-
Kedvezményekkel vezet be új portfóliót az arculatában is átalakuló Invitel
A bevezető akció részeként annyi havidíjat enged el az Invitel az új előfizetőknek, ahány szolgáltatásból álló csomagra fizettek elő.
Távközlés 17
-
Több chatüzenetet küldünk a mobilról, mint SMS-t
Az Informa jelentése szerint tavaly fordult a kocka, de az SMS népszerűsége még évekig fogja tartani magát.
Távközlés 10
-
Vésd a naptárba: vasárnap ismét Veletech!
A Prohardver-Mobilarena idén is megrendezi nagyszabású kiállítását, ahol minden eddiginél több gyártó mutatja meg újdonságait, egész napos szakmai programokkal.
Tech 3
-
Szédítő ütemben gyorsul a mobilos böngészés
A Google legfrissebb jelentése alapján már a mobil eszközökön is a gyors asztali számítógépekhez mérhető sebességgel böngészhetünk a világhálón.
Távközlés 15
-
500 főt bocsát el a Vodafone Németországban a túl magas bérekre hivatkozva
A vállalat a napokban indított el egy kétéves programot, melynek során a vevőszolgálati és ITC területek tevékenységének egy részét Romániába és Indiába helyezik át.
Távközlés 32
-
Elhunyt a médiahatóság elnöke
Szalai Annamária hosszan tartó, súlyos betegség után távozott.
Távközlés 15
-
60 000 alkalmazást távolítottak el a Google Play Store-ból februárban
De a tisztogatás után is marad mintegy 700 000.
Távközlés 82
-
Részleges leállás lesz a Magyar Telekomnál
A jövő héten zajlik a migráció első szakasza, ezért ideiglenesen egyes szolgáltatások nem lesznek elérhetőek, illetve egy szombati napon az üzletek sem nyitnak ki.
Távközlés 14
-
Tovább erősít a T-Systems Magyarország
Lezárult a Daten-Kontor beolvasztása, amely április 1-től a T-Systems részeként működik tovább. Blénessy Lászlóval, a Daten-Kontor volt ügyvezetőjével beszélgettünk.
Mérleg 11
-
Durva árcsökkentés a Vodafone okostelefonos kínálatában
Április 2-ától akár 40 ezer forinttal olcsóbban kínálja okostelefonjait a Vodafone, és az árcsökkentés nemcsak néhány telefonra, hanem a teljes készülékkínálatra vonatkozik.
Távközlés 50
-
Nagyot ugrott a Windows Phone népszerűsége
A Microsoft mobilplatformja szinte minden piacon növelni tudta részesedését, Olaszországban majdnem háromszoros a növekedés.
Távközlés 194
Percről percre
ph Desktop PC-k, perifériák, székek, táp és processzorhűtő vesz részt piaci szemlénken.
ma Megengedhető árú Wear OS órával rukkolt elő a Xiaomi, de vannak kompromisszumai.
ph Megnéztük, mit tud egy középkategóriás Hisense modell manapság, és hogy javult-e a cég saját, VIDAA okostévérendszere.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Ismét késik az új Alone in the Dark játék
gp A legutóbbi információk szerint január helyett csak márciusban kapjuk meg a teljes kiadást.
Jöv év elején végre megjelenik Switch-re is a Kingdom Come Deliverance
gp A fejlesztők a Saber Interactive csapatával együttműködve hozzák el nekünk az új kiadást.
As Dusk Falls - Pontos megjelenési dátumot kapott a PlayStation kiadás
gp Aki a Sony konzoljaira szeretné beszerezni a játékot, annak márciusig kell erre várnia.
Free Play Days 2023 - 49. hét: Just Die Already, Moving Out 2, Call of the Wild
gp Extraként kipróbálhatjuk a Chivalry 2 című alkotást is.
Ingyenes az Epic Store-ban a GigaBash és a Predecessor (PC)
gp A jövő heti ajándékról egyelőre nem tudunk semmit hivatalosan, valamilyen meglepetés lesz.
Acer Iconia P10 Tablet
lo Fémházas, sztereó hangszórós tablet koros chippel és Widevine L3-as certtel.
The Game Awards 2023 - Íme a nyertesek
gp Biztosan akadnak akik szerint érdekes döntések születtek, ám a Baldur's Gate győzelme teljesen érthető.
- Tőzsde és gazdaság
- Mini-ITX
- Turok 3: Shadows of Oblivion Remastered teszt
- Ukrajnai háború
- Dell notebook topic
- Projektor topic
- OFF TOPIC 44 - Te mondd, hogy offtopic, a te hangod mélyebb!
- Azonnali alaplapos kérdések órája
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- További aktív témák...