2017. június 23., péntek

Gyorskeresés

Amikor van okunk büszkének lenni a magyar internetre

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

A külföldre utazó, ott élő, dolgozó magyar gyakran szembesülhet azzal, hogy bizony hazájában nem is olyan tragikus a helyzet az internetet tekintve, mint az néha a közvélekedés alapján látszik.

Különösen szakmai körökben számít kedvelt sportnak szidni a magyar internetes viszonyokat, hol ezért, hol azért. Ám ez a kifejezés, „magyar internetes viszonyok” nagyon-nagyon sokféle jellemzőt takar: van, ahol valóban bőven van ok a panaszra, de akad egy-két terület, ahol viszont mintha nem vennénk észre, hogy itt-ott igen-igen elégedettek lehetünk a magyarországi helyzettel, vagyis nem kell feltétlenül a szokásos siránkozásba menekülnünk, mivel a krémet (skandináv országokat, a fejlett ázsiai ipari országokat) követve néha a legjobbak közé tartozunk.

Annak kimondása természetesen nagyon kényes, hogy a magyar internetes hálózat ilyen vagy olyan szempontból hogyan viszonyul a világ más államainak rendszereihez, mivel túl sok az attribútum. De még az IT café rendszeresen fórumozó olvasóinak a többiekkel megosztott tapasztalataiból is világos, hogy a széles sávú internet színvonala és árai igenis megütik a mértéket. Ezt nemcsak mondjuk az olyan erősen vitatható adatok támasztják alá, mint a speedtest.net információi (habár kellő óvatossággal ezek is relevánsnak tekinthetőek), hanem azoknak a híreknek, fórumoknak a százai, amit az érdeklődő a nyugati lapokban nap mint nap olvashat. Ezek alapján kijelenthető, hogy a vezetékes széles sávú internet  hazánkban a legkorszerűbbek közé tartozik a világon. Igaz, ehhez, sok egyéb mellett, hozzá kell tenni: már ahol ki van építve, ugyanis az elterjedtségét tekintve még nagyon le vagyunk maradva. Ez a szakadék nagyon fontos, mert míg a kisvárosi szintig a legtöbb esetben világszínvonalú netkapcsolathoz juthat ma már a felhasználó egyre csökkenő árakon, addig e sűrűn lakott országban is akadnak bőven Magyarország méretéhez képest hatalmas területek, ahol még csak vágyálom a gyors és olcsó széles sáv.

A közösségi, tudományos hálózatok területén is van olyan terület, amelyre végtelenül büszkék lehetünk. Ahogy erről többször is írtunk már, a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet által koordinált projektek (jelenleg épp a HBONE+) olyan akadémiai hálózatot hoztak létre, melyre nemcsak régiónkban tekintenek irigykedve – a fejlesztés olyan jól sikerült, hogy egy ideje már exportőrök vagyunk, hálózati kapacitást adunk el Romániának és Szerbiának.

Mindezt azért írtam, mert igencsak meglepődtem, amikor a múlt héten a tekintélyes ars technica oldalán egy olyan, Magyarországra hivatkozó cikket találtam, amiben Nate Anderson az index.hu munkatársának, Tóth Balázsnak az információira hivatkozva példaként állította az amerikaiak elé a szolgáltatói hirdetések és szerződések magyar szabályozását, amely szerint meg kell adni a maximális és a minimális sebességeket.

Túlzottan nem kell hátradőlni, de az azért elgondolkodtató, hogy a két éve érvényben lévő magyar szabályozás olyan, amilyet az amerikai fogyasztóvédők még csak szeretnének. A miénk sem tökéletes, hiszen a szolgáltatók igyekeznek úgy megfelelni (ahogy a cikk ki is tér rá), hogy irreálisan alacsony minimumokat adnak meg, de legalább van szabályozás. Még akkor is, ha egy adott sebesség biztosítása esetleg kétséges is technológiai és elméleti okok miatt, ám ha a szolgáltatók hirdetéseikben ezzel igyekeznek fogyasztókat szerezni, akkor jogos elvárás e licitálási versenynek valamiképp gátat szabni, és a magyar hatóságok meg is tették, amit meg kellett tenniük.

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.