Hatalmas pénzmosás zajlik az NFT-piacon

Egymás között és saját maguknak passzolgatják az NFT-ket, az árakat mesterségesen verik fel.

A napokban több egymástól független jelentés is előkerült különböző elemzőcégektől arra vonatkozóan, hogy a kritikusoknak igaza volt, az NFT-s ágazat bizonyos szinten csalásokról, átverésekről, mesterségesen felvert árakról és pénzmosásról szól.

Azt már több elemzés megvilágította, hogy az NFT-szektor pénzmozgásának a nagyjáért viszonylag kis számú felhasználói bázis felel. Ennek fényében külön érdekes a Chainalysis jelentése, amely 262 olyan NFT-eladót vizsgált, akik a szakemberek szerint saját maguknak adták el az NFT-ket, hogy mesterségesen felverjék azok árait.

Nagy pénz van benne

A 262 vizsgált esetben az eladók több mint 8,4 milliárd dolláros nyereséget termeltek maguknak azzal, hogy felvert áron, gyanútlan vevőknek végül ténylegesen is eladták a kollekciókat. A 262 eladóból egyébként csak 101 termelt profitot.


[+]

Találtak olyan eladót is, aki saját címekre, önmagának 830 alkalommal adott el egy NFT-kollekciót, végül ténylegesen értékesítette. Ebből 27 258 dollárt szerzett, de ki kellett fizessen 35 642 dollárnyi ETH gas díjat, így végül 8383 dollárt bukott.

Az elemzők szerint ez a 262 eladó csak a töredékét jelenti annak a tábornak, amely ezzel a gyakorlattal él. Hasonló következtetésre jutottak 1,4 millió dollárnyi lopott pénz kapcsán, ami pénzmosás céljából került az NFT-piacra.

Méregdrága kollekciók

Más jelentésekben külön kitérnek a hasonló sémák alapján értékesített további NFT-kre is. A számítógép által generált, pixeles személyt ábrázoló egyik Meebit NFT úgy 50 millió dollárért cserélgetett gazdát, többször is. A Reuters szerint tucatnyi olyan eset van a LooksRare piacterén (is), amely során kevés számú tárca között oda-vissza passzolgatják (egyet akár több mint 100 alkalommal), szokatlanul magas, akár több millió dolláros árakon az NFT-ket. A LooksRare januári indulása óta emiatt a platform kereskedési volumene 11 milliárd dollár közelébe emelkedett a DappRadar szerint. A 27 legdrágább eladás 1,3 milliárd dolláros összértéket jelentett, és mindössze 2 tárcához kötődött. A top 100 eladás 2,3 milliárd dolláros összértéke pedig 16 cím között mozgott oda-vissza, és itt csak a LookRare-ről van szó.


[+]

Az elemzők szerint hatalmas aktivitás látható kis számú tárca között, mindez pedig nem organikus kereskedésre utal, és azt jelenti, hogy ez nem valós kereslet. A CryptoSlam szerint a LooksRare esetében sokan azt a jutalmazási mechanizmust használnák ki, ami a napi kereskedők eladásai függvényében tokeneket osztogat – ebből a platform árbevételének egy részéhez lehet hozzájutni, amit a kereskedések jutalékából duzzasztanak. A cég szerint a hosszú távú farmingolást akadályozzák a szabályaik, továbbá az ilyen akció eleve túl kockázatos lenne. A LooksRare mindenesetre már a legnagyobb NFT-piactér, az OpenSea-t is megelőzve (pedig napi szinten csak 3500 kereskedője van, míg a riválisnak 57 ezer és 90 ezer között).

A LooksRare egyik befektetője és tanácsadója szerint ez a gyakorlat nem vet túl jó fényt, de szükséges lehet a piacszerzés miatt, később pedig már átlátható, decentralizált piacteret adnának az NFT-közösségnek.

Szárnyaló szektor

Az NFT-ipar tavaly 25 milliárd dollárnyi eladást generált, nagy sláger volt a CryptoPunks vagy a Bored Apes kollekció (algoritmikusan generált portrék majmokról és figurákról, gyakran egyenként több millió dollárért). Számos celeb is népszerűsítette ezeket, de nagy cégek is kísérleteznek velük (Coca-Cola, Gucci, Nike, Lamborghini, stb). A művészeti világban állítólag minden 20 dollárnyi árbevételből 1 dollár már NFT-kből származik a nagy aukciósházak árverésein.


[+]

Bár szakemberek szerint a normál piacokon a hasonló kereskedelmet azonnal betiltják, ebben az ágazatban gyakorlatilag nincsenek szabályozások. Sok szereplő pedig azért fizet a nagy befektetőknek, hogy használják a platformjukat, amely így sok új felhasználót és nagy figyelmet vonz.

Bekapcsolódik a metaverzum

Az ilyen platformok számára remek hír, hogy a Meta, a Microsoft és a többi tech óriás dollármilliárdokat költenek a metaverzumok megépítésére. A Meta szerint ez a mobilinternet utódja, és hatalmas pénzkereseti lehetőség a cégek számára. Erről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.


[+]

A hatóságok világszerte amiatt aggódnak, hogy a kritpomegoldások aláássák a pénzügyi rendszereket, valamint a bűnözés és a befektetők átverése előtt nagyobb kapukat nyitnak – de általában csak a kriptopénzekkel foglalkoznak, az NFT-kkel nem. Ezeket azonban eleve nem lehet pénzügyi termékként szabályozni, hiszen általában csak médiatartalmakra mutató hivatkozásokról van szó (ködös jogi környezetben), továbbá a hatóságoknak egy kulturális szakadékkal is meg kellene küzdeniük. Erre példa, hogy a LooksRare alapítói a bolygó különböző részein tevékenykedő „NFT-nerd” személyek a cég szóvivője szerint, akik sosem találkoztak egymással (a meatspace-ben, vagyis a fizikai világban), és csak álnéven ismertek.

Szintén hatalmas trendet jelentenek az úgynevezett altcoinok, vagyis az olyan tokenek, kisebb coinok, amelyeket konkrét virtuális platformokhoz, metaverzumokhoz, online játékplatformokhoz találnak ki – ezekbe ömlenek a befektetők, és akkor is meghökkentő árfolyamemelkedést produkálnak, amikor a bitcoin épp zuhanásba kezd.

Azóta történt

Előzmények