Hirdetés

Mentené a menthetőt a bukott Quibi streamingszolgáltató

A jelentések szerint a Roku szeretné felvásárolni az okostelefonokra specializálódott streamingcég tartalmait.

Nagy nevekkel, nagy tőkével és hatalmas hírveréssel indult el korábban a Quibi.

Hirdetés

A vállalat egy olyan streamingszolgáltatóként robbant be, amely a tartalmakat kifejezetten okostelefonokra fejlesztette. Azonban mindössze 6 hónappal a sokat hype-olt indulást követően, tavaly októberben bejelentette a vállalat, hogy lehúzza a rolót.

Pedig nagyon ambiciózus terveik voltak, és olyan jövőt képzeltek, amelyben az okostelefonfüggő társadalom már a mobilján nézi a sorozatokat, filmeket. A szolgáltatást ráadásul a HP korábbi ügyvezetője, Meg Whitman és a Disney korábbi elnöke, Jeffrey Katzenberg (aki egyben filmes producer is) indították, és már az app kiadása előtt összeszedtek 2 milliárd dollárnyi tőkét.

A végső bukás előtt állítólag megpróbálták rávenni a nagy platformokat (például a Facebookot és az NBCUniversalt), hogy vegyék fel a kínálatukba a Quibit.

Most viszont már ott tart a Quibi, hogy a Roku képviselőivel tárgyal: utóbbi vállalatnak adnák el a tartalmakat és az azokhoz kapcsolódó jogokat. A The Wall Street Journal azt nem tudta meg, hogy a felvásárlás milyen összegű lehet, de azt hozzátette, hogy még nincs garancia a megállapodásra.

Azóta történt

Előzmények