• Kaiku

    senior tag

    Egy és ugyan az a nemzet szívatja egymást a fegyverkereskedők és a politikusok örömére!

  • Penge_4

    PH! kedvence

    "Szöul már többször megvádolta az északi szomszédot azzal, hogy rendszeresen támadnak dél-koreai rendszereket. Ezeket a vádakat az északiak alaptalanoknak nevezik."

    Izé... nem úgy van, hogy azt nyomatják mindenhol, hogy ott nagyon szar az élet, szegénység meg fejletlenség van? Aztán mikor be kell őket mószerolni valamivel (hogy az USA szokás szerint rendet tehessen a szövetségesei nevében), akkor már rögtön fejlett űrtechnológiájuk, atomfegyvereik meg kibertámadásokat lehetővé tévő hálózatuk van? :U

  • raper

    senior tag

    Dél-koreai is hangsúlyozta, hogy nincs semmilyen bizonyítékuk arra, hogy északról jött a támadás.

    De egy háború kirobbantásához ez egy nagyon jó kis apropó lenne, amit minden bizonnyal máshonnan eszközöltek. Lenne egy ötletem, hogy honnan jött a kibertámadás.

  • rt06

    PH! kedvence

    nem, nem ugy van
    masreszt eszak-korea par honapja tenyleges fegyverekkel is loni kezdte del-koreat, szoval valamilyen fegyverzetuk csak lehet nekik

    Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.

  • dabadab

    Jómunkásember

    Van nekik atombombájuk is, ahhoz képest az, hogy pár tucat elvtársat elküldenek Kínába tanulmányútra meg adnak nekik egy-egy PC-t, azért nem olyan hihetetlen, ezt bármelyik ország simán tudja finanszírozni.

    (#4) raper: D-Koreának abszolút semennyire sem áll az érdekében az, hogy háborút robbantson ki ÉK-val.

    [ Szerkesztve ]

    DRM is theft

  • MageRG

    őstag

    nem úgy van, hogy azt nyomatják mindenhol, hogy ott nagyon szar az élet, szegénység meg fejletlenség van?
    "A GDP 25%-át fordítják katonai kiadásokra. 100 lakosból 4 egyenruhás. Több mint 1,2 millió fő van aktív szolgálatban; a tartalékosok behívásával rövid idő alatt a létszám 5 millió főre emelhető. Ez a föld 5. legnagyobb békelétszámú hadserege címre elegendő."
    forrás

    Az más kérdés, hogy ebbe az egyszerű nép beledöglik.

    "What is bravery, without a dash of recklessness!"

  • Penge_4

    PH! kedvence

    És gondolod van más választásuk? Ha nem csinálnak Spártát, mégis hogy verik vissza a demokráciát, ami mindenáron be akar menni az országukba (és minden érintetlen területre, ahová még nem jutott el)? ;]

    Tudod, az "élni és élni hagyni" elvet a kapitalista országok addig tartják tiszteletben, amíg a rendszer keretein belül maradsz. Ha úgy döntesz, hogy csinálsz egy jobbat, akkor minden erővel azon lesznek, hogy ezt megakadályozzák. Innentől már minden megy a szokásos forgatókönyv szerint: valahogy meg kell védened magad, az erőforrások a hadseregre mennek és teljesen mindegy, hogyan próbálsz taktikázni, a csapdájukba minden esetben belesétálsz. Mint a Borg. Az ellenállás hasztalan, vagy beolvadsz, vagy keresel másik bolygót, mivel túl nagy már a piramis ahhoz, hogy összeomlaszd.

    De hiába beszélek, ezen a fórumon senkinek nem tűnik fel a nyilvánvaló, hogy mindig generálják, provokálják a problémákat, ha úgy nem megy, akkor kreálnak mondvacsinált indokokat, teljesen mindegy, aki másképp gondolkodik annak vesznie kell. Az arabok is egy ősi nép, rengeteg mindent köszönhetünk nekik (arab számok, stb.), aztán mégis az utóbbi pár évtizedben kezdett el probléma lenni velük, amikor az USA-nak csípték a szemét az olaj miatt.

    A nyuszi és a sapka esete. Ha militarizálódsz, akkor azért, ha nem militarizálódsz, akkor elsöpörnek (ahogy az ősi kultúrákat, indiánokat, afrikaiakat, ausztrál bennszülötteket, stb.), ha fejlődsz és versenyképes leszel, akkor pedig újra ott a két választás. Militarizálódsz és tartod magad, amíg tudod, majd elsöpörnek. Nem militarizálódsz és harc nélkül elveszik. A kapitalizmus mindent bekebelez. Így működik.

    "Az más kérdés, hogy ebbe az egyszerű nép beledöglik."

    Próbálj már meg elvonatkoztatni egy picit az értékrendedtől és mindentől és elképzelni, hogy milyen az, amikor eleve beleszületsz egy ilyenbe. Egy kis katonáskodás senkinek sem árt. Őket legalább az ország integritásáért küldik harcba, nem mindenféle kamu indokkal, mint például az USA "ultrahazafias" katonáit.

    Békén kéne hagyni őket, meg leginkább mindenkit és nem eldönteni "ember felett álló öltönyös istenként", hogy kinek mihez van joga. Amíg ők nem basztatnak, mi se basztassuk őket. A divatrettegők meg kezeltessék magukat. Van atombombájuk? Na és? Felrobbantották? Nem. Akkor meg?

  • dabadab

    Jómunkásember

    Az ugye megvan, hogy a "beledoglik" jelen esetben szo szerint ertendo, ugymint ehenhal? Bar gondolom ehhez is hozza lehet szokni, egy eszak-koreai igazan nem is elvezni ugy a nap vegi pihenest, ha nem halna ehen. Vagy valami.

    "Amíg ők nem basztatnak"

    Az ugye megvan, hogy E-Korea neha nekiall loni D-Koreat?

    Komolyan megdobbento, hogy folyamatosan mennyire magabiztosan nyilatkozol barmirol. A szazalekszamitasnak mar sikerult utananezned? ;]

    [ Szerkesztve ]

    DRM is theft

  • Penge_4

    PH! kedvence

    "Az ugye megvan, hogy a "beledoglik" jelen esetben szo szerint ertendo, ugymint ehenhal?"

    Szóval atombombára meg űrprogramra van pénz, kajára meg nincs? Ráadásul kommunizmus? Ha itt nem lett volna majdnem az 50 évig, még talán el is hinném, amiket terjesztenek róla, hogy éheznek, meg stb.

    Ha olyan szar lenne nekik, már rég megdöntötték volna a rendszert... Ott még csak vallási fanatizmusról sem beszélhetünk, (ami az egyetlen olyan, amivel rá lehet venni az embert az önkéntes halálra vagy hogy ne küzdjön az életéért).

    "Az ugye megvan, hogy E-Korea neha nekiall loni D-Koreat?"

    Rendezzék le egymás közt. Nyilván megvan rá az oka, elvégre egy ország, ami kettészakadt. Úgy értettem, hogy akinek nem volt és nincs konfliktusa velük, illetve múltbéli sérelmekről sem beszélhetünk.

  • dabadab

    Jómunkásember

    Lenne egy otletem: ha mondani akarsz valamit, akkor mondd, ahelyett, hogy sejtetsz dolgokat - mar csak azert is, mert azert eleg gyakran ki szokott derulni, hogy az ilyen sejtetesek mogott leginkabb csak szimpla tajekozatlansag van, igy ha errol van szo, akkor gyorsan tuleshetunk rajta.

    DRM is theft

  • MageRG

    őstag

    Őket legalább az ország integritásáért küldik harcba, nem mindenféle kamu indokkal, mint például az USA "ultrahazafias" katonáit.
    Bakker, csak ezt ne írtad volna. Az "integritás" már rég a levesben, lévén kettészakadt az ország.
    Ha szuverenitásra gondolsz: az ottani katonák ugyanúgy ostoba ideológiák és gátlástalan politikusok szolgái. A különbség, hogy az amerikaik legalább választhatnak (+a jólét, ami szintén a szabadságjogokra vezethető vissza. De ne menjünk túl messzire.).

    A magyar kommunista rezsimmel meg ne példálózz, nekünk is elég sz@r volt a Rákosi-rendszerben (kb. hasonló volt a hadikiadások aránya). Fel is lázadtunk.
    Fogadok É-Koreában is vannak lázongások, csak a hírek nem jutnak ki. Meg elég véresen és hamar lenyomják őket.

    Egyébként szerintem nem tudod mi a kapitalizmus és az állam szerepe.

    [ Szerkesztve ]

    "What is bravery, without a dash of recklessness!"

  • sh4d0w

    PH! nagyúr

    "...Ha olyan szar lenne nekik, már rég megdöntötték volna a rendszert..."

    Mégis hogyan képzeled ezt a megdöntést? Azok, akik éhenhalnak, mert elvesznek tőlük mindent a hadsereg fenntartására, hogyan harcolhatnának a jól táplált, felfegyverzett egységekkel szemben?

    Ezenkívül nem is ismerik az Észak-Koreán kívüli világot, mert minden információ, ami a köznéphez eljut, erősen cenzúrázott és korlátozott. Honnan tudhatnák, hogy az ő szar világukon kívül létezik jobb is? Hogyan lehetne megszervezni egy lázadást/forradalmat, amikor nincsen olyan kommunikációs forma, amelyen keresztül meg tudnád szervezni?

    [ Szerkesztve ]

    Ha marhasagot irok, vallalom a pofonokat erte a forumon, nem sirok a modiknak.

  • woker

    fanatikus tag

    Nem az a lényeg, hogy kommunizmus van, hanem, hogy milyen. Észak Koreában a legdurvább sztálini kommunizmus van. Bár még talán Sztálin alatt sem volt olyan kemény mint ami ott van még manapság is, lévén akár legkisebb hibáért internálják az egész családot (gyerekek, szülők, nagyszülők).

    Még integrálni sem tudnád a 2 részt évtizedekig (vagy akár 1-200 évig) köszönhetően annak az irtózatos agymosásnak (propaganda) ami ott zajlik.

  • aAron_

    őstag

    "Szóval atombombára meg űrprogramra van pénz, kajára meg nincs?"

    igen, pontosan. kicsit olvass utána honnan kapja ÉK a segélyeket

    "Ha olyan szar lenne nekik, már rég megdöntötték volna a rendszert... "

    aha, persze... ennyi erővel ha "olyan szar lenne itthon a politika már rég megváltoztattuk volna"

    "Rendezzék le egymás közt."

    Van fogalmad mekkora feszültséget okoz az egész világgazdaságra ÉK agressziója? szerinted ha kitörne ott egy "kis" háború az a mai globalizált világban milyen következményekkel járna? :Y

    komolyan, nem értem...

    [ Szerkesztve ]

    What is your ikigai?

  • Penge_4

    PH! kedvence

    "igen, pontosan. kicsit olvass utána honnan kapja ÉK a segélyeket"

    Akkor is kell lennie valami értelmes magyarázatnak. Magától nem hülyül meg egy ország vezetése. Az ottani diktatúra pedig évtizedek óta tart, nem pár nap alatt, hirtelen épült ki, hanem fokozatosan. A nép akkor sem tett semmit, amikor még tehetett volna.

    "aha, persze... ennyi erővel ha "olyan szar lenne itthon a politika már rég megváltoztattuk volna""

    Ezt a véleményt is osztom. Három eshetőség van. Vagy csak azért tűnik soknak, mert

    a.) Csak a saját kis világunkat, ennél fogva társadalmi osztályunkat szemléljük, de valójában a 9 millióhoz viszonyítva kevés.

    b.) Egy kalap alá veszünk minden panaszkodót, beleértve a létfennmaradásért küzdőt azzal, aki csak a drága benzin meg az ÁFA miatt rinyál, de van kocsija, amit megtankolhat, van hitelmentes háza de minimum lakása, csak szimplán csípi a szemét, hogy élhetne jobban is. De annyira már nem, hogy egységet alkosson a prolikkal vagy az etnikai kisebbséggel.

    c.) Tényleg sok van, de annyira hülyék, hogy nem tesznek semmit, mert okoskodni egyenként (vagy saját kis 4-5 fős baráti/kocsma társaságokban) mindenki tud, de összefogni vagy egységet kovácsolni, azt már nem.

    Az első esetben jelentéktelen az érintett állampolgárok mennyisége, a második esetben jelentéktelen a valóban érintett (nem csak síró, de erőforrásokkal azért bőségesen rendelkező) állampolgárok aránya.

    A harmadik esetben pedig sajnos ha tényleg ennyire hülyék, megérettek a pusztulásra és a szenvedésre és csak járulékos veszteségként sajnálhatom magamat és azokat, akik ebben az országban rekedtek.

    "Van fogalmad mekkora feszültséget okoz az egész világgazdaságra ÉK agressziója?"

    Gondolom leginkább azok félnek, akik magukból indulnak ki (pl. USA, aki fordított esetben agresszióhoz folyamodna és el nem tudja képzelni, hogy van, akinek csak védelmi célból kell atombomba).

  • rt06

    PH! kedvence

    "Akkor is kell lennie valami értelmes magyarázatnak. Magától nem hülyül meg egy ország vezetése. Az ottani diktatúra pedig évtizedek óta tart, nem pár nap alatt, hirtelen épült ki, hanem fokozatosan. A nép akkor sem tett semmit, amikor még tehetett volna."
    a diktaturak tipikusan nem egy lassu folyamat kovetkezteben szoktak kialakulni, sokkal inkabb valamilyen fegyveres konfliktus eredmenyeketn

    "Gondolom leginkább azok félnek, akik magukból indulnak ki (pl. USA, aki fordított esetben agresszióhoz folyamodna és el nem tudja képzelni, hogy van, akinek csak védelmi célból kell atombomba)."

    azt ugye tudod, hogy del-korea hatalmas exportot es importot bonyolit a vilag minden resze (beleertve, s kiemelt pozicioban az EU-t is) fele, esetleg nezz kulul otthon, munkahelyeden, hogy az elektromos ketyerek mekkora resze szarmazik onnan

    az inkabb meg sem kerdezem, hogy egy atombombat, ami kimondottan elsocsapasmero fegyver, mikent lehet vedekezesre hasznalni

    Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.

  • aAron_

    őstag

    nem, én egyáltalán nem az egyes individuumok problémáira gondolok amikor azt mondom, hogy nem jó fele tart az országunk. csak elég ránézni az egyes benchmarkokra, tisztán látszik már 20 éve mi a trend, nem szép :( mégsem látom, hogy olyan nagy igény lenne a politikában bármiféle változásra, pedig mi még tudhatnánk is mi lenne az ideálisabb, ellenben az ÉK-iakkal, akik már abba az agymosásba születtek bele.

    ha kitörne egy koreai háború először azt az ázsiai országok szenvednék meg, (Japán, Kína, meg persze DKorea), ez után meg kitudja meddig fajulna a helyzet. nem hiszem, hogy pont mi, a gyenge ft-unkkal és magas országkockázatunkkal jönnénk ki jól belőle.

    [ Szerkesztve ]

    What is your ikigai?

  • sh4d0w

    PH! nagyúr

    Hogyan képzeled a védelmi célra készült nukleáris fegyvert? Ledobod a határaid mentén, hogy ott senki ne jöjjön át, vagy hogy?

    Védelmi fegyver pl. a Patriot légvédelmi rakétarendszer, amely arra készült, hogy a közeledő rakétákat leszedje. Védelmi fegyver az AEGIS-rendszer, amely egyszerre több bejövő célpontot képes figyelemmel követni és automatikusan megtenni a megfelelő ellenlépéseket.

    Egy atomfegyver soha nem lehet védelmi fegyver. Az amerikaiak kipróbálták, milyen lenne levegő-levegő rakétaként, nagy létszámú ruszki bombázókötelékek támadása esetén és arra a következtetésre jutottak, hogy ez az út zsákutca.

    Ha marhasagot irok, vallalom a pofonokat erte a forumon, nem sirok a modiknak.

  • Penge_4

    PH! kedvence

    "esetleg nezz kulul otthon, munkahelyeden, hogy az elektromos ketyerek mekkora resze szarmazik onnan"

    Az átlagember maximum annyit venne észre belőle, hogy lenne egy enyhe áramelkedés, de a végén a piac beárazná magát, mivel az embereknek akkor sem lenne több pénzük. A cégek meg az atomsúlytotta Dél-Koreából visszatelepülnének a saját országaikba, ahol talán magasabb az adókulcs, de kevésbé necces övezet. És új munkahelyek jönnének létre. Persze biztos szar lenne a cégeknek, mert nem elég, hogy a gyáraikat lerombolták a sok ártatlan (általuk durván kizsákmányolt) munkaerővel, de még ezentúl építhetnek újakat, többet adóznak és a fizetéseket is az adott ország bérminimumához kell igazítani.

    "az inkabb meg sem kerdezem, hogy egy atombombat, ami kimondottan elsocsapasmero fegyver, mikent lehet vedekezesre hasznalni"

    Ugyanúgy, mint bármilyen más fegyvert. Ha van nálam egy és tudják, hogy van nálam és akár még használom is, akkor mindjárt nagyobb a respect. Nem kell használnom, elég ha van. Ahogy a bankrablót is kiröhögik fegyver nélkül, vagy az iskolai lövöldözőt is belelógatják fejjel a WC-be fegyver nélkül...

    Az USA-nak és a nyugati államoknak ez az egyik, ami nem tetszik. Ahogy ha bemész egy sörétessel egy olyan helyre, ott se fog tetszeni az ottaniaknak, függetlenül attól, hogy készülsz-e lőni vele, vagy csak biztosítékként van nálad. Előbb-utóbb lesznek, akik kiprovokálják majd, hogy használd. Egyszerűen vannak olyanok, akik nem tudják elviselni, ha egy "kisebb" valaki elegendő erővel rendelkezik ahhoz, hogy odabasszon adott esetben. Mindenki jobban szereti, ha csak ő van alkupozícióban és csak neki van aduásza.

  • Penge_4

    PH! kedvence

    "még tudhatnánk is mi lenne az ideálisabb, ellenben az ÉK-iakkal, akik már abba az agymosásba születtek bele."

    Kíváncsian hallgatlak.

  • rt06

    PH! kedvence

    "Az átlagember maximum annyit venne észre belőle, hogy lenne egy enyhe áramelkedés, de a végén a piac beárazná magát, mivel az embereknek akkor sem lenne több pénzük."
    jah, a multkori arvizbol is pont ennyit erzett meg a hdd piac, de az is heteken belul helyrerazodott (hint: nem)

    "A cégek meg az atomsúlytotta Dél-Koreából visszatelepülnének a saját országaikba, ahol talán magasabb az adókulcs, de kevésbé necces övezet."
    ok, most esett le, hogy fogalmad nincs mi az a delkorea (hint: nem az adokulcs, vagy az olcso munkaero miatt telepulnek oda cegek, hanem del-koreai szekhelyu es/vagy alapitasu cegekrol van szo, melyek nem ritkan piacvezeto pozicioban vannak)

    "Persze biztos szar lenne a cégeknek, mert nem elég, hogy a gyáraikat lerombolták a sok ártatlan (általuk durván kizsákmányolt) munkaerővel, de még ezentúl építhetnek újakat, többet adóznak és a fizetéseket is az adott ország bérminimumához kell igazítani."
    ez ugy baromsag, ahogyan van
    nem lehetne, hogy ahelyett, hogy a totalis kretensegek irogatasa helyett utanaolvasol kicsit a dolognak (mondjuk kezdve azzal, hogy mi az a del-korea, mert lathatoan a leghalvanyabb fogalmad sincs rola)?

    "Ugyanúgy, mint bármilyen más fegyvert. Ha van nálam egy és tudják, hogy van nálam és akár még használom is, akkor mindjárt nagyobb a respect."
    latom az elsocsapasmero szot sem sikerult feldolgoznod, hiaba emeltem ki
    ha vedekezni akarnanak, raketaelharito rendszer vennenek, nem tomegpusztito fegyvert
    ez kb olyasmi, mintha nemieroszakkal vedekeznel a szuzesseg ellen
    szerk.: latom, idokozben sh4d0w ezt reszletesebben kifejtette

    az utolso bekezdesre nem tudok mit irni, egy ertelmes gondolatot sem sikerult belepreselned, amire lehetne barmit is reagalni

    [ Szerkesztve ]

    Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.

  • dabadab

    Jómunkásember

    "(általuk durván kizsákmányolt) munkaerővel"

    D-Koreában a minimálbér havi kb. 215000 Ft, ami pl. több, mint a magyar átlagbér.

    Egyébként érdemes lenne lassanként utánaolvasni annak, hogy tulajdonképpen mi is ez a két ország, amiről lelkesen osztod az észt, a Wikipédia pl. egészen használható kezdőpont, mert így egyre inkább csak nevetségessé teszed magad, aztán majd reklamálhatsz, amikor a kamatszámítás mellett a Koreáról való ismereteidet (illetve azoknak totális hiányát) is felemlegetik.

    sh4d0w, rt06:MAD

    [ Szerkesztve ]

    DRM is theft

  • sh4d0w

    PH! nagyúr

    Tehát továbbra sem védelmi fegyver.

    Ha marhasagot irok, vallalom a pofonokat erte a forumon, nem sirok a modiknak.

  • dabadab

    Jómunkásember

    A II. VH óta az atomfegyverre határozottan úgy tekintenek, mint aminek nem a konkrét háborúban, hanem annak megelőzésében van szerepe, ennel védelmibb meg nem nagyon lehet valami.

    DRM is theft

  • aAron_

    őstag

    irigyellek, ha te tényleg nem tudsz semmit sem mondani amin változtatva jobb lenne ez az ország, maximálisan meg lehetsz elégedve mindennel

    hint: korrupció/hatalom vs közjó

    az atomfegyverek valóban hatásos elrettentő erővel bírnak, így nem csak támadófegyverként lehet rájuk gondolni

    [ Szerkesztve ]

    What is your ikigai?

  • sh4d0w

    PH! nagyúr

    Védelmi fegyver az, amivel védekezel. Nukleáris fegyverrel nem lehet védekezni, csak támadni. A bevetésével nem tudsz megóvni életeket, eszközöket, de elpusztíthatod azokat az ellenoldalon.

    Ezek itt védelmi fegyverek.

    Ez nem az.

    [ Szerkesztve ]

    Ha marhasagot irok, vallalom a pofonokat erte a forumon, nem sirok a modiknak.

  • rt06

    PH! kedvence

    viszont en ugy veszem eszre, hogy amig eszak-korea nem rendelkezett nuklearis fegyverrel, addig sokkal kevesbe volt erzekeny a vilag arra, ha alkalomadtan elkezdtek loni del-koreat
    ebbol a szempontbol pedig nem biztos, hogy a nuklaris arzenal meglete a tobbet ad a vedelemhez, mint a fenyegetesnek tekinteshez

    Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.

  • Penge_4

    PH! kedvence

    Egy szóval nem mondtam, hogy védelmi fegyver, csak azt, hogy arra is használható pszichológiai alapon. Mivel egyik fél sem vallási fanatikus, így nyilván nem akar megdögleni. Viszont szemben a hülye védelmi rendszerekkel, egyrészt ma már olcsóbban előállítható, másrészt a fekete övest is többször támadják meg (ha nem tudják, akkor azért, ha tudják, akkor meg azért, teljesen mindegy), mint például a szamurájkarddal rohangáló cigányt.

    A védelmi rendszer arra jó, hogy 1. ha nem tudják, hogy van olyanod, akkor ugyanakkora az esélye, hogy megtámadnak, mintha nem lenne, csak maximum kivéded az első csapást. Utána már tudni fognak róla. Ha te visszatámadsz -> Háború Ha nem támadsz vissza ugrunk a második ponthoz.
    2. Tudják, hogy van olyanod: Elkezdik keresni rajta a rést. Az alapvető emberi tulajdonság, hogy keresi a rést, akár jogi kiskapukról, akár biztonsági résekről akár p*náról van szó. :DDD

    És eddigi ismereteink szerint olyan rendszer nem létezik, amin ne lehetne rést találni. Az atombomba viszont egy igen erőteljes elrettentő erő, mert nem azon kell agyalni, hogy hogyan kerüljék meg a biztonsági rendszereket, ezáltal egy gyakorlatilag védtelen ország tárul eléjük, hanem azon, hogy ne feszegessék a határokat, mert a legjobban akkor jöhetnek ki belőle, ha csak szépen csendben porosodik az a bomba valamelyik siló mélyén.

    Van egy olyan mondás, hogy "A legjobb védekezés a támadás." És nem feltétlenül úgy kell értelmezni, hogy nyírj ki mindenkit, ha csak csúnyán néz rád, hanem úgy, hogy sugalld azt a rivális feleknek, hogy akár meg is teheted, tartsd őket bizonytalanságban.

    Védelmi rendszerekkel nem bizonytalanságot szülsz, épp ellenkezőleg. Felhívod magadra a figyelmet és motiválod a rivális feleket, hogy rést keressenek rajta.

  • sh4d0w

    PH! nagyúr

    Itt írtad:

    "...Gondolom leginkább azok félnek, akik magukból indulnak ki (pl. USA, aki fordított esetben agresszióhoz folyamodna és el nem tudja képzelni, hogy van, akinek csak védelmi célból kell atombomba)..."

    Nukleáris fegyver egy dolgot biztosíthat: kölcsönös pusztulást és pusztítást, védelmet nem.

    Ha marhasagot irok, vallalom a pofonokat erte a forumon, nem sirok a modiknak.

  • Penge_4

    PH! kedvence

    "irigyellek, ha te tényleg nem tudsz semmit sem mondani amin változtatva jobb lenne ez az ország, maximálisan meg lehetsz elégedve mindennel"

    Dehogynem. Venus Project. De sajnos érdeklődés hiányában elmarad...

    "hint: korrupció/hatalom vs közjó"

    Á, szóval komcsi vagy. A benchmarkok és a trend említésénél szocira tippeltem volna (bár az angoloskodás a liberósokra jellemző), viszont az "agymosás" említésekor erősen kiérződött egy kis fasiszta szélsőjobboldali visszhang.

    ps: A fenti mondatom pusztán egy pejoratív demonstráció arra vonatkozóan, hogy milyen is ma az átlagos magyar hozzáállás a politikához. Szóval újra kérdezem: Mégis mit akarsz te ebben az országban?

    Egyébként úgy gondoltam, hogy a záró sorommal: "sajnálhatom magamat és azokat, akik ebben az országban rekedtek." utalok rá, hogy nekem sem tetszik az, ami az országban zajlik.

    Pusztán levezettem, hogy a csodára várni felesleges, mert bármikor lehetne tenni, de nem tesznek, aminek három logikus magyarázata van:
    1. Hülyén
    2. Kevesen vannak, akiknek rossz, a többiek meg vannak elégedve, vagy annyira nem elégedetlenek, hogy tegyenek.
    3. Sokan vannak, akik elégedetlenek, de megosztottak.

    Egy diktatúrában viszont megosztottságról nem lehet beszélni, mivel ott egység van és maximum két oldal jöhet létre: Rendszerpártiak és rendszerellenesek. Ezért dőlt meg eddig az összes olyan diktatúra, ami az adott népnek rossz volt.

    Ami pedig jó, az a külső felek áskálódásának köszönhetően, ami vagy megosztottságot okozott a népen belül (pl. a nyugati országokban jólét van és mindenki BMW-vel jár, nekünk pedig csak szar zsigulink van), vagy gazdaságilag kényszerítették térdre (a kenyér ára felment 3.60-ról), ezáltal a romló jólét miatt (is) alakultak ki belviszályok.

    (#30) rt06: "viszont en ugy veszem eszre, hogy amig eszak-korea nem rendelkezett nuklearis fegyverrel, addig sokkal kevesbe volt erzekeny a vilag arra, ha alkalomadtan elkezdtek loni del-koreat"

    Miért játszod a tudatlant? Az egész divatrettegést az USA és Nyugat-Európa robbantotta ki, mert így már ők is fosnak. Dél-Koreát magasról leszarja mindenki (ahogy Palesztinát is, pedig Izraelnek is van ám atomfegyvere, csak ők készségesek az ENSZ-ben és emberjogi élharcosok mellette), csak a saját bőrüket féltik. Az nem érdekli őket, hogy egy távoli országban kiket lőnek halomra, amíg kis halak, addig az USA vagy valamelyik nagyhatalom röhögve lezúzza, ha éppen valami nem tetszik neki. De ha már atomfegyverük van, akkor vitaképes ellenpólussá növi ki magát.

    (#32) sh4d0w: védelmi célból =/= védelmi fegyver.

    [ Szerkesztve ]

  • rt06

    PH! kedvence

    "Miért játszod a tudatlant?"
    szerintem te, mint a forum egyik ugyeletes bohoca pont ne akarj tudatlannak nevezni senkit se

    "Az egész divatrettegést az USA és Nyugat-Európa robbantotta ki, mert így már ők is fosnak."
    nem divatrettegesrol, megcsak nem is rettegesrol van szo, csak a divatusafikazasod miatt ezt mar keptelen vagy megerteni (az ismeretek hianya szinten nem segit)

    Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.

  • Penge_4

    PH! kedvence

    Nem veszed észre, hogy te nem bírod ki, hogy ne sértegesd a fórumtársaidat? Nem csak engem, hanem mindenkit, aki éppen ellenkező véleményen van veled.

    Ezzel nem leszel több senki szemében, hogy ilyen lekezelő válaszokkal próbálod fitogtatni a hatalmas nagy tudásodat, csak a felsőbbrendűségi komplexusodat reklámozod. Vagy válaszolj normálisan, vagy sehogy.

  • rt06

    PH! kedvence

    sertodottsegednek legfeljebb akkor lenne helye, ha nem adnal szamtalan alapot nekem es masoknak is arra, hogy ilyen lekezeloen valaszoljanak a hozzaszolasodra (irl siman a kepedbe rohognek, ezzel ereztetve, hogy mekkora suletlensegeket mondasz, itt a forumon marad ez)

    eleg lenne csak ezt a topic-ot visszaolvasnod, s lathatnad, nem en vagyok az egyetlen, aki felhivta a figyelmed arra, hogy rendszeresen nyilatkozol nagy magabiztossaggal olyan temakrol, amikrol a leghalvanyabb ismeretekel sem rendelkezel (peldanak okaert az, hogy nem tudod mi az a del-korea onmagaban meg nem lenne hatalmas problema, de azok fenyeben, ahogyan irsz rola, mar megmosolyogtato a dolog)

    szerintem amig ezen hianyossagodat nem potlod, addig intellektualis felsobbrendusegem (vagy nagyjabol barki mase jelen topic-ban) egyaltalan nem holmi komplexus (a tudasom pedig nem veled szemben fogom fitogtatni, annak ugysem lenne foganatja)

    tovabba az, hogy nem valaszolok, szamomra azert nem jelent megoldast, mert - azon tul, hogy egy bizonyos szintig szorakoztato nezni, ahogy erolkodsz - a vegen meg azt hiszed, hogy jo, ne adj' isten szukseges, amit muvelsz a forumon, s folytatod igy tovabb, barminemu

    persze kerheted a hozzaszolasaim torleset, jo esely van ra, hogy sikerrel is jarsz, viszont nem biztos, hogy ez a megfelelo hozzaallas, mivel ettol semmivel sem kevesbe fog rajtad rohogni a forum

    [ Szerkesztve ]

    Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.

  • sh4d0w

    PH! nagyúr

    Védelmi célból képes vagy támadófegyvereket készíteni? Szerintem menj el haditudósnak, garantáltan sokkal többet fogsz keresni, mint most, ha sikerül fából vaskarikát csinálnod.

    Ha marhasagot irok, vallalom a pofonokat erte a forumon, nem sirok a modiknak.

  • raper

    senior tag

    Igazad van: Az Egyesült Államokra gondoltam konkrétan, akinek "újra" jót tenne mind anyagilag, mind erkölcsileg egy háború kirobbantása. S mivel láttunk már csodát a történelemben amely háború kirobbanásához vezetett, ezen sem lepődnék meg, ha a háttérben ők manipulálnák a dolgokat.

  • dabadab

    Jómunkásember

    Az USA-nak konkretan rettenetesen rosszat tenne egy koreai haboru, ugyanis az nagyjabol boritekolhato lenne, hogy ez azzal jarna, hogy - a hatartol alig 50 km-re levo - Szoul meg jopar nagyobb varos fustolgo romhalmazza valna, D-Korea gazdasaga megroppanna es ez egy nagyon csunya valsagot hozna maga utan, az meg most eppen senkinek sem hianyzik. (Es akkor meg ott van az, hogy ha a haborut E-Korea elvesztene (ami meglehetosen valoszinu), akkor koreai egyesites meg pluszban rengeteg penzbe kerulne, eszak iszonyatosan szivna el delrol a penzt.)

    Egyebkent meg meglehetosen felesleges elmeleteket gyartani arrol, hogy hogyan gyarthatna D-K vagy az USA casus bellit: ugyanis nincs ra szukseg, E-K boven szolgaltat eleg indokot, a kozelmult legdurvabb lepese az volt talan, amikor egy deli szigetet agyuval lottek. Ez olyan lepes, ami onmagaban haduzenetet szokott vonni maga utan (bar mondjuk a ket Korea kozott erre nincs szukseg, mert hivatalosan hadban allank), de eleg sokat elmond a helyzetrol az, hogy D-K erdemben nem tett valaszlepest.

    [ Szerkesztve ]

    DRM is theft

  • sh4d0w

    PH! nagyúr

    A fegyverszünetet már felmondták az északiak?

    Ha marhasagot irok, vallalom a pofonokat erte a forumon, nem sirok a modiknak.

  • rt06

    PH! kedvence

    szerintem a dabadab altal is emlitett konfliktus (amire en is celoztam itteni elso post-omban) kimeriti a fegyverszunet felmondasat
    ez valamikor tavaly osszel tortent, ha az emlekezetem nem csal

    szerk.: most kicsit utananezve ugy tunik, hogy epp e honapban hivatalosan is kimondtak, hogy ervenytelennek tartjak a fegyverszuneti megallapodast (vagy legalabbis fenyegetozik vele...ez nem teljesen egyertelmu)

    [ Szerkesztve ]

    Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.

  • sh4d0w

    PH! nagyúr

    Szerinted igen (nem mellesleg szerintem is), de a háborús jog szerint csak március 11-én mondták fel.

    [ Szerkesztve ]

    Ha marhasagot irok, vallalom a pofonokat erte a forumon, nem sirok a modiknak.

  • Penge_4

    PH! kedvence

    "Szoul meg jopar nagyobb varos fustolgo romhalmazza valna, D-Korea gazdasaga megroppanna es ez egy nagyon csunya valsagot hozna maga utan, az meg most eppen senkinek sem hianyzik."

