hogy Biden szándékosan enged be bevándorlókat Mexikó felől. Antiszemita hozzászólások magasztalásával is megvádolták már, de Musk tagadja, hogy antiszemita lenne.
A CivicScience felmérése szerint Musk erősen hangoztatott nézetei ártanak a megítélésének a fogyasztói körökben.