Hirdetés

Megszavazták a fájlcserélőket kizárással büntető törvényt


A francia nemzetgyűlés tegnap az első voksolás kudarca után második nekifutásra mégis megszavazta az illegális fájlcserélőket szigorúan büntető törvényt (Création et Internet), s most már csak a szenátus jóvahagyásán múlik, hogy életbe lép-e az a megoldás, mely szerint két felszólítás után a szolgáltatók lekapcsolhatják egy bizonyos időre a felhasználókat az internetről.

Az első alkalommal nagy meglepetést okozott, hogy a gyakorlatilag üres teremben a jelen lévő szocialista képviselők 21-15 arányban elvetették a Sarkozy elnök által támogatott törvényt, de most a teljes ülésen 296-233 arányban fogadták el a javaslatot, s tették ezt annak ellenére, hogy az Európai Unió a múlt héten sokadszorra emelte fel szavát ellene, pontosabban az új távközlési irányelvbe belefoglalták, hogy tilos a felhasználókat bírósági ítélet nélkül az internetkapcsolat megszüntetésével büntetni, mivel minden európai polgár alapjogai közé tartozik a szólásszabadság, illetve az információszerzés szabadságának joga.

Hirdetés

A Franciaországban csak HADOPI-ként emlegetett törvényjavaslatot, mely az érintett felhasználókat három fokozatban büntetné, tavaly dolgozták ki, s végrehajtását egy új állami ügynökségre, az HADOPI-ra (Haute autorité pour la diffusion des oeuvres et la protection des droits sur Internet – a szerzői jogok védelméért és az interneten terjesztett művek felügyeletéért felelős hivatal) bíznák. A francia tervezet szerint két figyelmeztetés után a felhasználó internet-hozzáférését két hónaptól egy évig terjedő időszakra letiltanák.

HADOPI

Forrás: numerema.com

A sikeres nemzetgyűlési szavazás után a javaslat a szenátus, illetve Sarkozy elnök elé kerül, s ők várhatóan igen gyorsan szentesítik. Ezek után egyetlen jogorvoslati lehetőség létezik még az ellenzők számára, az Európai Parlament, ahol a képviselők 90 százaléka ellenzi a francia megoldást.

Az ügyhöz kapcsolódva botrányt keltett a napokban az is, hogy a TF1 tévécsatorna webfejlesztési osztályának vezetőjét, Jérôme Bourreau-Guggenheimet állítólag azért bocsátották el állásából, mivel egy levélben keményen kritizálta az HADOPI-törvényt.

Azóta történt

Előzmények