Hirdetés

Már gyártják az iPad 3-at

Az Apple ázsiai gyártópartnere megkezdte az iPad 3 gyártását – jelentette pénteken a Bloomberg a vállalat terveit ismerő forrásokra hivatkozva. Jelenleg a termelés felfuttatása folyik, a kínai holdújév után, februártól pedig teljes kapacitással üzemelnek a gyártósorok. A várakozások szerint az új modellt márciusban mutatják be.

Hirdetés

A gazdasági lap úgy tudja: az iPad 3 több paraméterében is fejlettebb lesz, mint a mostani generáció: nagyobb teljesítményű, négymagos processzort és nagyobb felbontású kijelzőt kap, illetve mobilinternetes modell támogatni fogja az LTE-hálózatokat is. Az Apple természetesen nem kommentálta az értesülést.

Ezek az újítások összhangban vannak a hónapok óta keringő pletykákkal. A szóbeszéd szerint a négymagos, A6-os rendszerchipet – melyet a nézeteltérések ellenére változatlanul a Samsung gyárt majd – tavaly augusztus óta teszteli a vállalat. Az elemzők azt várják, hogy a kijelző felbontása a négyszeresére nő. A 2048 × 1536 pixeles LCD-panelek egyik beszállítója a Sharp lehet, az új, IGZO-technológiájú kijelzők gyártásának felfuttatására az Apple állítólag anyagi segítséget is nyújtott a japán vállalatnak.

A HSPA-technológiánál nagyobb adatátviteli sebességet biztosítani képes LTE támogatását az iPadben, nem az iPhone-ban vezeti be elsőként a cég, a Bloomberg szerint azért, mert a nagyobb kapacitású akkumulátorral rendelkező tablet egyelőre alkalmasabb e célra. Tény: ma még kevés LTE-képes okostelefon kapható, de az idén egyre több készülékgyártó fog előrukkolni ilyen modellekkel. A piackutatók szerint 2012-ben 25-30 millió LTE-telefon fogy majd, ami a teljes piac 4-5 százaléka.

Az iPad az Apple egyik sikerterméke, eddig a vállalat több mint 40 millió darabot adott el belőle. Az elemzők úgy számolnak, hogy a karácsonyi szezont magába foglaló első pénzügyi negyedévében az Apple ismét tableteladási rekordot dönt, a jelentősen szóró előrejelzések átlaga 13,5 millió darab. A korábbi csúcsot a szeptemberrel zárult trimeszterben állította be a cég, akkor 11,12 millió iPad fogyott.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények