Hirdetés

A Yahoo! a Tetrist és a Pasziánszot is felhasználja a Microsoft ellen

Habár augusztus elsejéig, a Yahoo! közgyűléséig szinte semmi biztosat nem lehet mondani arról, hogy van-e esély arra, hogy a Microsoft megszerezze a cég egy részét, esetleg egészét, azt viszont látni lehet, hogy a bizonytalan helyzetű vállalat folytatja azt a dinamikus iramú fejlesztési folyamatot, melyet még a csőd fenyegetésének árnyékában kezdett el az új vezetés, s mely folyamat mintha – talán túlzottan is – felgyorsult volna az év eleje, a Microsoft kéretlen ajánlatának megtétele óta.

Jól példázzák ezt az elmúlt két nap eseményei is, hiszen először – gyakorlatilag lemásolva a Google hasonló kezdeményezését – bejelentették, hogy a Yahoo! bevezetett egy új üzleti modellt: a nyitott API (application programming interface – felhasználói programozási [alkalmazásprogramozási] felület) segítségével a felhasználók a Yahoo! keresési algoritmusaival kialakíthatnak saját szolgáltatásokat. Ezt az egyelőre csak béta-verzióban kibocsátandó, büszkén emlegetett szolgáltatást BOSS-nak (Build Your Own Search Service – Építs saját keresőszolgáltatást!) nevezték el, s bevételt attól várnak, hogy az ilyen úton pénzhez jutó cégeknek részesedést kell fizetniük.

Hirdetés

Gyakorlatilag a fentiekkel egy időben közölte a Yahoo! azt is, hogy a jövőben a mesterséges intelligencia kutatásának eredményeit használják fel arra, hogy  az egyébként népszerű, jól használható hírportáljuk működését még magasabb színvonalúvá tegyék. Habár még csak a munka elején tartanak, s messze még a kitűzött célok elérése, a cég azt állítja, hogy a kezdeti eredmények is 25–30 százalékos növekedést hoztak, amely egy ilyen portál esetében újabb dollár milliókat jelenthet.

Abban már semmi meglepő nincs, hogy a lapok címoldalára kerülő Eric Schmidt, a Google elnök-vezérigazgatója a Yahoo!-t megtámogatandó nyilatkozatot tett, s azt mondta, hogy az önálló, független Yahoo! szavatolja a tisztességes piaci versenyt, nem pedig egy, a Microsoftba beolvadó keresőcég. A Google egyébként, ahogy be is számoltunk róla, reklámpiaci együttműködési megállapodást kötött nemrég a Yahoo!-val (feltehetően ezzel is segítve a céget a talpon maradásban), melyet ezekben a hetekben vizsgál az amerikai piacfelügyelet a szokásos eljárás keretében.

De a Yahoo! vezetői tegnap még egy újabb bejelentést is tettek, mely szerint az év végétől több mint 400 online játék letöltését teszik lehetővé felhasználóik számára ingyenesen, s a jogdíjakat, illetve a működtetési költségeket, valamint a hasznot a játékokba épített reklámokból fogják előteremteni.

Olyan játékokról van szó, melyek karakteresen különböznek a konzoljátékok világától, de népszerűségben talán még azokat is felülmúlják, hiszen a Pasziánsz (Solitaire), a Tetris vagy a Bejeweled azok közé az egyszerű, gondolkodást szinte nem is igénylő, stresszlevezető játékok közé tartoznak, melyeket elképesztő számban játszanak szerte a világon [kicsit cinikusan azt is mondhatnám, hogy a munkahelyi számítógépek üzemidejéből jelentős részt hasítanak ki ezek a programok – a szerk.].

Hogy mindez, illetve a több hónapja folyó offenzíva által teremtett új lehetőségek megerősítik-e annyira a vezetést, a cég anyagi helyzetét, a részvények árfolyamát, hogy ellent tudjanak állni az egyik fő részvényes, Carl Icahn vezette támadásnak, az néhány héten belül kiderül.

Azóta történt

Előzmények