Hirdetés

Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Fakabát II.

    újonc

    válasz KrAt #27 üzenetére

    Mivel a fórum úgy indult, hogy a rendőrök jogait is figyelembe vesszük, a hozzászólásom a következő.
    A zsebre birságolást, a korrupt zsarut én ki nem állhatom!
    Rendőr vagyok. Ez a hivatásom. A jogaink egyre kevesebbek, ezt be kell látnunk.
    Nemrég egy intézkedés közben arra lettünk figyelmesek, hogy egy piás fickó odasétál a lámpás, csíkos autónkhoz, jól megnézi magának, majd levizeli az egyik kereket és a felette lévő ablakot.
    Odamentünk és mivel mi lényegesen komolyabb ügyekkel foglalkozunk, hívtünk egy helyi járőrt, aki előállította, mivel nem tudta magát igazolni. Gondolom néhány órán belül otthon is volt. A büntetése nem tudom mi lesz, mert feljelentették közterületen vizelésért az önkormányzatnál.
    Ez feletteseink szerint nem volt garázdaság. Én úgy éreztem magam a 3 diplomámmal, bűnügyi nyomozóként, mint akit leköptek vagy megerőszakoltak. Nem az én hibám volt ami történt, nem tudtam megakadályozni, mert nem is lehetett volna. Mégis én szégyellem magam, mert ezt tették a szolgálati autónkkal.
    Nincs más dolgom, mint feldolgozni az esetet. Szerintetek, ezt, hogy lehet?

Új hozzászólás Aktív témák