Új hozzászólás Aktív témák
-
priti
addikt
"Az argumentum ad hominem (latinul „személy elleni érvelés”, „személyeskedés”), vagy röviden ad hominem, olyan érvelési hiba, amely a vitapartner személyét, tulajdonságait, vagy személyes érdekeit veszi célba, esetleg cselekedeteit, szavait használja fel vele szemben, gyakran elvonva a figyelmet arról, amit a másik fél állít."
A saját viselkedésed is kiválthat bizonyos reakciókat, nem csak az általad feltételezett nyereségvágy. Én is érvényesítettem már garanciát nem egyszer, de még sosem kellett vérre mennem. Nyugodtan, higgadtan és tisztelettel elmeséltem a gondom. Érzékeltettem, hogy tájékozott vagyok, de nem követelőztem és nem adtam elő, hogy a vonatkozó ügyön múlik az életem.
Egy kiskerben egyszer várnom kellett egy hónapot és a vonatkozó összeget "csak" levásárolhattam. Ez közös megegyezés volt, de nem előre közölték, hanem a helyszínen ajánlották én meg elfogadtam. Hülye voltam?
Segítségemre voltak, mert egy okiratnak minősülő matrica leszakadt az alaplap aljáról, mert letépte egy CPU hűtő alsó, öntapadó merevítője, következésképpen csak azt tudtam igazolni, hogy vettem náluk egy alaplapot, aminek megvan a doboza és érvényes a garanciája, de azt nem, hogy az az alaplap az konkrétan a náluk vásárolt darab és nem egy másik ugyanolyan típusú. Ennek ellenére nem kezdtek szívózni. Azért sem kezdtek szívózni, mert bevittem magammal egy 9800GX2-őt és megmutattam, hogy hozzáér az alaplap HP hűtőjéhez aminek a bordája túl magas a PEG slot mögött és szerintem ez gyártási hiba, amiről ők nem tehetnek, csak a gyártó és én nem haragszom. Készséggel együttműködöm. Felfogták. 1 másodperc alatt és nem szívóztak. Nem kellett órákat mesélnem. Amúgy lövésem nem volt mi a baja, mert a hardveraprón vettem és már xar volt, amikor hozzámkerült, mert átbactak vele. Lehet hogy életében nem volt benne erős VGA. Az is lehet, hogy a BIOS-t tolták el, de valamiért gariztatás helyett eladták, tehát nem volt kóser. Tök nyugiban odamentem és legariztattam. Csak az volt a para, hogy a garjegy nehogy hamis legyen... Mondanom sem kell, hogy a használt ára többszörösét vásárolhattam le az ügymenet végén. Nem kell hisztizni. Vettem másik alaplapot másnap, és amikor "beért" ez a gari még jól is jártam, megoldódott a problémám.
Ez volt a legzűrösebb garim. A többi tök sima ügy volt, pedig ugyanabban az országban élek, mint te. Valszeg az eladó is betelefonált a saját stílusában és elhajtották azzal, hogy bukta a garit. Amúgy ha a vonatkozó kisker elhajt még mindig ott a gyár...Magadban is keresd a hibát. A garanciát nem a ksiker adja, ő csak vállalja, hogy x ideig intézi helyetted. Ha cseréltetni akarsz küldd a gyárnak. Nem tilos!
Hardverlesen
Új hozzászólás Aktív témák
- Milyen CPU léghűtést vegyek?
- EAFC 24
- Vezetékes FEJhallgatók
- Apple notebookok
- Futás, futópályák
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- eMAG/edigital vélemények - tapasztalatok
- További aktív témák...
- 32 GB DDR4 ECC legolcsòbb egyben !!!
- Zotac Twin Edge OC RTX 3060 Ti
- AKCIÓ! AMD GAMER PC: Ryzen 7 5700X / B450 / RX 6700XT 12GB / 2TB SSD / 16GB 3200MHz / 750W Moduláris
- Új állapotú Dell 14,1" Érintő kijelző,FullHd IPS,16GB RAM,i5 8350u(8x3,6Ghz)világító bill,SSD, jó ak
- Asus ZenBook(16mm!),13,3"4K(3200x1800)IPS,core i7 5500u,8GB Ram,512GB SSD,7 óra akku
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen