Elon Musk az elmúlt napokban is rengeteg kijelentéssel szolgált, ezek közül sok a Teslát érintette. Elmondta a vezérigazgató, hogy új célokat állítottak fel az AI-termékek, az önvezetős szoftver és a humanoid robotok gyárakban való használata kapcsán is – de elismerte, hogy korábban elég optimista volt.
Musk megerősítette, hogy immáron korai megbeszéléseket folytatnak egy nagy autógyártóval: licencelnék ugyanis másoknak a Tesla önvezető technológiáját. Ez nem lepte meg a szakembereket, hiszen többször lehetett már erről hallani, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy a legtöbb gyártó elbukott vagy elbukik az önvezetés fejlesztésében, amely hatalmas kihívás és elképesztően sok adatot igényel. A Tesla az FSD bétájával több mint 300 millió mérföldet elemezhetett már, ennek bő felét az utóbbi negyedév során.
Hirdetés
Musk szerint amint a hatóságok jóváhagyják az önvezetést, a történelem legnagyobb ugrását látjuk majd a Tesla-járművek értéke kapcsán.
Hatalmas sikert jósol Musk a Tesla robotoknak is: ezek állítólag már jövőre szolgálatba állhatnak a Tesla gyáraiban. Eddig mindenesetre csak 10 darab készült.
Nem érdekli Muskot a nyereség, még több autót akar eladni
A növekvő kamatok és a többi EV-gyártó nyomása olyan árversenyt eredményezett az EV-piacon, amelyek miatt a Tesla többször is árcsökkentésekre kényszerült. Ez növeli a piaci részesedését és az eladásait, de árt a nyereségnek, haszonkulcsnak. Musk ennek kapcsán kijelentette: a Tesla a jövőben az eladások növelésére törekszik majd, akkor is, ha ez a nyereség rovására megy. Arra fogadnak ugyanis, hogy az FSD miatt hosszú távon hatalmas értékük lesz, az önvezetés minden mostani számot butasággá degradál majd.
A befektetők egyelőre nem értenek egyet Musk stratégiájával, ezt pedig éreztették is a tőzsdén, ahol a kijelentések hatására érezhető lejtőt okoztak a Tesla-árfolyamban.
Musk egyébként ezúttal óvatosabb volt, mint szokott. Kijelentette: az emberek gúnyt űztek belőle és talán jogosan ki is nevették, amiért a múltban olyan optimista volt a teljes önvezetés elérése kapcsán. Azért újra megígérte: szerinte a Tesla önvezető rendszere az év végére jobb lesz, mint az emberi sofőrök. Elismerte, hogy a múltban többször tévedett, és azt is, hogy lehet most is téved.
A Tesla egyébként számos új gyár építésére és bővítésére készül, nem csak Indiában vagy Mexikóban – a Berlin melletti gyárat például úgy bővítik, hogy az USA-ban való terjeszkedés ellenére itt is kapacitást növelnek, továbbá az akkucellák gyártására is nagy hangsúlyt fordítanak.