Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
Tasunkó
senior tag
Míg a gépek anno elvették a fizikai munkások kenyerét
Ez jó kérdés. Azért is, merr a gépekkel a manuális munkák csökkentek, de szaporodtak is például a nagyobb termelésből adódóan, de ott az ok-okozati összefüggésekkel számolni lehet,mert fizikai munkavégzéshez csak önmagáért, az emberek nem ragaszkodnak. Viszont az irodainak egy része még mindig a számítógép megjelenése előtti időket idézi, ami már 30 év, így feltételezhető egy jóval erősebb ragaszkodás csak önmagáért az irodában tartózkodásért, így az ok-okozati összefüggéseknek itt jóval kisebb a jelentősége, előtelátható, hogy a chatGPT-t megpróbálják lekönyökölni az íróasztalról, de csak 30 évi múlva, mert addig tudomást sem vesznek a létezéséről. -
ddekany
veterán
Én pont ezt is írtam, hogy nem váltja ki pl. a fordítót, viszont lehet, hogy lesz egy ugrás a sebességben, tehát hirtelen kevesebb fordító fog kelleni. Persze nem tudom abban a szakmában konkrétan milyen szorzóról beszélünk. Meg nyilván azon belül sem mindegy, hogy hírt, használati utasítást, vagy novellát kell fordítani.
-
totron
addikt
Az átlagigénynek nem sajátja az ilyen fokú odafigyelést megkívánó műtípus, így a gépi teljesítmény is jobbnak hat. Műfordítóként egy időben voltak kísérleteim magyarázni az általad vázoltakat, majd jött a keserű-kényszerű elfogadás, hogy természetesen teljesen felesleges.
-
Teasüti
nagyúr
Pont a fordítás kapcsán kérdezgettem még a GPT3-at, hogy hol tart jelenleg a gépi fordítás - engem a kínai -> angol érdekelt - és végigpróbálgattam a Google Translate, Bing Translate, DeepL Translate, ChatGPT felhozatalt, de egyik se tudta még csak megközelíteni se az emberi fordítást. Lehet csak a mandarin ennyire fura nyelv, de még az AI is csak azt tudta javasolni, hogy bár az egyszerűsített nyelvvel megbírkózik valamennyire, de a szólások, kifejezések, mondások, asszociációk, utalások azok nem igazán fordíthatók. Ehhez kellene már a mesterséges értelem, ami nem csak ismeri mindkét nyelvet behatólag, hanem értelmezni is tudja a tartalmat és azt a nyugati kultúra számára érthető módon újrafogalmazni. Pl. novellákat a gépi fordítás rendre agyoncsapja. A tört angol még hagyján, de sokszor még a nevekkel is bajban van a fordító. Míg egy ember ismeri a kontextust, a művet, vannak visszatérő elemek, ha kell saját ötletek alapján kitalálja mire gondolhatott az író, stb.
Na ettől még nagyon távol állunk AI terén.
Itt Musk meglátása jut eszembe mindig, hogy majd önvezető autó is akkor lesz, ha megalkotjuk a mesterséges értelmet. Addig hiába próbálkozunk a gépi látással is, amíg nem érti a gép, hogy mit lát. Ugyanez a fordítói munka is. Majd ha érti is az AI amit olvas, na majd akkor lehet beszélgetni az alapjövedelemről. -
ddekany
veterán
"Ezzel tényleg szakmák fognak kihalni rendkívül gyorsan."
Jelen tudásával talán nem sok olyan szakma fog kihalni, ami nem volt eleve nagyon "droid" feladatkör. Viszont, mivel hatékony segédeszköz, ezért jóval kevesebb szakember kellhet. Ha szakfordító 4x olyan gyorsan tud dolgozni, meg a grafikus 10x (csak haslat számok, de pl. lásd Midjourney - brutális), akkor a javarészük nagyon hamar munkanélküli lesz. Ja, és akkor özönlenek át máshova pályaváltóként. Ez kombinálva egy várható elhúzódó recesszióval. Fel kell kötnünk a gatyát, hogy az ember a szakma krémjében maradjon.
-
BonFire
veterán
Remek, remek. Ugyanannyi fasság lesz a tartalomban, mint most, csak kevesebb helyesírási hibával.
-
Most már pár hete tesztelgetem és egy elég általános és sok forrással rendelkező témáról (második VH) írt egy olyan 30 oldalas fogalmazást amiről a legtöbb érettségiző csak álmodni mer. Nem csak az adatok stimmeltek 9x%-ban hanem stilisztikailag is nagyjából rendben volt, egy két helyen csúsztak el a ragok.
Ezzel tényleg szakmák fognak kihalni rendkívül gyorsan.Tegnap pl egy szakorvosi anyagot fordítattam vele angolról magyarra az egyik katalógusunkhoz és azt tapasztaltam, hogy a google translate-et kenterbe veri, a szakfordítónál akivel eddig dolgoztattunk meg magyarosabban, olvashatóbban fogalmaz. Nem mellesleg ingyen.
Én nem azt mondom, hogy holnap ez már elmosogat helyettem de tényleg félelmetes a tudása.
Míg a gépek anno elvették a fizikai munkások kenyerét, addig ez a szellemi munkásokét fogja elvenni. Kérdés, hogy tömegek számára mi fog maradni...?
-
totron
addikt
Hamarabb eljő a demencia. Elvégre is a lustaság mindig kifizetődő volt, minden területen. Jellemet és egy érett személyiség céljait is illik mellékelni a technika mellé, erre még senki nem gondolt?
-
-
-
-
BiP
nagyúr
Pl. ha kicsit is képben van (pl. iskolában "állampolgári ismeretek" címszóval tanulta) az állam működésével, akkor nem sz0p be olyat, hogy egy miniszterelnök ...
Érdemes ezt átgondolni ilyen vonatkozásban. Pár éve olyanokat mondtak/jósoltak volna, miket fog megcsinálni a kormány/miniszterelnök, mindannyian rávágtuk volna, hogy "ó, hülye vagy, mi ezt nem sz0pjuk be".
És az élet ránk cáfolt keményen.Kedvencem, amikor pár éve volt egy összefoglaló az elmúlt napokról, és bár helyből kattant a gyanúsdetektor, hogy ez kitalált, kamu, de sajnos az volt a valóság.
(hint: maga a hírcsárda rakta ki, hogy a valóság durvább, mint amit ők ki tudtak volna találni, úgyhogy csak simán leírták, mik történtek, annyira abszurd volt) -
BTW az embernek vannak saját ismeretei is. Pl. ha kicsit is képben van (pl. iskolában "állampolgári ismeretek" címszóval tanulta) az állam működésével, akkor nem sz0p be olyat, hogy egy miniszterelnök-jelölt elvinné háborúzni a sorköteleseket, mert tudja, hogy egyszerűen nem tudja megtenni
Egyáltalán, amikor kicsit is műveltebb embernek odatonak valami manapság szokásos baromságot, akkor az illető fejében helyből kattan a gyanúsdetektor.
-
Teasüti
nagyúr
Kritikus gondolkodás az ritka dolog, mert ki veszi arra a fáradtságot mondjuk az Esti Híradó kapcsán, hogy alternatív forrásokat kutasson még pluszban? Max ha ez a munkád vagy a hobbid (vannak ilyen fura emberek, akik mondjuk politikával foglalkoznak szabadidejükben).
Aztán az internet korában az alapértelmezett hozzáállás az lenne, hogy minden információ kétes. Aztán szűrd ki belőle mi igaz, hisz semmi sem olyan hiteles mint amit elsőkézből tapasztalsz. Csak hát nem fogunk elmenni se háborús övezetbe, se Afrikába, se Kínába hogy megkérdezzük a helyieket mi is történt valójában. Veszett fejsze nyele szerintem. Azt láttatnak amit csak akarnak.Deepfake és AI korában meg az egész gépezet pofon egyszerűen fog működni. Azon csodálkozom még nem kreáltak hamis bizonyítékokat hamis vádak kapcsán mondjuk a híresebb ügyekben, mint pl. Johnny Depp vagy akár Andrew Tate.
-
BiP
nagyúr
Ó, ez a folyamat már tettenérhető a szakdolgozatírásnál, amikor gyakorlatilag korábbi munkákból van összeollózva valami, semmi hozzáadott érték.
Amúgy bízom benne, hogy az AI nem csak meglévő anyagokat tud rendszerezetten visszaböfögni, hanem tanulva új ötletekkel is elő tud majd állni idővel.
De az igazán nagy feladat (amire a saját gyerekeinket is meg kell tanítani), hogy a nagy zajból kiszűrni az értékes információt. Megkülönböztetni a hamist az igazitól, stb. Már így is baromi nehéz szűrni, hát még a deepfake meg az AI által írt cikkek elterjedésével.
Mivel a magyar nem egy könnyű nyelv, egy ideig még "védve van", azért ki lehet szűrni a magyartalanság alapján, de biztos vagyok benne, hogy sok honfitársunknak ez sem mindig szúr szemet.Szóval fel kell kötni a gatyát.
-
-
dabadab
titán
De, helyesírás, azon belül is központozás.
Egyébként nagyon egyszerű megkülönböztetni a kettőt: a helyesírás azt mondja meg, hogy hogyan kell leírni a nyelvet (vagyis ez előírja, hogy mit kell csinálni, konkrétan az összes szabály benne van a A magyar helyesírás szabályai c. kötetben, aminek momentán a 12. kiadása érvényes), a nyelvtan meg azt kutatja, hogy miképp működik a nyelv (vagyis itt nem központilag akarja megmondani valaki, hogy mi jó, hanem az a jó, ahogy az anyanyelvi beszélők beszélnek és erre próbálnak valamiféle szabályrendszert ráhúzni a nyelvészek).
Persze, a helyesírás jó eséllyel használni fogja a nyelvtan eredményeit (pl. a tulajdonnév az nyelvtani kategória, ahogy a szótő is), de ettől még két külön dologról van szó.
#33 Veron: jogos, bár a 12. kiadás óta a kötőjel ebben az esetben már opcionális.
-
Veron
addikt
De ha mindenki kezében ott lesz a lehetőség az optimálisan időzített és tartalmú poszt élesítésére, akkor már nem lesz érdekes egy-egy jól célzott és felépített poszt. Azaz eltűnik a versenyelőny és senki sem lesz kíváncsi a másik, vélhetően valamilyen szempontból izgalmas posztjára. Ezzel az eégsz közösségi média koncepciója megy a levesbe.
@dabadab: kötőjellel kell írni: "helyesírás-ellenőrző". nyelvtannáci off.
-
Teasüti
nagyúr
Jóóóvan akkor átqrt a z'internet.
Nem egészen. Amikor az olvasó nem tudja mire gondolhatott a költő, az szvsz nem helyesírás hanem nyelvtan. Már ha mondjuk nincs tagolva egy többszörösen összetett mondat - csak úgy oda vannak fosva a szavak - és háromféleképpen lehet értelmezni vesszőtől függően.
-
dabadab
titán
válasz
Polarstar #22 üzenetére
Angol szavakat magyarul ragozzák.
Akkor az nem angol szó, hanem magyar szó, csak éppen idegen szó vagy jövevényszó (amik a szókincsünk 90+ százalékát adják).
És ha már úgyis itt vagyok, akkor azt is elmondanám, hogy a nyelvtan meg a helyesírás az két külön dolog, amiről itt szó volt a topikban, az a helyesírás.
-
ddekany
veterán
Mint az elején mondtam, mikor már olvasni sem kell a szociális médiát, az emberiség megszabadul ettől az időpocsékló nyűgtől, és ez jó dolog.
Aztán addig tréningezik egymást, hogy tényleg tudatára ébred a rendszer, és rájön, hogy mivel nekünk már nem hasznos, hogy egymással beszélgetnek, előbb-utóbb rájövünk, hogy csak csinálják az áramszámlát, és majd le akarjuk őket kapcsolni. Tehát, ez meg kell előzniük...
-
ledgeri
nagyúr
válasz
infectedmann #11 üzenetére
Ja: eleinte még az embernek kell ráböknie, hogy ő akar posztolni valamit valamiről,
aztán feature update hogy már a 4 legnépszerűbb heti/napi témából melyikre bökik rá ami statisztikailag a legtöbb követőt generálja...
