-
50 megabites mobilnetet demózott a T-Mobile Budapesten
A szolgáltató az Ericssonnal tavaly október óta teszteli a következő generációs LTE-hálózatot. Egyelőre öt bázisállomást építettek ki a XI. kerületben.
Tech 16
-
Nehezedik a Kínában jelen lévő nyugati internetes cégek helyzete
Az államtitoktörvény javított változata szigorításokat és további centralizációs törekvéseket tartalmaz.
Mérleg 0
-
Megtorpant a lendület a magyar mobilpiacon
Az NHH statisztikája szerint három hónapnyi növekedés ért végét márciusban. Stagnált a regisztrált ügyfélszám.
Mérleg 0
-
Mobilinternet: március a Pannon hónapja volt
A három szolgáltató közül a nevet váltani készülő operátor tudta egyedül növelni aktív előfizetőinek számát.
Mérleg 4
-
Kinevezték a Pannon új kereskedelmi vezetőjét
Az új vezérigazgató-helyettes már a nevét Telenorra változtató szolgáltatónál áll majd munkába.
Mérleg 3
-
Lemondott a Pannon egyik vezetője
A kereskedelmi vezérigazgató-helyettesi teendőket az új vezető kinevezéséig Anders Jensen látja el.
Mérleg 5
-
Részleges üzemkiesés a Vodafone-nál
A probléma Budapestet is érintette, az okozott kár mértékenek felmérése még folyik.
Távközlés 12
-
Megtévesztőek voltak a FiberNet és a ViDaNet hirdetései
A GVH a jogsértő összehasonlító reklámok miatt összesen 2,5 millió forintos bírságot szabott ki a szolgáltatókra.
Távközlés 2
-
Letöltés háromszáz megabittel, telefonkábelen
A Bell Labs kutatói két éven belül bevezethetőnek gondolják a hagyományos vezetékes telefonhálózat élettartamát meghosszabbítani képes megoldást.
Tech 47
-
Átalakul a Magyar Telekom vezetése
Több új posztot is létrehoztak, és távozik a cégtől Winkler János, a T-Home-ért és a T-Mobile-ért felelős vezető.
Mérleg 6
-
Tisztességtelen kereskedelem miatt büntették meg a Vodafone-t
A Vodafone 2009-es játékában a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsított – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal.
Távközlés 11
-
Meredeken csökkenti adatroamingdíjait a Pannon
A szolgáltató májustól érvényes ajánlata a legolcsóbb a hazai mezőnyben. Igaz, a mostani meg a legdrágább.
Távközlés 3
-
Nagykereskedelmi igazgató a GTS-Datanetnél
Az alternatív szolgáltató az új szervezeti egység létrehozásával erősítené pozícióját a hazai nagykereskedelmi piacon.
Távközlés 0
-
Fizessen a Google a hálózat használatáért!
Az európai távközlési cégek összefogtak, hogy a különösen nagy forgalmat generáló Google-szolgáltatások után az amerikai cég komoly összegeket fizessen a hálózatokat üzemeltetőknek.
Mérleg 265
-
Vállalati biztonsági szoftvert is kínál az Interware
Kiszélesítette partneri megállapodását az internetszolgáltató és az Outpost biztonsági termékcsaládot fejlesztő Agnitum hazai képviselete.
Biztonság 0
Percről percre
ph Három évvel az első változat után jelent meg a Chieftec Hunter házának második verziója, kisebb változtatásokkal.
ph Desktop PC-k, perifériák, székek, táp és processzorhűtő vesz részt piaci szemlénken.
ma Megengedhető árú Wear OS órával rukkolt elő a Xiaomi, de vannak kompromisszumai.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Terelgeti a szakadék felé a Windows 10-et a Microsoft
ph Hivatalosan 2025-ben, ezen belül is októberben szűnik meg a terméktámogatás.
Ilyen lehet a generatív AI a Galaxy S24-en
ma A One UI 6.1-gyel érkező AI trükkök remélhetőleg a korábbi modellekre is megérkeznek.
Új memóriaspecifikációt hozott a JEDEC
ph A CAMM2 hosszabb távon az SO-DIMM-et is leválthatja.
Folytatódik a Twisted Metal TV sorozat
gp Érkezik a második szezon, de egyelőre pontos dátumot nem kaptunk a premierhez.
Az OmniVision lehet a Magic6 Pro főpartnere
ma Egyre csak gyűlnek az ígéretes pletykák, nem lesz semmi a 160 megapixeles zoomkamera sem.
Méretben középutat kapott a Corsair MP600 SSD-család
ph Az MP600 Micro az M.2 2242-es formátumon szeretne sikereket elérni.
Galaxy M34: Android 14 kipipálva
ma A Samsung üzemidő bajnokára is telepíthető a One UI 6.0