-
Az NMHH elutasította a DIGI fellebbezését
Nem meglepetés, hogy az 5G-s frekvenciaértékesítés másodfokú eljárása az első fok megerősítésével zárult.
Távközlés 8
-
Európában végleg kifogytunk az IPv4-es címekből
Persze csak az új címek futottak ki, az átállás vontatottsága miatt a régiekkel való kereskedés élénk.
Távközlés 14
-
Palkovics László gigabites sávszélességet ígér mindenkinek
Természetesen nem holnap, hanem egy nagyszabású fejlesztési időszak után 2030-ra.
Távközlés 59
-
-
5G: mindmeghalunk
A legfrissebb kutatás ugyanazt mondja, amit a korábbi komolyan vehetőek is: semmi bizonyíték a káros hatásra.
Távközlés 469
-
Több mint 100 informatikai szakembert vesz fel a Nokia Magyarországon
Új, digitális telekommunikációs hálózatok fejlesztésével foglalkozó IT Kompetencia Központ létrehozását jelentette be a Nokia Budapesten.
Távközlés 0
-
A magyar kormány végleg letette a garast a Huawei mellett
A miniszter határozottan jelentette ki Kínában, hogy a Huawei közreműködésével épül ki Magyarországon az 5G hálózat.
Távközlés 164
-
Hivatalos: az állam beszállt a Telenorba
A PPF Csoport és az Antenna Hungária bejelentették, hogy az Antenna Hungária megvásárolta a Telenor Magyarország 25%-át.
Távközlés 327
Percről percre
ma Apró, óvatos lépésekkel haladva fejlődik az alap iPhone. Az eredmény idén egy szerethetőbb, ugyanolyan könnyen használható telefon, kiáltsanak is páran skandalumot a kijelző frissítése miatt.
gp Igényes címmel gazdagodott a modern platformerek világa, mely nem mentes az altesti humortól és az akár négyfős játék lehetőségétől.
gp Ada párhuzamosan zajló története az eredeti Resident Evil 4 szerves részét képezte, a Remake-hez viszont DLC formájában kaptuk meg a kalandot. Vajon megéri az árát az extra sztori?
Állásajánlatok
Cég: Devops Team Kft.
Város: Budapest
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest
Acer blog: árverésen az utolsó Thronos Air
ph Ha tetszik az Acer gigantikus „gamer trónja”, akkor most némi szerencsével akár már 70 000 forintért a Tiéd lehet!
Hőmérővel újított a Pixel Watch 2
ma A méret és a külső változatlan, fejlődött a hardver és az egészségkövetés.
Végre bemutatkozott a Pixel 8 és a Pixel 8 Pro
ma Nem sokat hagytak a kémforrások a képzeletre. Hivatalos a referenciamobilokkal az Android 14 is.
Még nagyon is életben tartja az eMMC-t a Kioxia
ph Az újabb szabványok térhódásasa mellett a japán cég gondol az olcsó eszközökre.
Akciófigyelő: Rollert adnak ajándékba a Xiaomi 13T Próhoz
ma Aki pont venne egy Xiaomi 13T Prót, annak most egy Xiaomi Electric Scooter 4 Go is jár.
Szállítja 128 GB-os DDR5-ös memóriamoduljának mintáit a Micron
ph A modulokon lévő memórialapkák a cég 1βnm jelzésű node-ján készülnek.
Színes középkategóriással megy neki a Google-nek a Sharp Japánban
ma A Sharp AQUOS Sense 8 prémium házat, nagy felbontású kamerát és Snapdragon 6 Gen 1-es lapkát kínál a szigetország lakóinak.
- Milyen TV-t vegyek?
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Mikrokontrollerek Arduino környezetben (programozás, építés, tippek)
- DIGI kábel TV
- Milyen CPU léghűtést vegyek?
- Pécs és környéke adok-veszek-beszélgetek
- E-roller topik
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- Megérkezett a Google Pixel 7 és 7 Pro
- Konkrét moderációval kapcsolatos kérdések
- További aktív témák...