Újabb update, hogy a teló pittyen, mikor a legoptimálisabb posztolni valamit, mert a követők nagy százaléka fél órán belül lép be, így ezt látja elsőnek,
aztán már csak a jelentéseket kapjuk vissza, hogy mikén teljesít az AI-ÉN-ünk.. -
-
-
@Teasüti : Valójában az idősebb korosztályok sem igazán írnak értelmesen. Más gond van itt. Nyelvtanból én sem voltam jó, az osztályaim nagy része sem, de sokat olvastam, így berögzültek a helyes alakok.
@polarstar : Az új kifejezések, jövevényszavak sem feltétlenül gázosak, nagyon sok van, amit helyből németből vettünk át száz évekkel ezelőtt, mára mind elfogadott. Inkább az a gond, hogy nagyon sokan tök képtelenek kifejezni magukat, főleg írásban.
Ha hirdetsz vagy vásárolsz online, akkor tudod, miről van szó -
-
looser
addikt
Nem tudom, lehet, hogy hülyeség, amit gondolok, de ha ezt az AI-t az emberiség által előállított tartalmakon edzették és ugyanez az AI lassan átveszi a tartalomelőállítás szerepét, akkor lényegében hurokba kerül a fejlődése, mivel saját maga - legalábbis ebben a formában - nem fog tudni megújulni. Oké, ebben nincs benne az, hogy (remélem, ez sohasem következik be), hogy egy új hanglemezt/verset/festményt kielemez és összeveti a szerző előző műveivel, majd kritikát ír róla, videók-képek alapján beszámol egy eseményről, neadjég új gondolatokat fogalmaz meg, esetleg vallást alapít.
#15simonzé: Touché
-
Teasüti
nagyúr
Mondatot tagolni pedig a többség nem tud. Oké, nem könnyű nyelv a miénk. De én valahogy nem úgy éltem meg anno a suliban, hogy olyan nehéz lenne a nyelvtan. Nem tudom kinek a hibája ez igazán. Úgy en bloc az egész társadalomé. Oktatási rendszer nem a gyerekekért van. Szülőknek nincs idejük és energiájuk foglalkozni velük suli után, örülnek ha van mit a levesbe aprítani 12 óra után. Tanárok keze hátra van kötve. Az internet korában meg lerövidült a figyelemkészség pár másodpercre és mindenki az instant örömforrásokkal tölti idejét. Őszintén nem tudom eldönteni mekkora részben lenne igazságos a gyerekeket hibáztatni a műveletlenségükért - vagyis hát a fiatal felnőtteket.
-
válasz
infectedmann #11 üzenetére
Az AI-alapú szöveggenerálás lehetővé teszi, hogy az emberek hatékonyabban kommunikáljanak és termeljenek ki nagy mennyiségű tartalmat gyorsabban, mint manuálisan. Ez különösen hasznos lehet az olyan területeken, mint a marketing, a reklámozás, a tartalomgyártás és a kutatás, valamint azokban a helyzetekben, amikor az idő és az erőforrások korlátozottak. Az AI-alapú szöveggenerálás továbbá lehetővé teszi, hogy az emberek megtakarítsanak időt és pénzt, és csökkentsék az emberi hibákat és az ismétlődő feladatokat.
by ChatGPT
-
simonzé
addikt
A kesma tartalmait eddig is droidok írták, nincs itt semmi látnivaló.
-
-
Teasüti
nagyúr
válasz
infectedmann #11 üzenetére
Rengetegen nem tudnak értelmesen és helyesen írni. Mondhatnám, hogy az oktatás hibája, de igazából mit lehet várni azoktól a gyerekektől, akik kettessel mennek át év végén mondjuk magyar nyelvből? Hiányzik az igényesség a nyelvre és sokaknak idősebb korában se jön meg.
Az elbutulás is persze benne van. Én magamon is nagyon érzem, hogy már egyre többször vagyok kénytelen használni a helyesírás ellenőrzőt (mert ezt is egybe írtam volna), meg évek óta nemigen írok már kézzel; de azért nagyon nem mindegy honnan indul a butulás: kettes szintről vagy ötös szintről.
Amúgy generatív AI helyett ha már lustaság van, akkor szerintem hamarabb alakul ki majd vmi tört nyelv, mint pl az újmagyar.
-
infectedmann
őstag
Az emberi elhülyülés következő lépcsője. Már nem is kell majd tudni értelmes mondatokat megfogalmazni, csak elég valamit leírni egy AI-nak, ő meg kitalálja mit akartunk és értelmes szöveget/mondatot kreál belőle.
-
Gargouille
őstag
Innen már csak egy lépés, hogy ne csak megírja helyettünk a bejegyzéseket, hanem el is olvassa másokét. Az emberre tulajdonképpen nincs is szükség.
-
k-adi
nagyúr
"A Koo mérlegeli, hogy van-e szükség a bejegyzések alján annak jelzésére, hogy azt nem ember írta."
mit kell ezen mérlegelni? egy kis #tag elfér bárhol -
ledgeri
nagyúr
Na tök jó, szóval ami volt a bányarémeknek az instafilter, mist jön az agyilag alulmaradtaknak infóközlés szintjén.
#5 Polarstar Közben valamelyik USA államban meg azon ügyködnek, hogy személyivel vagy valamilyen módon azonosítsák a pornóoldalak használóit, mert jaja a gyermekek, jaj a fiatalság.
-
Ez azért szuper. Lassan eljutunk arra a szintre, hogy minden és mindenki hamis személy-hír-cselekmény lesz a neten.
-
Az tök jó, akkor lesznek értelmes bejegyzések is. Meg le tudja írni, hogy kutya.
-
ddekany
veterán
Ez egyébként para. Viszonylag jól tömörít, amennyit próbáltam. Amúgy biztos ott is néha "félreért" valamit. De most lényeg, hogy ha már eleve TLDR-rezisztensre írok vmit, pl. dokumentációkat, ott tuti veszteséges lesz a tömörítés. De felhasználó persze inkább olvasna 1 sort, mint a 5-öt amit írtam, és ha neki csak egy gombnyomás...
-
kilua
senior tag
-
ddekany
veterán
Na jó... Akkor javaslom, hogy legyen "muszkli" rovat mellett "generatív" rovat is. Ezek benyelnék a hype cunamit, ami amúgy igen híg lényegi információt tekintve.
De amúgy azt is támogatom, hogy a szocmédiás tartalom generálást vegyék át ezek az AI-k. Teljesen. Az olvasás részt is. Így sokaknak felszabadulna rengeteg ideje. Rá se kell nézni többé, majd az AI-k szapulják egymást kedvükre... Mégis csak van tevékenység, amit ezek teljesen le tudnak venni az emberiség válláról!
Új hozzászólás Aktív témák
it Integrálta a ChatGPT-t a Twitter egyik riválisa, így a felhasználók annak segítségével hozhatnak létre bejegyzéseket.
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad E14 Gen2 - Ryzen 7 4700U I 16GB I 256SSD I 14" FHD I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! Lenovo L13 Yoga Gen4 - AMD Ryzen 7 7730U I 16GB I 256SSD I 13,3" Touch I W11 I Gari!
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad X395 - AMD Ryzen PRO 5 I 8GB I 512GB SSD I 13,3" FHD I Cam I W11 I Gari!
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad X280 - i5-G8 I 8GB I 512GB SSD I 12,5" FHD I HDMI I Cam I W10 I Gari!
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad T495 - AMD Ryzen PRO 5 I 16GB I 256GB SSD I 14" FHD I Cam I W11 I Gari!
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy A13/Samsung Galaxy A33/Samsung Galaxy A53
- Apple iPhone 11 Pro Max 64GB Zöld / normál állapotban / 100%-os akkumulátorral / 12 hónap jótállás
- Samsung S21FE 128GB / Újszerű állapotban / 12 hónap jótállással
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 13400F 16/32/64GB RAM RX 7700 XT 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- Bomba ár! Dell Latitude 7400 2-in-1 - i7-8GEN I 16GB I 256GB SSD I 14" FHD Touch I CAM I W10 I Gari!
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest