-
Veletech: Bubi, notebookösszerakó és ügyességi játék a Telekomnál
Előadásokkal és a látogatók ügyességét, felkészültségét is próbára tevő programokkal készült a szolgáltató.
Távközlés 1
-
Akik dolgoznak: a NIIF hátrányos helyzetű iskolákba vitte el a széles sávot
Közel négyszáz olyan magyar iskola jutott nagy sebességű netkapcsolathoz, ahol ezt a hagyományos módon csak nagyon drágán lehetett volna megoldani.
Távközlés 7
-
Digitálisra vált a Vodafone
Mától nincs papíros szerződéskötés, a módosítások is elektronikusan történnek meg. A vállalat havi 740 ezer lapot spórol a lépéssel.
Távközlés 41
-
4G vs LTE450 – mennyi az annyi?
Az LTE450 hálózat egy bázisállomásra vetített költsége 32 millió forint. Ennyiből 7-8 4G tornyot építenek a mobilszolgáltatók.
Távközlés 13
-
Januártól élesben működik az LTE450
Március végére pedig az MVM NET eléri a frekvenciapályázaton vállalt 95 százalékos lefedettséget is.
Távközlés 26
Percről percre
ma Az egyik legolcsóbb dokkolós masina most a piacon a Roidmi jól árazott gépe, de mik a kompromisszumok?
gp A Persona 5 legénységét és leányságát már szinte minden műfajban kipróbálhattuk – most például egy körökre osztott taktikai játék keretei között irányíthatjuk Morganáékat.
ph Kipróbáltuk az elegáns megjelenésű, aktív zajszűréssel ellátott mikrofonos fejhallgatót.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Baldur's Gate III - Xbox-on három lemezes lesz a dobozos kiadás
gp A megjelenési dátumot a The Game Awards-on kapjuk meg a tervek szerint.
Alapértelmezetten kezeli a DirectX 12 Ultimate funkciókat az új VKD3D-Proton
ph A 2.11-es verziójú frissítés már konfigurálás nélkül is futtaja a DirectX Ray-Tracing effekteket.
Pontos dátumot kapott a War Hospital
gp Eddig csak annyit tudtunk, hogy 2024. elején várható a teljes kiadás, a minap kiderült, hogy január elejéig kell csak várnunk.
PC Game Pass szolgáltatással teszi vonzóbbá a GeForce-okat az NVIDIA
ph A vállalat felhőből érkező tartalmakkal is kiszolgálná a drágább GeForce VGA-k vásárlásán gondolkodó felhasználókat.
Dead by Daylight - Már több mint 60 millióan próbálták ki a játékot
gp A fontos mérföldkő elérésének megünneplésére némi apróságot kapnak a játékosok.
Kétirányú műholdas kapcsolatot hoz a Huawei MatePad Pro 11 (2024)
ma Ezen, és ezzel együtt a lapkakészleten kívül nem sokat változott a tavalyi modellhez képest. Pontosabban csak ennyit változott.
Premier előzetest kapott az Batman: Arkham Trilogy (Switch)
gp A készítők megerősítettk a The Batman Batsuit érkezését is, amely Switch-en az első naptól, a többi platformon pedig később lesz elérhető.
- Háború Izraelben
- Kétirányú műholdas kapcsolatot hoz a Huawei MatePad Pro 11 (2024)
- Politika
- Otthoni hálózat és internet megosztás
- YouTube
- Multimédiás / PC-s hangfalszettek (2.0, 2.1, 5.1)
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- Redmi Note 10 Pro - majdnem minden stimmel
- EAFC 24
- Forza sorozat (Horizon/Motorsport)
- További aktív témák...