Mindennek az origója: a jogdíj

Gyömbér Béla

Nemrég számoltam be egy, az Európai Unió Bírósága által kiadott jogértelmezési határozatról, mely nem elsősorban a konkrét holland kereset miatt fontos, hanem azért, mert a bíróság részletesen értelmezte a szerzői és szomszédos jogokról szóló irányelv egyes részeit, így ez hivatkozási alap lehet a jelenleg is kidolgozás alatt álló új uniós szerzői jogi szabályozás kialakítása során.

Mivel nem vagyok jogász, afelől nem volt kétségem, hogy a határozat általam adott értelmezése messze nem éri el a jogi szakma elvárásait, de bizakodtam benne, hogy nagyon nem lövök mellé. Ez többé-kevésbé így is van, ám a híradás megjelenése után megkeresett egy szakjogász, Gyömbér Béla, a CopyrightAgency.org tulajdonosa, és felhívta a figyelmemet a cikkben található kisebb-nagyobb pontatlanságokra.

Némi konzultáció után úgy döntöttünk, hogy a szakember tételesen sorra veszi a fontosabb tévedéseket, félreértéseket, és ezeket a fejtegetéseket fogalommagyarázatokkal feldúsítva összeállítunk egy szöveget, amely egyrészt a hozzáértő állásfoglalását tartalmazza, másrészt pedig tisztáz olyan jogi alapfogalmakat, melyek a téma és a felmerülő problémák megértéséhez elengedhetetlenül szükségesek. Így az alábbi, írásban készült interjú alapja az IT café híradása, de mindez csak a kályha, ahonnan elindultunk.

IT café: Ön a teljes beszámoló kapcsán kifogásolja azt az értelmezést, hogy a jogdíj (hogy a témánál maradjunk: az adattárolásra alkalmas eszközök egy részére kivetett jogdíj) felhasználók által történő megfizetése feljogosítaná őket az illegális másolatkészítésre. Így fogalmaz: „A jogdíj nem alapja az illegális másolatkészítésnek, és nem is kompenzálja azt.” Tisztázzuk pár szóban – jogi szaknyelven, illetve közérthetően is –, hogy pontosan mi is a jogdíj. De még fontosabb: milyen jogi alapja van az adathordozókra kivetett jogdíjnak, illetve mi a célja ennek?

Gyömbér Béla: A jogdíj alapvetően a mű felhasználására adott engedély ellenében a szerzőt megillető díjazás. Az adathordozók árába épített jogdíj alapja az a felismerés, hogy a művek jogsértő magáncélú (otthoni) többszörözését a jogosultak nem képesek hatékonyan megakadályozni. Erre egyrészt technikai lehetőségük sem volt, másrészt az ilyen felhasználások ellenőrzése a csak a privát szférába történő indokolatlan mértékű beavatkozással volt lehetséges.

A szerzői jogban erre tekintettel kialakították a közös jogkezelés rendszerét, melynek keretében a tipikusan magáncélú másolatkészítésre szolgáló eszközök, illetve adathordozók árába átalánydíj jelleggel építették be a szerzőt egyébként megillető jogdíjat. A magáncélú másolatkészítés engedélye tehát lényegében egy kényszerű eszköz arra tekintettel, hogy a szerzői jogi jogosultak nem képesek kontrollálni és egyedileg engedélyezni a felhasználást.

A jogdíj célja ennek megfelelően, hogy a szerzői jog jogosultjait kompenzálják a bevételkiesés tekintetében. A jogdíj tipikusan az adathordozókhoz vagy a másolatkészítést lehetővé tevő eszközökhöz kapcsolódik, azok árába építik be. A jogdíj mértékét Magyarországon az ARTISJUS jogdíjközleménye határozza meg.

A közhiedelemmel ellentétben az adathordozók köre pontosan szabályozott, és nem minden adathordozóra történik jogdíjkivetés, illetve kivételek kerülnek meghatározásra. Így például nem kell jogdíjat megfizetni az online adatkapcsolatra képes pénztárgépek adóügyi ellenőrző egységébe beépített SD memóriakártyára.

A jogdíjrendszer az Európai Gazdasági Térség szinte minden tagállamában kialakításra került, és a jogdíjak beszedését és felosztását minden esetben valamilyen civil vagy állami szervezet látja el. A jogdíj – bár valóban szorosan összekapcsolódik a digitális technológiával – más területeken is érvényesül, például a fénymásolatok tekintetében beszélünk reprográfiai jogdíjról is. Hazánkban többek között a Szerzői jogi törvény 20. § és 21. § szakaszai rendezik a jogdíj kérdését.

Egy felhasználó egy jogvédett tartalom esetében milyen módokon követhet el jogsértő felhasználást, másolást?

Az egyes szerzői művek felhasználásának szabályait a szerzői jogi törvény részletesen szabályozza. Főszabály szerint felhasználási jogot felhasználási szerződéssel lehet szerezni. A felhasználás tekintetében a szerzőnek méltányos díjazás jár. Alapesetben elmondható, hogy aki a szerzői jogi törvényben meghatározott szabad felhasználási kereteket túllépi, és egyebekben nem rendelkezik az adott felhasználás tekintetében a szerző, illetve a szerző jogainak kezelőjének engedélyével sem (praktikusan: akinek a felhasználási cselekményét sem jogszabályi engedély, sem szerződéses kapcsolat nem támasztja alá) az potenciálisan sérti a szerző jogait.

Jogsértő például a szerző engedélye nélkül a szerzői művet lehívásra hozzáférhetővé tenni, azt a magáncélú másolatkészítés keretein túlmenően többszörözni, illetve nem lehet a magáncélú másolatkészítést más személlyel elvégeztetni számítógéppel, illetve elektronikus adathordozóra. Eleve kizárt továbbá a magáncélú másolatkészítés számítógépi programalkotásokról, illetve például teljes könyvről sem, utóbbi esetben azzal a kivétellel, hogy a magáncélú másolatkészítés kézírással vagy írógéppel megtörténhet.

A szerzői jogi jogsértésen túlmenően egyes cselekmények büntetőjogi relevanciát is kaphatnak, azonban a szerzői jogok területe hagyományosan polgári jogi jogterületnek számít, és egyesek vitatják a büntetőjogias megközelítés létjogosultságát.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!