Hirdetés

Világméretű kalózhálózatot számoltak fel a rendőrök

A csoport gyakran még a bemutató előtt hozzáférhetővé tett filmeket, tévéműsorokat.

Az Europol szerdán jelentette be, hogy augusztus 25-én a szervezet és az Eurojust támogatásával egy, az USA hatóságai által koordinált nemzetközi akció során egy olyan bűnszervezetet számoltak fel a világ 18 országában, melyet digitális tartalmak, főként filmek jogosulatlan terjesztésével vádolnak.

Hirdetés

Az Észak-Amerikára, Európára és Ázsiára is kiterjedő razzia folyamán hatvan szervert kapcsoltak le, a fő szervezőket letartóztatták.

A hatóságok által már 2016 szeptembere óta megfigyelt, Spark Groupnak hívott szervezet egyik fő tevékenysége az volt, hogy a nagy érdeklődéssel várt műsorokat, filmeket hamis, csaló szerződésekkel még a hivatalos bemutató előtt megszerezték, a tartalomvédelmet feltörték, majd ezeket az anyagokat online módon terjesztették, és ezzel sok tízmillió dolláros veszteséget okoztak a tartalomgyártóknak.

A bejelentés szerint a helyi hatóságok által leállított szerverek Kanadában, Csehországban, Dániában, Franciaországban, Németországban, Lettországban, Hollandiában, Norvégiában, Lengyelországban, Portugáliában, Romániában, Dél-Koreában, Spanyolországban, Svédországban, Svájcban és Nagy-Britanniában működtek. A szervezet egyik tagját Cipruson, egy másikat az USA-ban tartóztatták le.

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények