Bemutatták a százdolláros tabletet

A hivatalosan holnap kezdődő Consumer Electronics Show (CES) rendezvényen mutatja be elsődlegesen oktatási célra fejlesztett táblagépét a Laptopot Minden Gyermeknek (OLPC) alapítvány. A projekt ötletgazdája, Nicholas Negroponte már évekkel ezelőtt beszélt a mérsékelten sikeres százdolláros laptop utódjáról, de működő prototípust a nagyközönség most láthat először. A szervezet – mely az ambiciózus ötletek felvetésében jóval sikeresebb, mint azok megvalósításában – azt most sem közölte, hogy a tablet mikortól lesz megvásárolható.

A mérnökök a strapabíró XO laptop több fejlesztését felhasználták a XO 3.0 néven beharangozott táblagépben. A neonzöld készülék tölthető kurblival, 10:1 hatékonysággal, azaz minden perc tekeréssel 10 perc használati időt nyerhetünk. Újdonság, hogy a tabletet napelemről is lehet majd tölteni.

A tervek szerint az eszköz specifikációi az igényeknek megfelelően alakíthatók majd ki. Ami biztos, az az 512 MB memória, a 4 GB háttértár és a Marvell által tervezett ARM-processzor – ez utóbbi 800 MHz-es vagy 1 GHz-es órajelen működhet. Választható lesz az akkumulátor teljesítménye és a kijelző technológiája is (LCD vagy kettős üzemmódú Pixel Qi).

Az OLPC műszaki igazgatója, Ed McNierney az Engadget-nek adott interjújában elmondta: az elmúlt két évben több koncepcióval kísérleteztek. Kezdetben például flexibilis kijelzőben gondolkodtak, de az általuk kipróbált megoldás sérülékenynek bizonyult, ezért döntöttek az üveg mellett, ám egyelőre még arról sem született döntés, hogy melyik strapabíró üvegtechnológiát választják. Ami a megcélzott árszintet illeti: itt is a százdolláros küszöb elérése a cél, de a végső összeg a választott konfigurációtól függően változhat majd – mondta.

A gép maga egy olyan érintéssel vezérelhető, minimalista tablet, amely az Apple iPadhez hasonlóan nemcsak számítógépként, hanem médialejátszóként és e-könyv-olvasóként is használható. A termék fejlesztését támogatja az amerikai Marvell félvezetőgyártó is, amelynek Moby néven már van saját, oktatási célú tabletterve, noha azt bevallottan nem a fejlődő országokba szánják. A XO-3 ehhez hasonlóan ARM-processzorra épül majd, és – legalábbis kezdetben – Linuxszal vagy Google Android operációs rendszerrel működik.

McNierney hangsúlyozta: az eredeti laptopban használt x86-os chipekről az alacsonyabb fogyasztás miatt váltottak ARM-architektúrára. Az AMD, majd a VIA PC-kompatibilis processzoraira épülő alaplapokkal nem tudták a fogyasztást 4-5 wattnál alacsonyabb szintre szorítani, míg a Marvell megoldása mindössze 2 wattot igényel.

Az OLPC egyben bejelentette, hogy a XO laptop ARM-alapú kiadása, a XO 1.75 gyártásra kész, és 2012 márciusától megvásárolható lesz.

Azóta történt

Előzmények