![](http://cdn.rios.hu/dl/cnt/2007-03/21070/ps3.jpg)
Pénteken debütál Európában a PS3, s a HMV, a PlayStation 3 nagy-britanniai forgalmazója eredeti tervei szerint március 23-án nulla órakor kezdte volna meg a játékkonzol árusítását, ám a rendőrség – a külföldi példákra utalva – arra kérte a kereskedőket, hogy lehetőleg ne nyissanak ki éjszaka, mert a várakozástól és a sorállásától végsőkig felizgatott rajongók könnyen kárt tehetnek egymásban.
A HMV megfontolta a javaslatot, s végül úgy döntöttek, hogy London belvárosában az Oxford Street-i üzletüket csak 23-án reggel fél nyolckor nyitják ki, ám az országban található többi ötven elárusító hely – az éjszakai, látványosságnak is beillő akció reklámértéke miatt – elkezdi éjfélkor a 425 fontba (körülbelül 153 ezer forint) kerülő PS3 forgalmazását. Az első napi hisztériát csak fokozhatja, hogy a HMV a SEGA közreműködésével az első 150 vásárlónak egy Virtua Tennis játékot is ajándékoz.