Az előfizetők gyakran panaszkodnak amiatt, hogy az internetkapcsolatuk sebessége elmarad a szolgáltató által reklámozott értékektől. A távközlési vállalatok álláspontja az, hogy a hirdetésekben és a weboldalaikon feltüntetett sebességértékek olyan elméleti maximumok, melyek ideális körülmények biztosíthatóak, de az egyes felhasználóknál gyakorlatban elérhető sebességet számos tényező befolyásolja – például a hálózat leterheltsége, a központtól való távolság, a szerver közelsége és így tovább. A teoretikus csúcsértékek beemelése a csomagok megnevezésébe mindaddig védhető és elfogadható, amíg ezek köszönő viszonyban vannak a valós, a mindennapi használat során mérhető adatokkal, különben a fogyasztó joggal érezheti úgy, hogy átverték.
DSL-számháború
Az Egyesült Királyságban a helyi hírközlési hatóság, az Ofcom nemrég átfogó vizsgálatot végzett az ország vezetékes piacán tapasztalható helyzet feltárására: az eredmények lehangolóak. Mint megállapították: a DSL-szolgáltatások esetében a hirdetett és a mért értékek között hatalmas a különbség. A 8/10 Mbps maximális letöltési sebességű csomagoknál átlagosan 3,3 Mbps volt a valós sávszélesség, a 20/24 megás konstrukcióknál pedig 6,5 Mbps. A kábeles hozzáférések e szempontból sokkal „hitelesebbek”, itt a 10 megabites kapcsolatokon átlagosan 8,7 Mbps-os letöltési sebesség volt mérhető, a 20 megabitesnek hirdetett hozzáféréseknél pedig 15,7 Mbps.
Mért sebességértékek (napi átlag, 8/10 megás csomagoknál)
A jelentésből az is kiderül, hogy a 8/10 megabites kapcsolattal rendelkező DSL-előfizetőknek mindössze 13 százalékánál volt mérhető 6 Mbps-nál gyorsabb letöltési sebesség, miközben 50 százaléknál a sávszélesség a 3 Mbps-ot sem érte el. A gyorsabb, 20/24 megabitesként hirdetett DSL-konstrukciók esetében az ügyfelek 2 százalékánál volt elérhető 14 Mbps-nál nagyobb érték, 65 százaléknak azonban 8 Mbps-nál alacsonyabb sávszélességgel kell beérnie.
Általában elmondható, hogy a vizsgálatba bevont egyetlen kábeles szolgáltató, a Virgin Media csomagjai körülbelül kétszer akkora sávszélességet biztosítanak, mint a hasonló jellemzőkkel hirdetett DSL-előfizetések. Az Ofcom kutatása rámutat: bár ez javarészt azzal magyarázható, hogy a DSL-sebesség a központtól való távolsággal arányosan csökken, a kábeles hozzáférés még a központtól kevesebb mint 2 kilométerre lévő DSL-végpontokkal összehasonlítva is sokkal gyorsabb volt.
A maximum nem elég
A tesztben szereplő leggyorsabb kapcsolat a Virgin Media legfeljebb 50 Mbps letöltési sebességgel reklámozott csomagja volt, ezen egy letöltési szálon átlagosan 34-36 Mbps, több letöltési szálon 45-47 Mbps letöltési sávszélességet mértek. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a májusi vizsgálatba a BT által kínált – 40 megabites letöltési maximummal hirdetett – optikai hozzáféréseket még nem vonták be, de a következő jelentésben már ez is szerepelni fog. A vizsgálat arra is rámutat, hogy a szolgáltatók között különbségek mutatkoznak a tekintetben is, hogy mennyire lassul a hozzáférés a napi csúcsidőszakokban.
Mért sebességértékek (napi átlag, 20+ megás csomagoknál)
Az Ofcom aggasztónak találta, hogy a korábbi vizsgálat óta szélesebb lett a szakadék a hirdetett és a valós sávszélességek között. A hatóság a felhasználók pontosabb tájékoztatása érdekében átdolgozta etikai kódexét – mely nem kötelező érvényű a szolgáltatókra nézve, csupán ajánlásnak tekinthető –, és javaslatokat tett a széles sávú internetszolgáltatások reklámozásának szabályozására. A módosított irányelvek szerint a felhasználót a szerződéskötéskor egyértelműen tájékoztatni kell arról, hogy milyen sávszélesség-értékekre számíthat a kiépítés helyén, és biztosítani kell számára a lehetőséget arra, hogy a szerződéskötést követő három hónapon belül visszaléphessen, ha a mért minőségi értékek jelentősen elmaradnak az elvárható értékektől.
Az Ofcom azt szeretné, ha a szolgáltatók csak olyan sebességértékekkel hirdethetnék a csomagjaikat, melyeket legalább az előfizetők egy részénél biztosítani tudnak, továbbá be akarna vezetni egy olyan, az elméleti maximumok mellett kötelezően feltüntetendő – a banki ajánlatoknál bevett teljes hiteldíjmutatóhoz (THM) hasonló – mutatót, amely a csomaggal általában elérhető sebességtartományt jelöli meg. Ez utóbbi azonban nem a hírközlési hatóság hatásköre, így az Ofcom csak javaslatot tudott tenni az illetékes szabályozó testületeknek, melyek azt ígérték: még az idén döntenek.
Itthon is probléma
Ez a probléma persze nem brit sajátosság, Magyarországon is létezik. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábban a sávszélességgel kapcsolatos félrevezető kommunikáció miatt több szolgáltatót is elmarasztalt, és a fogyasztók megtévesztése miatt eddig ilyen ügyekben összesen 95 millió forint bírságot szabott ki. Ennek ellenére a mai napig a maximális letöltési sebesség feltüntetése az általános gyakorlat az internetes csomagok megnevezésében. Annyi előrelépés történt ebben az ügyben, hogy egy 2008 decemberében életbe lépett egy olyan kormányrendelet, mely előírja, hogy az internetszolgáltatóknak az ajánlataikban kötelező – méghozzá jól látható módon, és nem az általános szerződési feltételekben (ÁSZF) elrejtve – közzétenni nemcsak a teoretikus csúcsértékeket, de a garantált le- és feltöltési sebességértékeket is. A maximális és garantált értékek között azonban esetenként, javarészt az ADSL-kapcsolatok és a mobilinternet esetében igen jelentős különbség mutatkozik.
