Cikkek
-
A Wigner Fizikai Kutatóközpontban is lesznek nemzeti laboratóriumok
A kutatóközpont vezetésével indulhat el a Kvantuminformatikai Nemzeti Laboratórium, valamint ugyanitt kezdheti meg tevékenységét a Nanoplazmonikus Lézeres Fúziós Kutatólaboratórium is.
Mérleg 0
-
Debrecenben is elérhető a Közlekedési Mobiljegy
Így már 7 megyei jogú városban, valamint a BKK, a GYSEV és a Volánbusz járatain érhető el applikáción keresztül a megoldás.
Mérleg 1
-
Kína saját chipgyártóját is elszakítja a kínai cégektől az USA
Az SMIC-nek mostantól külön engedélyt kell kérnie az Egyesült Államoktól, ha szankcionált partnernek chipet szeretnének gyártani.
Mérleg 108
-
Az Apple platformján meggazdagodó vállalatok fognak össze az almás cég ellen
Korunk Robin Hoodjai sokallják az App Store-on keresztüli pénzmozgásra kivetett 30%-os jutalékot.
Mérleg 756
-
Magyarországon nyit gyárat a Lenovo
A Lenovo bejelentette, hogy 2021 tavaszán saját gyártóüzemet indít Magyarországon.
Mérleg 76
-
Digitális jólét és elektronikus fizetés
Együttműködési szándéknyilatkozatot kötött a DJP és az EFISZ.
Mérleg 0
-
A KLIK-nek szállít a 4iG
Számítógépeket és monitorokat visznek az iskolákba közel nyolcszázmillió forint értékben.
Mérleg
-
A SZTAKI vezetésével indult el két új kutatólaboratórium
Az egyik a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Kutatólaboratórium, a másik pedig az Autonóm Rendszerek Nemzeti Kutatólaboratórium.
Mérleg 0
-
Október 1-jétől elérhetőek az informatikai alapképzések
Csütörtöktől hozzáférhetőek lesznek az Újratervezés programra ráépülő informatikai alapképzések.
Mérleg 40
-
Maradhat Londonban az Uber
Az illetékes londoni bíróság hétfői végzése alapján folytathatja tevékenységét a brit fővárosban az Uber.
Mérleg 12
-
Magyar kutató kapta az Európai Fogyatékosságügyi Fórum és az Oracle ösztöndíját
Dezső Renátának, a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktoranduszának ítélték idén az EDF és az Oracle támogatását.
Mérleg 0
-
Elhunyt Varga László matematikus
A matematikaprofesszor az ELTE Informatikai Karának meghatározó, iskolateremtő személyisége volt.
Mérleg 4
-
Egy bíró átmenetileg felfüggesztette a TikTok letöltésének tilalmát
A döntést néhány órával a Trump-kormányzat tiltó intézkedésének életbe lépése előtt hozták nyilvánosságra.
Mérleg 21
-
Nagyszerű magyar szereplés a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián
Az idei versenyen a négy fős magyar csapat minden tagja ezüstérmet szerzett.
Mérleg 1
-
Az SiFive új vezetője szerint nő az érdeklődés irántuk
Patrick Little szerint az új munkájának első 48 órájában sok telefonhívást kapott.
Mérleg 18
-
Új ügyvezető a Hewlett Packard Enterprise-nál
Szpisják Tibor, a Hewlett Packard Enterprise (HPE) magyarországi kereskedelmi igazgatója novemberben veszi át az ügyvezetői feladatokat a T-Systems-hez távozó Gonda Gábortól.
Mérleg 0
-
Kartellezés gyanúja miatt vizsgálódik a GVH
A versenyhivatal vizsgálatot indított két marketingcéggel szemben, amelyek feloszthatták egymás között a piacot.
Mérleg 0
-
A 4iG többségi tulajdont szerez az INNObyte-csoportban
Az akvizícióval 4iG célja fejlesztési erőforrásainak és kompetenciáinak szinergikus bővítése.
Mérleg
-
Átadták az idei Gyurós Tibor-díjakat
A szakmai zsűri ebben az évben is az év menedzsere, a digitális oktatás nagykövete, az év digitalizációs projektje, illetve az év innovációja díjak odaítéléséről döntött.
Mérleg 0
-
Szigorodó javítási, cserélési és visszafizetési szabályok jönnek januártól
A jótállás időtartama az eladási ártól függően fog változni.
Mérleg 54
-
Bankot vesz a Yandex
Két, dinamikusan növekvő orosz vállalkozás egyesül, ha végigmegy az üzletkötés.
Mérleg 2
-
A versenyhivatal a fogyasztóknak kedvező vállalásokra kötelezte a Szallas.hu-t
Jogsértőnek találta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Szallas.hu működési gyakorlatát, a szálláskereső ugyanis sürgető üzeneteivel pszichés nyomást gyakorolt a fogyasztókra.
Mérleg 8
-
Váratlanul vezetőt váltott a SiFive
A Qualcomm egykori szakemberével erősít a cég, a korábbi elnök-vezérigazgató más, szaktudásához jobban igazodó pozíciót kap.
Mérleg 7
-
Indul a nevezés a legnagyobb országos IT-versenyre
Elindult a regisztráció a legnagyobb hazai IT-versenyre, ahol 21+1 kategóriában mérettetik meg magukat az informatika szerelmesei. Szeptember 30-ig ingyenesen lehet nevezni.
Mérleg 0
-
Vasárnaptól betiltják a TikTokot az USA-ban
A kínai-amerikai kereskedelmi háború nemzetbiztonsági indokokkal a közösségi alkalmazások terén lángolt fel.
Mérleg 102
-
Tovább szaporodnak az Easybox csomagautomaták
Az eMAG-nál és az Extreme Digitalnál megrendelt termékek idén száz budapesti helyszínen, a jövő év végén azonban már országszerte ötszáz helyen vehetőek át az új automatákból.
Mérleg 28
-
Koronavírus: a magyarokat nem érdekli a nyomkövető alkalmazás
Palkovics László beszámolója szerint meglepően kevesen töltötték le a védekezést segítő applikációt.
Mérleg 139
-
Kiberbiztonsági innovációs verseny egyetemistáknak
Az arra érdemes ötleteket, projekteket a későbbiekben támogatással segítenek megvalósítani.
Mérleg 2
-
Beküldték a százmilliomodik online számlát
Az illetékes államtitkár beszámolója szerint a rendszer jól szolgálja a kitűzött célját, az adóelkerülés mérséklését.
Mérleg 16
-
Elindította a "Mentsük meg az ARM-ot" kampányt az ARM társalapítója
Hermann Hauser az Egyesült Királyság miniszterelnökének írt nyílt levelet.
PROHARDVER! Mérleg 52
-
Nyitott az Apple a felhős játékszolgáltatások felé
Annyira erősen azért nem, mivel az új követelményrendszer sem túl baráti a felhasználók, illetve a partnerek felé.
Mérleg 71
-
40 milliárd dollárért vásárolja fel az ARM-ot az NVIDIA
Az akvizíció 18 hónap alatt mehet végbe, ha arra a helyi hatóságok is áldásukat adják.
Mérleg 115
-
Az Oracle kapta meg a TikTok amerikai működtetési jogát
A kompromisszumos megoldás lényege, hogy az amerikai vállalat kezeli az amerikai felhasználók adatait.
Mérleg 8
-
Most már az Apple is perli az Epic Gamest
A cupertinói cég a jutalék ellopásával vádolja a Fortnite fejlesztőit, miután bevezették az App Store-t megkerülő fizetési modellt.
Mérleg 656
-
Szeptember közepétől leáll a Huawei kiszolgálásával a Samsung és az SK Hynix?
A ChosunBiz információi szerint az Egyesült Államok friss rendelete erre a döntésre kényszeríti az érintetteket.
Mérleg 171
-
Elstartolt az e-sportfogadás
A Szerencsejáték Zrt. termékében a Tippmixen és a Tippmixprón egyaránt fogadhatóvá válik 14 versenyszerűen játszható, világszinten népszerű videójáték.
Mérleg 42
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Külföldi rendelések: boltok, fizetés, postázás
- Politika
- Nők, nőügyek (18+)
- Mobil flották
- Google Pixel 6/7/8 topik
- Telekom mobilszolgáltatások
- Kerékpársportok
- Nagyrobogósok baráti topikja
- Nincs több főgombos iPad, van helyette nagyobb Air és Pro M4 chippel
- Megjelent a The Last of Us Part 1 PC-s kiadása
- További aktív témák...