Hirdetés
- Feháborodott az Apple, a Meta az iPhone-felhasználók üzeneteit akarja olvasgatni
- A luxusmárkáknak kell a bitcoin, az USA jegybankjának nem
- Letiltja az USA a politikusokat a telefonhívásokról és szöveges üzenetekről
- Nagy áttörés jön a napelemek piacán, nem kell annyi hely a paneleknek
- Belenyúlt az USA az Epic Games igazgatótanácsába, nyomoz az NVIDIA
Új hozzászólás Aktív témák
-
joey04
titán
én az itteni "szakértőkre" gondoltam, de ez egyértelmű is, hiszen ő tőlük hallható évek óta már a lufi. de megtanultam, hogy hozzáértők szavára sem lehet adni, hiszen olvastam már itt olyan valóban érdekes szakmai vitát, amiben 2 valóban a témához értő ember teljesen más következtetésre jutott. igaz, az ph-s téma volt. szóval az érzelmeik becsapják a valóban hozzáértő embereket is. lásd moonman, aki annyira érti és ismeri a windowst, hogy a hibákat és esetleges bugokat sokszor azért nem veszi komoly érvnek, mert pontosan tudja, hogy mi idézheti elő. szóval én inkább ilyen szemüvegen át nézem a dolgokat. Véleményem szerint az itteni fórumozók 90%-a csak és kizárólag érzelem alapján kommentál, még ha nagy ritkán van is valós tudás a fejében a témáról. Erre elég megnézni az intel amd vitákat, vagy vga részben mi megy, stb, stb. de ez off. csak azért írtam, hogy értsd, nem azt állítom, hogy a tőzsdén vannak a haterek (lol ).
-
joey04
titán
nem meglepő. ettől persze nem változik semmi. az apple továbbra is degeszre keresi magát, a haterek tovább nyomják a lufi dumát (évek óta teszem hozzá, szóval szeretnének a többiek ilyen lufit, akár egy jövőbeni pukkanással együtt is). az élet megy tovább.
Új hozzászólás Aktív témák
- Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- PlayStation 5
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Genshin Impact (PC, PS4, Android, iOS)
- Azonnali informatikai kérdések órája
- OLED TV topic
- Windows 11
- Formula-1
- Apple asztali gépek
- Melyik hordozható audiolejátszót (DAP, MP3, stb.) vegyem?
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest