-
IT café
Yettel topic
▼ Kérdés előtt olvasd el az összefoglalót, légy szíves! ▼
Aktuális:
Inflációkövető díjkorrekció 2024
Új hozzászólás Aktív témák
-
Landsmann
addikt
Egyik helyen írták, hogy a frissítéssel valamit eltoltak és azért nem megy 5G-re az A52-es. Azt nyilván majd javítják. Hanem azért az ilyen szolgáltatói belepiszkált szoftveres módszer aljasabb mint a hálózati korlát. Azt legalább lehet hivatalosan függetleníteni, de az ilyen szolgáltatói mókolással szívások vannak ha más hálózaton akarják használni. Legalább a Yettel ilyen téren nem piszkálja a készülékeket, legalábbis nincs róla tudomásom. Redmi készülékem Telekom/Vodafone kártyákkal teljesen jól működik. (VoLTE, VoWiFi)
Én mindig szolgáltatónál vettem a készülékeimet. Nem szoktam hurcibálni a számaimat ide-oda. 1999 óta van ugyanaz a számom a Pannon GSM időkből. Persze van több is, meg egy Vodafone és egy Telekom kártya, ez utóbbiak alig vannak használva. Inkább navigációra használom az ezeken lévő mobilnet keretet. Szóval ezek a kártyák is csont nélkül mennek a Telenortól (akkor még az volt a neve) vásárolt készülékekkel. Telekom és Vodafone esetén az 5G-t nem állt módomban tesztelni, mivel onnan csak feltöltőkártyás SIM-ek vannak, azokat meg nem engedik fel 5G-re. Digis kártyám nincs, de legedettség sincs náulnk. Az önkormányzat megfúrta a Digivel kötött megállapodást, így nálunk nem épül bázisállomás, pedig már meg volt a hely és a tervek is.Videóim: http://www.youtube.com/landsmann?sub_confirmation=1
-
PBF
újonc
válasz Viktor0610 #94791 üzenetére
Azért mertem kiírni a nevet, mert az automatikus válaszüzenetben (ami azért szintén hibákat tartalmaz), ez a név szerepel, tehát nem lehet titkos.
Huawei volt pár készülék, amelyeket sikerült függetleníteni, egy ugyanilyen típusú asztali router esetében márciusban azonnal sikerült, ennél 2020. december 18-án kértem meg és 2021. január 11-én kerültem csak a kód birtokába, ami azért még nem minősül feloldásnak (mert azt nekem kellett elvégeznem). Innentől a személyes látogatásnak egyetlen alkalommal sem volt értelme, mert ha előfizetés köthető távolról, egy feloldókód kiküldése beazonosítást követően miért akadály?Három LG készüléket nem tudnak a mai napig sem függetleníteni, holott az eredeti szerződésben ilyen kikötés nem volt…
Fejétől bűzlik a hal - szokták volt mondani…
-
kl122
tag
Kiváncsi leszek ha mindenkinél megszüntetik, hogy a Yettel Tv és az HBO Max (satöbbi) használata nem csökkenti az adatkeretet annak mekkora hatása lesz a hálózatra, mennyivel fog gyorsulni a hálózat főleg vidéki csak B20-al lefedett területeken.
-
MODERÁTOR
-
pourri
aktív tag
Sziasztok! Másnál is rosszalkodik az OtthoNet szolgáltatás, nekem konkrétan 1 napja nincs net, vagy 5 percenként eldobálja. Olvastam, hogy hálózatkarbantartás van Baján(is), de ez azért nonszensz.
[ Szerkesztve ]
-
martonl
senior tag
válasz Viktor0610 #94808 üzenetére
Én valamiért azt gondoltam, hogy a feloldókódoknak van egy saját adatbázisa minden szolgáltatónak, ami az összes eladott korlátos készülékhez a rendelkezésre áll. Ezek szerint bilibe lógott a kezem.
[link] ez is erre engedett következtetni.[ Szerkesztve ]
-
4Grider
nagyúr
válasz martonl #94811 üzenetére
Szerződésfüggő. Létezhet szállításkori vagy szállítást követően történő adatátadás, de simán előfordulhat, hogy a szállító hozzáférést biztosított szállításkor egy gyártói adatbázishoz. Ez utóbbiakkal tutira gond lesz megszűnéskor, átalakuláskor, felvásárlást követően, stb.
A Telekomból ne induljunk ki, mert ők egyedül vannak az automatikus függetlenítésükkel a hazai piacon. Mondjuk még náluk is előfordul olyan modell, amire felteszik a kezüket, persze jellemzően ősrégi eszközökről van szó. -
Ablakos
őstag
(Gyorsabb itt megkérdezni...)
A feltöltőkártyán befizetett összeg 30 napig érvényes. Ilyenkor a telefon elérése, felhívatósága is megszűnik? Letiltják a kártyát az új feltöltésig?[ Szerkesztve ]
-
aprokaroka87
nagyúr
Ha törölte a Yettel a Hbo max előfizetésem, akkor elvileg már nem számlázzák ki a teljes havi számlát?
Izé... teljes havi árat.
[ Szerkesztve ]
-
dareee
tag
sziasztok!
Lehetséges hogy sügér kérdés, de a Yettel Prime Plus(korlátlat előfizetés, 250 mbit nettel) erősebb tud lenni mint a Yettel OtthonNet (150 mbit)? Esténként a Vodafoneos 10 mbites korlátlan netemmel tudok csak normálisan játszani, az OtthonNettel 100-500 között ugrál a latency, délelőtt nincs gond vele.
Úgy gondolom ugyan arról a toronyról kapnám a netet, és így tök felesleges a Vodás előfizetésemet átrakni Yettelre, csak buknák vele. (a gyári routert már rég lecseréltem és egy normális osztja a netet)Intel Core i5-10400F, Kingston 16GB (2x8GB) DDR4 3200MHz, GeForce GTX 1650 Super, Samsung 860 EVO
-
Bl.Gyo.
őstag
válasz dareee #94819 üzenetére
Ugyanaz minőségben. Sebességben meg ha max. 100mbit elérhető nálad akkor tök mindegy melyik, a 150mbit, 250mbit ezeknél csak itt van meghúzva a határ.
Egyébként néha én is játszom, és Yettel nettel (régi 50gb-os csomag) úgy 1 percenként laggol, felugrik a ping (35-ről 100+ra játékban is akkor erősen teleportálódok) de aztán vissza esik, ez egy pillanat, de valami a Yettellel van, úgyhogy én is tapasztalom a hibát. Mobilról megosztom a Voda netem, és az fix 40ms a játékban.
Ha fontos neked a játék, akkor jelen pillanatban a Voda mobilnete a legjobb, abban kéne gondolkodni. A telekom is fix csak az 60ms ugyanott ahol a Voda 40. Semmiképpen se menj bele másik Yettel előfizetésbe mert ugyan olyan lesz.[ Szerkesztve ]
-
4Grider
nagyúr
válasz dareee #94819 üzenetére
A prime hangcélú előfizetés, az otthonnet adatcélú. A hangcélúhoz nem biztos, hogy kapsz saját publikus ip címet.
A hangcélú ugyanabban az eszközben kb. pont ugyanannyit tud, mint az adatcélú előfizetés, mert a yetinél nincs korlátozva a sávszélesség. Akkor sem, ha az egyikre 150-et írnak maximum, a másikra meg 250-et. -
DrDobos
őstag
Sziasztok!
Otthonra szeretnénk netet bekottetni, es szobajott a Yetteles Net is. Jol lattam, hogy ők kábeles nettel nem foglalkoznak, csak SIM kartyat illetve egy modemet adnak?
Samsung Galaxy A55 5G
-
Littoral
aktív tag
Végre a Yettel is megmutatja, hol van 5G-je (hwsw)
Nincs azért ez eltúlozva:
https://www.hwsw.hu/daralo/65700/yettel-5g-lefedettsegi-terkep.html -
-
csacsi67
addikt
Már ez elég régi térkép mivel már Gyöngyösön is egy jó pár honapja van.
-
PBF
újonc
válasz 4Grider #94805 üzenetére
Az LG mobil üzletága 2021. április 5-el szűnt meg, a függetlenítés kérése még ezelőtt 5,5 hónappal, 2020. december 18-án történt…
Telenor az akkori honlapjának tájékoztatása szerint minden olyan készülék függetlenítését díjmentesen lehetővé tette az ügyfelei részére, “amennyiben a készüléket igazolható módon a Telenornál vásárolták, és (már) nem kapcsolódik hozzá élő hűségszerződés”. (Eht. 2017 októberi változása).
Kérdésre sem tudtak készülék típusokat mondani, amiket nem lehet függetleníteni, nincs ilyen listájuk, nem is jelenik meg a honlapjukon.
A szolgáltatót természetesen nem kötelezi semmi sem, hogy hálózatfüggően értékesítse a készüléket, de ha már így tesz, nyugodtan be is szerezhetné az ilyen esetekre a feloldókódokat előre (vagy ha az véletlenül számolható, akkor a szükséges eljárást, amivel ez meghatározható).
Nem tudok olyan szabályról, hogy lenne elévülési idő a feloldásra vonatkozóan…Fejétől bűzlik a hal - szokták volt mondani…
-
garga01
senior tag
Sziasztok!
"1 GB napi Mobilnet Kártyás előfizetéshez", ez adott napra szól, amikor megrendelem, vagy onnantól +24 óra?
Illetve ezt csak azon a kártyát telfonon/fiókban lehet megveni, aki szeretné használni? Néztem a weboldalon van megveszem online gomb, de egyből fiókba akar beléptetni. Itt nincs ilyen opció, mint a felöltésnél, hogy megadom a számát akinek akarom és kifizetem?Az áram alatt lévő alkatrész ugyan úgy néz ki, mint amelyik nincs áram alatt..... csak más a fogása!
-
MODERÁTOR
99%, hogy nem elévülésről van szó, egyszerűen nem lehet lekérni a kérdéses típusra, IMEI-re a feloldó kódot.
És abban is biztos vagyok szinte 100%-ban (mert jártam így), hogy a Yettelen kívülálló okok miatt van így.[ Szerkesztve ]
Xiaomi 13T - Eladó Xiaomi 11T 8/128 GB telefon: https://hardverapro.hu/apro/elado_xiaomi_11t_8_128_gb_telefon/friss.html
-
bacus
őstag
A yettel kínálatában lévő 4g routerek közül melyik szolgáltató függő? Illetve melyik biztosan független? A mifi-k és az asztali routerek is lehetnek megoldás egy barátomnak, de digi kártyával használná.
Kössünk egyezséget, megegyezős egyezséget... https://www.paypal.me/engiman/30
-
bacus
őstag
szaboi6512, yodee_ : köszi, akkor lepróbáljuk valamelyiket.
Kössünk egyezséget, megegyezős egyezséget... https://www.paypal.me/engiman/30
-
TeeJay
félisten
válasz Littoral #94825 üzenetére
Inkább írnák be a cikk végére hogy Cellmapper-t nézzék meg mert ott közösségi szintű infógyűjtés van valódi terepről több telefonnal és userrel. Persze az sem 1perces pontosságú mert van mikor 2hét mire frissül de ezerszer jobb infót tartalmaz mint amit a szolgáltató valaha is ki fog adni. Ha még több ember használná a telefonján még több infó jönne be a hálózat fejlesztés utáni újdonságokról szóval reklámnak sem lenne rossz
Mixgyűjteményem ---> https://www.mixcloud.com/teejayhouse/
Új hozzászólás Aktív témák
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Formula-1
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Futás, futópályák
- Milyen program, ami...?
- Aliexpress tapasztalatok
- Max
- További aktív témák...
- Gigabyte GA-H81M-DS2 rev:2.1 LGA 1150 alaplap
- IPhone SE2 2020 64GB megkímélt akku 86%
- Asus P8H67 LGA 1155 alaplap
- Bomba ár! Fujitsu LifeBook E754 - i7-4712MQ I 8GB I 128SSD I 15,6" I HDMI I Cam I W10 I Garancia!
- Bomba ár! Fujitsu LifeBook E754 - i5-4GEN I 8GB I 128SSD I 15,6" FHD I HDMI I Cam I W10 I Garancia!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs