Megvan a PS3 európai premierjének időpontja

Hirdetés

Március 23-án dobja piacra a PlayStation 3-at Európában a Sony – jelentette be a japán vállalat tegnap. A premier idején csupán a 60 gigabájtos merevlemezzel szerelt konzol lesz megvásárolható, a másik változat – amelyben 20 gigabájtos diszk van – csak később jut el hozzánk. (A Reuters úgy tudja: az sem kizárt, hogy Európában az alapmodell egyáltalán nem is lesz kapható.)

Amint az ismert, a nagy felhajtással beharangozott, ám gyártási problémák miatt többször elhalasztott játékgép november óta kapható Japánban és az Egyesült Államokban. A Sony az utolsó előtti pillanatokban tolta el idén tavaszra a bemutatót a PAL normát használó régiókban: Európában, a Közel-Keleten, Afrikában és az ausztráliai–csendes-óceáni térségben. A cég a döntést a készülék optikai meghajtójában használt Blu-ray diódák sorozatgyártásának késésével indokolta.


Európa sem várja repesve

A március 23-i startra most egymillió konzollal készülnek – úgy, hogy a készlet negyede Nagy-Britanniának jut. A 60 gigabájtos gépért 599 eurót kell majd leszurkolnia a vásárlóknak, az alapváltozat pedig – amikor elérhetővé válik – 425 euróba kerül majd.

A masina a Microsoft Xbox 360-nal és a Nintendo Wiivel versenyez. Az előbbi már 2005 novemberében megjelent, és azóta több mint 10 millió darab kelt el belőle. Az utóbbi csak tavaly novemberben került piacra, de – noha a gyártás itt is döcögősen indult – már most átütő sikernek mondható: Európában csak decemberben 700 000 példány fogyott belőle.

A PlayStation 3 viszont eddig nem szerepelt fényesen a japán és az amerikai piacon, ezért a Sony nem tudta teljesíteni a karácsonyi szezonra vállalt forgalmi célkitűzését; a japán vállalat közlése szerint csak a múlt héten sikerült elérni az eredetileg december 31-re várt 2 milliós globális eladási célt. Elemzők ma már biztosra veszik, hogy a cég akkor is túlzottan optimista volt, amikor a márciusban véget érő üzleti év végére 6 millió eladott gépet jósolt. Ezt valószínűsíti az is, hogy az egyesült államokbeli és japán üzletekben általában van készleten a gépből, miközben a Nintendo Wii mindenhol hiánycikk. A gyenge eladások mögött a gyártási nehézségek mellett részben a gép horribilis ára, részben pedig az izgalmas játékok hiánya áll.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények