Hirdetés

Az SiFive új vezetője szerint nő az érdeklődés irántuk

A tegnapi napon számoltunk be arról, hogy a váratlanul vezetőt váltott a SiFive, és a Reuters meg is szólaltatta az új elnök-vezérigazgatót. Patrick Little állítása szerint már az új munkája első 48 órájában sok telefonhívást kapott olyan partnerektől, akik eddig a lapkáik kevésbé lényeges elemeihez használtak SiFive technológiákat, hogy a jövőben szorosabban is együttműködnének komolyabb dizájnokkal kapcsolatban.

Hirdetés

A vállalat ráadásul fontos anyagi segítséget kapott, többek között az SK Hynix és a Saudi Aramco 60 millió dollárra járul hozzá a fejlesztésekhez, és a támogatók közé beállt az Intel, a Western Digital és a Qualcomm is, így az összegyűjtött tőke jelenleg 185 millió dollár fölé rúg.

Patrick Little elmondta, hogy a tíz legnagyobb félvezetőgyártó közül hat már eleve a SiFive partnere, és már azt is tudja, hogy hova fogja költeni a cégek befektetéseit.

A Reuters információi szerint az ARM felvásárlásának bejelentése iparági szinten komoly aggodalmakat keltett. A brit tervezőcég partnerei attól tartanak, hogy növekednek majd a licencdíjak, vagy az NVIDIA meg fogja nehezíteni a konkurenseinek az ARM technológiák használatát, mindezt annak ellenére, hogy az akvizícióban résztvevő vállalatok igyekeztek mindenkit megnyugtatni, hogy az üzleti modellben nem lesz változás. Úgy néz ki azonban, hogy a szóbeli ígéret kevés a cégek számára, akik így elkezdtek felkészülni arra az eshetőségre is, ha el kell hagyniuk az ARM ökoszisztémáját a licencdíjak emelkedése, vagy esetleg a nem egyenlő bánásmód miatt. Sőt, már attól is kirázhatja az érintett cégeket a hideg, hogy a konkurensük gyakorlatilag tudni fogja az útitervükben szereplő összes olyan lapka megjelenésének az idejét, amelybe ARM IP-t szállítanak.

  • Kapcsolódó cégek: