Rossz szemmel nézik az amerikai szenátorok a Tesla kamerás botrányát

Miután végigsöpört a médián a Tesla kamerás botránya, két amerikai szenátor is felkereste Elon Muskot.

Sajnos egyáltalán nem Tesla-probléma, hanem a modern autókat és gyakorlatilag a modern technológiai megoldásokat általánosságban jellemző, súlyos gond a magánszféra, a magánélet valamilyen szintű megsértése, lehallgatása, megfigyelése (amelynek adott esetben akár előnyei is lehetnek, de általánosságban a trend elszomorító) – a dolog mégis akkor kapott nagy visszhangot, amikor ebben a hónapban kiderült, hogy a Tesla dolgozói egymás között osztják meg a márka járművei által, az ügyfelekről, azok otthonában történtekről és minden egyébről felvett, érzékeny témájú képeket.

A hatalmas médiaviharral az ügy nem csitult el, a következő lépcsőben pedig két amerikai szenátor is megkereste Elon Muskot. Edward J. Markey és Richard Blumenthal szenátorok szerint szándékosan nem tartják tiszteletben a Tesla ügyfeleinek magánszféráját, ez pedig elfogadhatatlan, és súlyos kérdéseket vet fel a Tesla vezetői gyakorlataival kapcsolatban. Felszólították Muskot, hogy tegyen meg minden intézkedést annak érdekében, hogy a beleegyezések útján begyűjtött képeket és videókat nagyon szigorú adatvédelmi előírások mentén kezeljék.

A botrány alapja, hogy 2019 és 2022 között a Tesla dolgozói belső üzenetküldőn küldözgették egymásnak az ügyfelek privát, olykor igen személyes és érzékeny felvételeit, az autók kameráival. A jelentés szerint bicikliző gyermek elgázolását és meztelen férfit tartalmazó felvételek is voltak ezek között, de konkrétan olyan videó is, amelyen egy James Bond-filmben használt, tengeralattjáróvá változó jármű parkolt a garázsban – ezt vette meg Musk.

Musk május 5-ig kapott időt, hogy válaszoljon többek között arra, tudott-e a vezetőség minderről, és miért történhetett meg egyáltalán ez az egész. Azt is tudni akarják, garantálják-e, hogy a jövőben a felvételek alapján ne legyen azonosítható az ügyfelek tartózkodási helye. A jelentés szerint ugyanis a dolgozók meg tudják nézni a felvételek helyszíneit, és azt is, a tulajdonosok hol laknak.

San Franciscóban civil úton már csoportos kereset is indult a Tesla ellen az ügy miatt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Tesla

Azóta történt

Előzmények