Minden percre jut már egy Tesla-hír, ami részben annak köszönhető, hogy Elon Musk is sok nagy ország vezetőjével találkozott az utóbbi időben. Nem csak Mexikóba vagy Franciaországba tervez újabb gyárakat, hanem India számára is jelentős befektetéseket ígért, miután az indiai miniszterelnökkel találkozott legutóbb.
Hirdetés
Az USA-ban pedig nagy szenzációt (és tőzsdei menetelést) okozott, hogy sorra veszi át mindenki a Tesla EV-töltőjét. Először a Ford és a GM döntött úgy, hogy átveszik a Tesla töltési technológiáját, majd a BTC Power töltőgyártó ugyanígy tett. Később a Rivian is rábólintott a Tesla töltőjére, és a Hyundai is jelezte, fontolgatják a dolgot. Azután pedig Texas írta elő az EV-töltős cégeknek, hogy a CCS mellett a Tesla szabványát is biztosítani kell, ha állami programban akarnak részt venni.
Így Texas lett az első állam, amely kötelezően előírja a Tesla töltési technológiájának támogatását, ez pedig nagy lökést adott Musk azon vágyának, hogy az övék, a NACS legyen a nemzeti töltési szabvány. Szakértők szerint ez más államokra is nagy nyomást gyakorol majd, hogy tegyenek ugyanígy.
Az amerikai kormány eddig azt mondta, a bő 12 ezer kilométeren szétterülő új töltőhálózat 7,5 milliárd dolláros támogatásához a CCS-t is biztosítani kell. Elismerték azonban, hogy az ágazat gyorsan fejlődik, az irányelveket folyamatosan figyelik, aktívan egyeztetnek az autó- és töltőgyártókkal, a szabványokon dolgozó testületekkel, hogy kényelmes, megbízható és felhasználóbarát töltést biztosítsanak.