Kiderült, hogy kik szivárogtatták ki a Tesla-fájlokat

A Tesla szerint két korábbi dolgozó áll a májusi, hatalmas adatszivárgások mögött.

A Tesla azt állítja, hogy a több mint 75 ezer embert, köztük a cég saját dolgozóit is érintő adatszivárgás, amelynek keretében személyes adatok kerültek nyilvánosságra; egy olyan akció eredménye, amelyet a vállalat két korábbi dolgozója követett el.

Az adatokat a német Handelsblattnak szivárogtatták ki május 10-én, erősítette meg Steven Elentukh, a Tesla adatvédelmi igazgatója. A lap felkereste a Teslát, és közölte, hogy nevek, címek, telefonszámok és igazolványadatok is vannak a 100 GB-os csomagban. Ezen felül belsős dokumentumok és mindenféle panaszok, fékproblémákról készült jelentések részei voltak a csomagnak.

A Tesla akkor képes volt azonosítani az adatokat kiszivárogtató dolgozókat, majd pert indított ellenük, az eszközeiket pedig lefoglalta.

Az ügy azért igen kellemetlen a Tesla számára, mert áprilisban derült ki, hogy a cég dolgozói egymás között, belső rendszeresen osztják meg az ügyfelekről készült információkat, fotókat és videókat, az otthoni, privát jellegűeket is. Ezután semmilyen adatvédelmi botrány nem kedvez a márka megítélésének.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Tesla

Azóta történt

Előzmények