-
Egy legenda vége: holnap leáll a Minitel
A francia fejlesztésű közösségi hálózat már akkor nyújtott online szolgáltatásokat, amikor a mai világháló még csak ötlet volt.
Távközlés 27
-
Az Invitelnél is nézhető az m3D
Az olimpia végéig működő kísérleti csatornát a HD-csomagokkal rendelkező előfizetők láthatják majd.
Távközlés 0
-
Több mint négybillióra perelik a kanadai mobilszolgáltatókat
A csoportos per megindítását öt éven át sikeresen késleltették a cégek, de most minden akadály elhárult.
Távközlés 31
-
Frekvencia nélkül maradt az új mobilszolgáltató
A bíróság átmenetileg megtiltotta az MPVI-nek az árverésen elnyert jogai gyakorlását, ami késleltetheti a működés megkezdését.
Távközlés 23
-
A Balatonhoz is levitte az LTE-t a T-Mobile
A szolgáltató még a nyáron újabb településekre terjeszti ki a korszerűbb hálózatot. Budapesten már közel teljes a kültéri lefedettség.
Távközlés 29
-
Sebességet váltott a műholdas internet
Tavaly év vége óta Magyarországon is elérhető a legkorszerűbb távközlési műhold, a Ka-Sat internetszolgáltatása. Kipróbáltuk, komfortosabb-e, mint az elődje.
Távközlés 93
-
Az internet szabadsága lesz a tét a decemberi ENSZ-konferencián
Azt senki nem vitathatja, hogy a 24 éve változatlan nemzetközi távközlési szabályok már elégtelenek 2012-ben, ám az nagy kérdés, hogy mit és miért változtatnak rajta.
Távközlés 14
-
Hol nézhetjük az olimpiát 3D-ben?
Az otthon melegén kívül a mozivásznon is élvezhetjük majd a térhatású közvetítés örömeit, a kérdés az, hogy ezt hol és miként tehetjük majd meg.
Távközlés 68
-
A BTel az idén nem hárítja át a telefonadót
Az alternatív szolgáltató szerint nagyobb kárt okozna számára, ha az ügyfelekkel fizettetné meg az új terhet.
Távközlés 3
-
Így emel árat a Telenor a telefonadó miatt
A lakossági ügyfelek esetében a havi díj nem változik, de nő a perc- és sms-díj. Az üzleti ügyfeleknél az előfizetés is drágul.
Távközlés 105
-
Fix összegért korlátlan adatroamingot kínál az EU-ban egy brit cég
A szolgáltatás még erősen korlátozott és szezonális, ám mutatja, hogy az eddig horrorisztikus árú adatroaming terén is be kell indulnia a versenynek.
Távközlés 9
-
M2M-ben piacvezető akar lenni a Telenor
A szolgáltató szerint számos olyan terület van, ahol a gépek közti mobilkommunikációnak hasznát lehet venni.
Távközlés 2
-
GVH-bírsággal zárult a Vodafone és a T-Mobile sebességpárbaja
A hatóság szerint mindkét szolgáltató megtévesztette a fogyasztókat, amikor a saját hálózatát mondta a leggyorsabbnak.
Távközlés 23
-
Elkényeztetett távközlési cégek
Neelie Kroes szerint elengedhetetlen, hogy az uniós hatóságok irányelvei alapján az egyes országok felügyeletei versenyserkentő intézkedéseket hozzanak meg.
Távközlés 23
-
3D-s kísérleti adást indít a közszolgálati tévé
Az ötvennapos tesztidőszakot a két nagy nyári sportesemény idejére iktatták be, az m3d folytatásáról később döntenek.
Távközlés 34
-
2017-ben szinte mindenki hozzáférhet a nagy sebességű mobilnethez
A hálózatba kapcsolt társadalom pulzusa címmel az Ericsson kiadta második mobil és internetforgalmi jelentését.
Távközlés 4
-
Műholdas internettel újít a BTel
A szolgáltató megállapodott az RG NetWorksszel a korábban Vannetként kínált csomagok értékesítéséről.
Távközlés 20
-
Idén kevesebb telefonadót fizetnek a szolgáltatók
Az Országgyűlés elfogadta a havi adómaximumok csökkentésére vonatkozó javaslatot. A mobilszolgáltatók így is, úgy is az ügyfelekre hárítják az új terhet.
Mérleg 2
Percről percre
ma Sikerült-e Carl Pei-nek feltalálnia az alsó polcos spanyolviaszt? Igen és nem.
gp A Sony új stúdiója egyből egy népszerű zsánerben próbálkozik maradandót alkotni, a kérdés már csak az hogy a telített piacon erre vajon mennyi esélye van?
ma Ez egy magasra árazott roller, mert nem csak egy erős motort kapott, hanem számos ponton magasabb szintű alkatrészek kerültek bele, mint mondjuk a G4-be. De van pár de.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Dokkolóként is szolgáló, 4K-s monitoróriás az Eizo keze nyomán
ph A 108 cm-es képátlóval érkező modellt elsősorban irányítóközpontokba, vezérlő- és kereskedőtermekbe szánják.
PCI Express 5.0-s Team Group SSD a szerényebbik fajtából
ph A kétféle tárhelymérettel választható újdonság a januárban debütált GE PRO olcsósított változatának tekinthető.
Úgy tűnik, hogy érkezik a Legacy of Kain: "Soul Reaver I & II Remastered"
gp Hivatalos bejelentést még nem kaptunk, a Comic-Conon azonban már felbukkant a felújított kiadás címe.
Segíthetne a GPU-knak a legmostohábban fejlesztett shader modell funkció
ph A Wave Matrixot eredetileg a shader modell 6.7-hez tervezték, de még a 6.8-ban sem lesz benne.
Új táblagéppel készülhet a Red Magic
ma A legerősebb androidos táblagép címére hajtanának vele idén is.
Alig néhány nap múlva indul a Mecha BREAK nyílt bétája PC-n
gp Akik szeretik robotos akciójátékokat, azoknak érdemes lehet tenni egy próbát a játékkal.
Minden kiszivárgott a Google telefonokról és fülesekről
ma Renderen minden Pixel Buds Pro 2 és Pixel 9 Pro színváltozat, plusz a kulcsinformációk.