Lehet-e minőségi alapon differenciálni?
A másik lehetséges alternatíva megvalósítása meglehetősen problematikus, de mindenképp neki kellene fogni, mivel a szilárd alapok mellett a szerzői jogi differenciálásnak vagyok híve. Mint mondtam, az információszabadság alapvető fontosságú elvárás, ám ez csak akkor érv, ha a közösségnek fontos, a közösséget előbbre viszi bizonyos tartalmak szabad hozzáférése. Mindenképp ki kellene alakítani egy olyan rendszert, amely ugyan általánosságban a meglévő szerzői jogi alapokon nyugszik, ám típus (kissé félreérthető szóval: minőség) alapján különbséget tesz. Felmérések ugyan nem készültek, de úgy sejtem, hogy a torrentezők legalább 99 százaléka szórakoztatóipari termékeket tölt le. Ahogy korábban mondtam, az ezekhez való ingyenes hozzáférést nem tekintem jogosnak, ám vannak egyebek is, és a legendás hacker, Aaron Schwartz sem ezeket vette célba. De a tudományos publikációk, ismeretterjesztő anyagok, kultúrkincsek stb. területén hihetetlen anomáliák vannak, itt a borzasztó erős korlátozások nem szolgálják a közösség javát. Summa summarum: egy minősítési rendszer kidolgozására volna szükség, melyben időnként mereven, időnként rugalmasan szétválasztódnak a tartalmak, és a nem szigorúan üzleti tartalmak esetében sokkal engedékenyebb a szabályozás. Erről mit gondol?
Nem értek egyet ezzel a javaslattal. Ellenkezésem oka nagyon egyszerű: vajon mi az az objektív tényező – és a jogban csak ezek állják ki sikerrel az alkotmányosság próbáját – ami megmagyarázza, mely típus kapjon szélesebb, és mely tartalom kapjon szűkebb jogvédelmet? Két megjegyzés ehhez. Egyrészt a szerzői jog jelenleg is alkalmaz ilyen elhatárolásokat, az objektív tényezőt pedig e téren az ötletek és az egyéni, eredeti jellegű alkotások közötti határ meghúzása adja. Ami „alkotás”, az védett, ami csak ötlet, elv, elgondolás, művelet vagy például a fizika törvényszerűsége, az nem védett. Másrészt a törvényeink – nagyon helyesen – nem tesznek különbséget minőség szerint az egyes művek között. Miért jó ez? Ismét kérdezhetném, ki mondja meg objektív módon, mi értékesebb a másiknál. Én például zenében mindenevő vagyok, de a metálzene nem a szívem csücske. Erre tekintettel akkor az indusztriális metálzenekarok (például a feltörekvő Zone63) nem érdemelnek jogvédelmet azért, amit tesznek? Ennek megfelelően erősen kétségesnek érzem, hogy könnyen meg lehetne mondani, mi is tekinthető „kultúrkincsnek”.
Említenék egy további látványos problémát. A szerzői jog kialakulásának egyes országokban a cenzúra eltörlése ágyazott meg. Sokáig csak az jelenhetett meg, ami az uralkodó elit érdekeinek megfelelt. Szerencsére ezek az idők már elmúltak. Amit azonban ön javasol, az valahol egyfajta cenzúraként értékelhető. Ha nem is a megjelenést akadályozná meg a felvázolt ötlet, de mindenképpen ellene hatna az objektív, kiegyensúlyozott érvényesülésnek. Ez ráadásul egy erősen politizált környezetben komoly veszélyeket rejt magában.
Ugyancsak ismertek olyan alternatív modellek, amelyek lehetőséget teremtenek a differenciált jogérvényesítésnek. A szabad szoftver vagy a Creative Commons mozgalom alternatív lehetőségeket biztosít bármely alkotónak.
Az Aaron Schwartz-sztori megérne egy külön misét. Szomorú az ő esete, amelyben azonban őt a korai halála ellenére sem lehet szentté avatni. Az ön által kultúrkincsekként aposztrofált tartalmakhoz való hozzáférés valóban izgalmas és fontos probléma. Felteszem mégis a kérdést: biztos, hogy mindenhez – ahogy erre kérdéséből következtetek – ingyen kellene hozzájutni? Miért lenne törvényszerű, hogy egy kereskedelmi forgalomban kapható művet bárki ingyen beszerezhessen? (Nem is a könyvtárak feladata ezek korlátlan szolgáltatása, hanem a piacé.) A kereskedelmi forgalomban nem kapható művek esetén már lehet hozni olyan jogi érvet, ami indokolhatja a hozzáférést. Fent említettem az árva műveket, ott is ismert mögöttes jogpolitikai érv a szélesebb hozzáférés megteremtése érdekében. A közkincsek digitalizálása pedig már jó ideje zajlik (lásd: Gutenberg projekt, Europeana vagy a vegyes megítélésű Google Books projekt, és még sorolhatnám). Az azonban szerintem nem jogos igény, hogy Aaron Schwartz – vagy bárki más – egymaga döntse el, mi váljék szabadon hozzáférhetővé a jogvédett tartalmak közül. Szerintem ez nem szolgálja a társadalom egészének az érdekeit.
