-
Nem korlátozhatja a netsebességet a Deutsche Telekom
A német szolgáltató bizonyos szerződések esetében drasztikusan visszavenné a letöltési sebességet, de a bíróság szerint ezt nem teheti meg.
Távközlés 52
-
Két év alatt megduplázza a 4G-s lefedettséget a Magyar Telekom
A vállalat 2015-re a kétszeresére kívánja növelni a jelenlegi 4G/LTE lefedettséget a hálózati fejlesztések során.
Távközlés 75
-
Végső visszaszámlálás: még hat nap a digitális átállás befejezéséig
Október 31-én megszűnik a hazai analóg földfelszíni televíziós sugárzás – további 19 telephelyről foghatók a MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatások.
Távközlés 11
-
(Frissítve3) Egy időre leállt a Magyar Telekom mobilnetje
A mobilinternet felhasználói, illetve 40 ezer DSL-előfizető pár órás üzemszünetet tapasztalhatott ma délután.
Távközlés 68
-
Nehéz dolga lesz a Kanadán és Amerikán kívüli BlackBerry vevőjelölteknek
A Lenovo már korábban is szóba jött, mint lehetséges vevő, de a kanadai kormány már akkor is jelezte, hogy nem egyezne bele a vállalatokat és kormányzati intézményeket kiszolgáló üzenetkezelő rendszer kínai kézre juttatásába.
Távközlés 22
-
Európai Unió: százszázalékos a széles sávú lefedettség
A bejelentés apró szépséghibája: mindez azt jelenti, hogy műholdon keresztül érhető el mindenki számára a széles sáv – igaz, a vezetékes és a mobil hozzáférés is igen magas arányú.
Távközlés 10
-
Digitális átállás: az utolsó fázis után a készülékeket újra be kell állítani
Frekvenciacserék negyven digitális földfelszíni televíziós telephelyen – november végén zárul a frekvenciacsere utolsó üteme.
Távközlés 1
-
Nyílt levélben próbál nyugtatni a BlackBerry
A kanadai gyártóról mostanában sok negatív hír jelent meg, az egykori piacvezető igyekszik nyugtatni a kedélyeket.
Távközlés 7
-
A széles sáv pénzt hoz a háztartásoknak is
Az Ericsson felmérése most egzakt módon mutatta meg, hogy a hálózatos világban a minőségi internetelérés dagasztja a pénztárcát is.
Távközlés 12
-
Holnap indul a MinDig TV Plusz, az Antenna Hungária hibrid tévés tesztadása
Az Antenna Hungária a digitális földfelszíni televíziós hálózatán 2013. október 15-től féléves ingyenes hibrid televíziós tesztsugárzást indít MinDig TV Plusz néven.
Távközlés 25
-
A T-Mobile ingyenessé teszi a roamingot – az Egyesült Államokban
Az eladósorban lévő cég vezetése radikális lépésekkel kívánja megszorítani versenytársait – könnyen lehet, hogy lavinát indítanak el.
Távközlés 11
-
Nem csökkenteni kell az árakat, hanem emelni – mondják a szolgáltatók
Az EU illetékese és az iparági szereplők gondolkodása eltér: Neelie Kroes a belső versenyt növelné, a szolgáltatók szerint a globális viszonyok miatt ez ma már zsákutca.
Távközlés 16
-
A UPC-nek ki kell fizetnie a kiszabott bírságot
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) másodfokon helybenhagyta a UPC-re korábban kiszabott hatvanmilliós bírságot, és kimondta, hogy új szerződések érvényesen nem jöttek létre.
Távközlés 31
-
Magyarországon a legdrágább a vezetékes internet
A távközlési unió tavalyi felmérése szerint a gazdasági körülmények nem indokolják azt, hogy Európában a magyarok fizessenek a legtöbbet a vezetékes széles sávú hozzáférésért.
Távközlés 146
-
Megkezdte interaktív tévéjének próbaüzemét az Antenna Hungária
Az első teszteket már tavaly lefuttatták, most belevágtak a teljes tartalomszolgáltatói rendszer előzetes kipróbálásába.
Távközlés 3
Percről percre
ma Apró, óvatos lépésekkel haladva fejlődik az alap iPhone. Az eredmény idén egy szerethetőbb, ugyanolyan könnyen használható telefon, kiáltsanak is páran skandalumot a kijelző frissítése miatt.
gp Igényes címmel gazdagodott a modern platformerek világa, mely nem mentes az altesti humortól és az akár négyfős játék lehetőségétől.
gp Ada párhuzamosan zajló története az eredeti Resident Evil 4 szerves részét képezte, a Remake-hez viszont DLC formájában kaptuk meg a kalandot. Vajon megéri az árát az extra sztori?
Állásajánlatok
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest
Cég: Devops Team Kft.
Város: Budapest
Acer blog: árverésen az utolsó Thronos Air
ph Ha tetszik az Acer gigantikus „gamer trónja”, akkor most némi szerencsével akár már 70 000 forintért a Tiéd lehet!
Hőmérővel újított a Pixel Watch 2
ma A méret és a külső változatlan, fejlődött a hardver és az egészségkövetés.
Végre bemutatkozott a Pixel 8 és a Pixel 8 Pro
ma Nem sokat hagytak a kémforrások a képzeletre. Hivatalos a referenciamobilokkal az Android 14 is.
Még nagyon is életben tartja az eMMC-t a Kioxia
ph Az újabb szabványok térhódásasa mellett a japán cég gondol az olcsó eszközökre.
Akciófigyelő: Rollert adnak ajándékba a Xiaomi 13T Próhoz
ma Aki pont venne egy Xiaomi 13T Prót, annak most egy Xiaomi Electric Scooter 4 Go is jár.
Szállítja 128 GB-os DDR5-ös memóriamoduljának mintáit a Micron
ph A modulokon lévő memórialapkák a cég 1βnm jelzésű node-ján készülnek.
Színes középkategóriással megy neki a Google-nek a Sharp Japánban
ma A Sharp AQUOS Sense 8 prémium házat, nagy felbontású kamerát és Snapdragon 6 Gen 1-es lapkát kínál a szigetország lakóinak.
- Steam Deck
- Óra topik
- Xbox tulajok OFF topicja
- antikomcsi: Survivor - Generációk harca
- iPhone topik
- Milyen notebookot vegyek?
- Samsung Galaxy Watch6 Classic - tekerd!
- Xbox Series X|S
- Hamarosan itt van az ASUS 4K-s, hordozható ProArt monitora
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- További aktív témák...