    Lehet, hogy megint én vagyok a hülye (szokás szerint), de mivel ezek szerint Dél-Korea valóban gyárt saját dolgokat, nem csak kiszervezett munkaerő van ott, (mint Kína és Japán kivételével majdnem a legtöbb ázsiai országban), miért is lenne rossz az USA-nak (és bármilyen más olyan országnak, ami 1. távol van a háborús övezettől 2. ő is gyárt hasonló termékeket), hogy egy konkurenciával kevesebb?

    "akkor koreai egyesites meg pluszban rengeteg penzbe kerulne, eszak iszonyatosan szivna el delrol a penzt.)"

    De a cégek, akik az újjáépítésben részt vennének profitálnának. Ha nem így lenne, akkor pont a lerombolástól való félelem miatt soha nem is indított volna senki a történelem során háborút anyagi érdekek miatt.

    "de eleg sokat elmond a helyzetrol az, hogy D-K erdemben nem tett valaszlepest."

    Mi van, ha csak mártírnak akarja beállítani magát egy kicsit, hogy még több ember álljon "lélekben" melléjük, mint szegény, megtépázott ország, akit a jóságos USA kisegít majd a csúnya, gonosz diktatórikus katonaállam elsöprésével?

  • dabadab

    Jómunkásember

    "miért is lenne rossz az USA-nak"

    Azert, mert a globalis munkamegosztas meg hasonlok miatt a del-koreai gazdasag szazmillio szallal kapcsolodik amerika gazdasagahoz, pont ugy rosszul esne neki, mint a bal kezednek az, ha levagnak a jobbat. Egy meglehetosen leegyszerusitett peldaval vegyuk pl. az Apple-t, ami az egyik legnagyobb tozsdei erteku amerikai ceg: ha holnaptol nem lenne Samsung meg LG, akkor se iPhone, se MacBook, se iMac nem lenne, ha az nincsen, akkor nincsenek eladasok, nincs bevetel, koltsegek meg vannak, csodbe megy a ceg.

    DRM is theft

  • rt06

    PH! kedvence

    "Lehet, hogy megint én vagyok a hülye (szokás szerint), de mivel ezek szerint Dél-Korea valóban gyárt saját dolgokat, nem csak kiszervezett munkaerő van ott, (mint Kína és Japán kivételével majdnem a legtöbb ázsiai országban), miért is lenne rossz az USA-nak (és bármilyen más olyan országnak, ami 1. távol van a háborús övezettől 2. ő is gyárt hasonló termékeket), hogy egy konkurenciával kevesebb?"

    delkorea meglehetosen nagy exportor es importor (az eu-nak pl 6. legnagyobb beszallitoja) - ha ez egy haboru miatt egyik naprol a masikra megszunne, abbol hatalmas gondok lennenek (rovidtavon az ellatas, osszutavon pedig az ebbol kialakulo gazdasagi valsag miatt)
    vagy csak gondolj bele, hogy miert is volt rossz, amikor arviz volt, es leallt a hdd export? miert nem jelent meg hirtelen a konkurencia, hisz hdd-t barhol lehet gyartani?
    azok a cegek (samsung, lg, hyundai, kia) nem ket nap alatt epultek fel, s a del-korean kivuli konkurencia sem ket nap alatt tudna raarlni a kieses potlasara (ha egyaltalan ra tudna)

    "De a cégek, akik az újjáépítésben részt vennének profitálnának. Ha nem így lenne, akkor pont a lerombolástól való félelem miatt soha nem is indított volna senki a történelem során háborút anyagi érdekek miatt."
    a del-koreai vallakoasok tipikusan nem epitocegek, nekik (meg ugy az orszagban mindenkinek) sokkal inkabb erdekuk nem lerombolni a meglevo infrastrukturat

    "Mi van, ha csak mártírnak akarja beállítani magát egy kicsit, hogy még több ember álljon "lélekben" melléjük, mint szegény, megtépázott ország, akit a jóságos USA kisegít majd a csúnya, gonosz diktatórikus katonaállam elsöprésével?"
    egeszen biztosan errol van szo, nem pedig arrol, hogy a fentebb leirt okok miatt kurvara nincs kedvuk egy esetleges retorzioval egy totalis haborut kirobbantani eszakkal

    Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.

  • Penge_4

    PH! kedvence

    Köszi a választ mindkettőtöknek, így már érthető.

  • dabadab

    Jómunkásember

    Úgy tűnik, mégsem az északiak voltak, egy d-koreai bank fertőzött gépe volt a kiindulasi pont. A zavart az okozta, hogy a bank belső hálózatán nem csak privát IP címeket (192.168.*.* és 10.*.*.*) használtak, hanem olyanokat, amik az igazi internetnen is élnek (a /.-on valaki azt írta, hogy régebben szokásos volt, hogy ha a belső hálon "elfogyott" a 10.*.*.*, akkor az 1.*.*.*-et is használták, ami egy jó ideig nem volt kiosztva - aztán megkapta Kína).

    DRM is theft