Hirdetés

Már az Alphabet ügyvezetőjéig ér a Chrome inkognitómódjával kapcsolatos per

A bíróság úgy döntött, hogy az Alphabet ügyvezetőjét, Sundar Pichait is meghallgatják az ügy kapcsán.

A Google-t egy per kapcsán azzal vádolják, hogy törvénytelenül követi a felhasználók internetes tevékenységét az inkognitómódban, a Chrome böngészőn belül.

Hirdetés

Egy kaliforniai szövetségi bíró úgy döntött, hogy az ügy kapcsán az Alphabet ügyvezetőjét, Sundar Pichait is meghallgatják.

A 2020 júniusban indult perben azt állítják a felperesek, hogy a Google illegálisan sérti meg a felhasználók magánszféráját az internetes követéssel, akkor, amikor a böngészőt privát módba állították. A vád szerint Pichai személyesen is tudott ezekről a problémákról, ezért kérték a meghallgatását.

A Google szóvivője szerint a kérés túlzó és indokolatlan. Közölte azt is a cég, hogy erősen vitatják a felperesek állításait, de együttműködtek a számos kérés kapcsán, miközben magukat védték.

Pichai állítólag 2019-ben kapott figyelmeztetéseket arról, hogy a Chrome inkognitómódját privátnak nevezni problémás, de nem változtattak, mert állítólag nem akartak reflektorfénybe kerülni. A bíró szerint egyes dokumentumok arra utalnak, hogy releváns információ fordult meg Pichai irányába és vissza, ezért támogatta a meghallgatást.

A Google korábban többször leszögezte: az inkognitómód nem akadályozza meg a felhasználók követését, csupán annyit csinál, hogy a felhasználónál nem menti el az aktuális tevékenységet, előzményt.

Azóta történt

Előzmények