A finneknél állampolgári jog lett a széles sáv

Finnországban tegnap életbe lépett az a szabályozás, amely a széles sávú internetkapcsolathoz való hozzáférést állampolgári joggá nyilvánította. Ennek értelmében július 1-jétől az ország teljes területén minden polgár és vállalkozás számára biztosított a legalább 1 Mbit/s letöltési sebességű előfizetés lehetősége, azaz mostantól bárki, aki az állandó lakhelyén elő akar fizetni internetszolgáltatásra, hozzájuthat ehhez a sávszélesség-minimumhoz.

A helyi hírközlési hatóság 26 távközlési vállalatot vont be az egyetemes szolgáltatók körébe, ezek felelősek a kötelező széles sáv biztosításáért a számukra kijelölt területeken. A szabályozás azt nem írja elő, hogy milyen technológiával kell biztosítania országszerte a sebességminimumot, az a szolgáltatókon múlik, hogy vezetékes vagy vezeték nélküli megoldást alkalmaznak-e.

„Mostantól a méltányos árú széles sávú kapcsolat alapjog lett Finnországban. A régiófejlesztés terén ez a kormány egyik legjelentősebb eredménye, amire büszke vagyok” – idézi a Közlekedési és Távközlési Minisztérium közleménye a tárcavezető asszony, Suvi Lindén szavait. Az egyetemes internetszolgáltatási kötelezettség az állampolgárok állandó lakhelyére és a cégek telephelyeire vonatkozik, például a nyaralókra nem. A szolgáltatás és a megkövetelt minőségértékek meglétét a hírközlési hatóság rendszeresen ellenőrzik majd – közölték.

Finnországban már ma is viszonylag magas az internetpenetráció. A skandináv ország körülbelül 5,2 millió lakosának mintegy 85 százaléka használ valamilyen technológiájú hozzáférést, széles sávon 30,8 százalék kapcsolódik a világhálóra. A minisztérium az egyetemes szolgáltatási kötelezettség bevezetésétől azt reméli, hogy azokon a ritkán lakott, nehezen megközelíthető vidékeken is, ahova a szolgáltatók eddig üzleti okokból nem vitték el a hálózatot, lendületet vesz a gazdasági fejlődés.

A finn kormány 2008-ban egy másik projektet is elindított az internetes infrastruktúra fejlesztésére. Ez azt a célt tűzte ki, hogy 2015-ig a lakosság több mint 99 százaléka számára elérhetővé tegye az optikai hálózaton nyújtott internetszolgáltatást. A távközlési minisztérium úgy becsüli, hogy a szolgáltatók önerőből, piaci alapon a népesség mintegy 95 százalékát fedik majd le üvegszálas kapcsolattal, a fennmaradó néhány százalék (körülbelül 120 ezer háztartás) bekapcsolásához viszont állami segítségre van szükség. E javarészt gyéren lakott, nehezen megközelíthető települések „behálózását” a kormányzat, a helyi önkormányzatok és a szolgáltatók közösen finanszírozzák, egyenlő részben osztozva a beruházás költségein. A projektre a finn állam 90 millió eurót különített el.

Azóta történt

  • Netes multimilliomos a netvilág számkivetettjeiért

    Martha Lane Fox az új brit kormány tanácsadójaként azért kíván küzdeni, hogy azok is megfelelő esélyt kapjanak, akik eddig hátrányos helyzetük miatt nem élvezték az internet áldásait.

  • Beüzemelték a netet a Szigeten

    A 76 hektárnyi területen 6 kilométernyi optikai kábelt fektettek le a gigabites sávszélességű hálózathoz.

  • Amikor van okunk büszkének lenni a magyar internetre

    A külföldre utazó, ott élő, dolgozó magyar gyakran szembesülhet azzal, hogy bizony hazájában nem is olyan tragikus a helyzet az internetet tekintve, mint az néha a közvélekedés alapján látszik.

Előzmények