Nem kevés érzelmet és indulatot váltott ki az elmúlt hetekben, hogy a mobiltelefonok szegmensében hajdan piacvezető, ám mára erősen visszacsúszó Nokia ezt az üzletágát eladja a partner Microsoftnak. Habár a közelmúltban sokan reménykedtek abban, hogy a finn vállalat radikális lépésekkel és a Microsoft támogatásával újra meghatározó szereplő lehet, nagyon úgy tűnik, hogy a korábbi pozíció visszanyerése inkább vágyálom volt, mint reális lehetőség.
Hirdetés
De a múlt héten elterjedt szóbeszédeket meghallgatva az is lehetségesnek tűnik, hogy a gyártónál már régen eleve lemondtak arról, hogy a mobilpiacon megszerzett hátrányt behozzák, talán inkább más utat választottak, hogy Finnország egyik legnagyobb értéke ne kerüljön a süllyesztőbe. Mégpedig úgy, hogy a mai napig sikeres hálózati üzletágat erősítenék meg.
Nem elképzelhetetlen
Laptudósítások szerint erre utalhat egyrészt az, hogy nemrég a korábbi vegyes vállalatból kivásárolták a Siemens részesedését, majd felröppent a pletyka, hogy a Microsofttól kapott pénzt a Nokia arra áldozná, hogy megvegyék az Alcatel-Lucentet, illetve annak egy részét, hogy nehézsúlyú versenytársai legyenek a vezeték nélküli hálózati piacon az Ericssonnak és a Huaweinek – ha igaznak bizonyulnának a híresztelések, akkor az egyesülés után a Nokia a részesedést tekintve a hálózati piac második számú szereplőjévé lépne elő, hajszálnyival megelőzve a Huaweit, és különösen az Egyesült Államokban lennének erősek, ahol a piac közel felét fednék le. Arról nem is beszélve, állítják szakértők, hogy a fúzió után a közös vállalat a távközlési piac eddigi történetének legnagyobb szabadalmi portfóliójával rendelkezne.
Az Alcatel-Lucent egyelőre nem kommentálta a találgatásokat, de a lapok tudósítói úgy vélik, hogy az állítólag a Nokia igazgatótanácsi üléséről kiszivárgott információknak lehet alapja, mivel a 2006-ban létrejött francia-amerikai vegyes vállalat nem teljesít úgy, ahogy várták volna, folyamatosan problémákkal küszködnek, és a sikertelen válságkezelésen átesett cégnél van esély egy akvizícióra – vagy valamilyen hasonló együttműködésre. A források szerint a Nokia még nem kezdett tárgyalásokba, egyelőre a koncepció szintjén van az elképzelés.