Új hozzászólás Aktív témák

  • Timer

    veterán

    válasz kraftxld #8754 üzenetére

    Nálam konkrétan három darabos LR-AP pack volt, így erről írom az alábbiakat:

    Amíg egy swicthen voltak, tökéletesen működtek.1 darab maradt a switchen terv szerint, a másik kettő ehhez kapcsolódott WLAN-on, AP-ként működött mindhárom egység. Innen indult a buli. Volt, amikor az egyik kliensen nem volt net, a másikon igen, a masteren, akitől elvileg mindkét slave kapta jelet, szintén nem volt net. A kapcsolat a visszajelző alapján rendben volt. Lehúztam bármelyiket a háromból a tápról, 30 perc provisioning, és megoldódott minden. Gondoltam, a jelerősség miatt lehetett, ezért egy szobába raktam mindhármat. A jelenség ugyanez. Cseréltem routert. Szintén zenész. Firmware frissítés, factory reset, semmit sem ért. Pár nap múlva újabb FR, újra konfigurálás, majd stabil működés. Ezek után már nem volt gond, de hol egyik, hol másik slave eldobta a fonalat havi egyszer, rendszertelen időközönként. Táp ki/be, és már ment is tovább. Mivel összesen ekkora volt a WLAN háló, ráadásul elérhető helyen voltak az AP-k, nem volt probléma ebből, de ha egyszerre 100+ hasonlót kellett volna egyenként végig nézni minden reggel, hogy ma éppen zölden, vagy sárgán világít-e, hát nem röhögtem volna rajta jót, az biztos. A központi szoftver szerint mindig minden rendben volt, így azt nem vettem alapul...

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák